AC Milan

1899. december 16-án a milánói Hotel du Nordban, Herbert Kilpin vezetésével, angolok és olaszok jelenlétében megalakult a Milan Cricket és Football Club. Elnöknek Alfred Edwards alkonzult jelölték, míg a klubszíneket Kilpin választotta ki: a vörös az ördögöt jelképezi, a fekete pedig félelmet kelt az ellenfélben. Első pályájuk a mai központi pályaudvar helyén állt. A pályaavató mérkőzésen a hazaiak a másik milánói csapat, a Mediolanum ellen játszottak és 3-0-ra nyertek. Az első tétmeccsre 1900 áprilisában került sor, miután a csapat benevezett az 1900-as bajnokságba. Ezen a mérkőzésen az FBC Torinese legyőzte a Milan gárdáját. Csak egy hetet kellett várni az első győzelemre, amikor is az I. Umberto király által felajánlott "Királyi éremért" zajló tornán a Milan Kilpin és Allison góljával 2-0-ra diadalmaskodott a Juventus felett. Ezzel a klub megszerezte története első trófeáját. Kilpin nemcsak játékosa, de csapatkapitánya, edzője és ügyintézője is volt a csapatnak. Az első bajnoki címet már a második bajnoki szezonban megszerezte a Milan.

Az 1906-os idényt a csapat új pályán, a Via Bronzettiben kezdte. A kapukat – Olaszországban először – hálóval látták el, hogy könnyebben meg lehessen ítélni a gólt. A bajnokságot a Milan és a Juventus ugyanannyi ponttal zárta, így a szabályok értelmében bajnoki döntőt rendeztek. Mivel a Juventus több gólt szerzett, az ő otthonukban, Torinóban került sor a döntőre, amely 0-0-lal zárult. A megismételt mérkőzést is Torinóban kellett volna lejátszaniuk, de a milánóiak tiltakoztak: a bajnokság közben visszalépett Genoa ellen szerzett két gólt a szövetség nem számította be. A szövetség elfogadta az érvelést és a meccset áttették Milánóba, de a Mediolanum pályájára. A Juventus azonban nem fogadta el a döntést, el sem utazott Milánóba, így a Milan mérkőzés nélkül megnyerte története második bajnoki címét. Sőt, a következő évben a harmadikat is. Az 1907–1908-as idényre a szövetség nem engedélyezte külföldi játékosok szerepeltetését, ezért a Milan visszalépett a bajnokságtól. Ez a szituáció válsághelyzetet okozott a Milannál: 43 tag elhagyta a klubot és megalapította az Internazionalét.

Az 1925–1926-os idényben megjelentek az első magyar játékosok: Bánás József, Müller Kálmán, egy évvel később pedig Hajós Árpád. A következő jelentős esemény 1927. szeptember 19-én történt: átadták a csapat új, 35 000 néző befogadására alkalmas stadionját, a San Sirót, amelyet Milánó San Siro kerületében emeltek. A pályaavató mérkőzésen az Inter 6-3 arányban verte a Milant. 1938–1939-ben a Milan új nevet kapott: a fasizmus idején nem tetszett az angolos Football Club Milan név, ezért a klubnak nevet kellett változtatnia, így lett Associazione Calcio Milano. 1940-ben csatlakozott a csapathoz a legendás Giuseppe Meazza, miután életkora és sérülése miatt az Inter lemondott róla. A később a San Siro névadójává váló Meazza két idényt húzott le piros-feketében. 1948-ban a Milan megvette a gólerős svéd csatárt Gunnar Nordahlt, majd egy évvel később két honfitársát, Gunnar Grent és Nils Liedholmot. Így az 1949–1950-es bajnokságra összeállt a klub és az olasz bajnokság történetének egyik leggólerősebb triója, a Gre-No-Li, azaz a Gren, Nordahl, Liedholm belsőhármas. A Czeizler Lajos edzette Milan a második helyet szerezte meg a bajnokságban a Juventus mögött, de a Milan 118 gólt szerzett, míg a Juve csak 100-ig jutott. Torinóban pedig 7-1-re kiütötték a Juventus FC-t, ami mindmáig a Juventus történetének legsúlyosabb hazai veresége. A bajnokság gólkirálya pedig Nordahl lett 35 góllal. A következő idényben megszakadt a 44 éve tartó negatív sorozat: a Milan megnyerte a bajnokságot. A gólkirály ezúttal is Nordahl lett, 34 találattal.

Az 1954–1955-ös idényben megtiltották az új külföldi játékosok leigazolását – hacsak nem tudtak felmutatni olasz felmenőket –, miután az olasz csapat kudarcot vallott az 1954-es világbajnokságon. Így került a Milanhoz az uruguayi Schiaffino. Rajta kívül ebben az idényben mutatkozott be Cesare Maldini is. Ebben az évben megalapították a Milanellót, a Milan edzőtáborát. A csapat edzője ekkor Guttmann Béla volt, aki a fedezet Maldiniből hátvédet csinált, a középcsatár Liedholmból pedig középfedezetet. Bár az idény vége felé Guttmannt Ettore Puricelli váltotta a kispadon, a Milan ismét bajnoki címet ünnepelhetett. A gólkirály pedig ismét – immáron ötödször az olasz bajnokságban – Nordahl lett 27 találattal. Az 1955–1956-os szezonban induló BEK-ben a Milan az elődöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Real Madrid állította meg. 1957-ben a vörös-feketék begyűjtötték hatodik bajnoki elsőségüket. Az edző Gipo Viani, egykori Inter játékos volt, aki óriási taktikus volt. Ő találta ki a libero, azaz a söprögető pozíciót. A középcsatár hátrament középfedezetnek, a középfedezet pedig a védők mögé állt szabad emberként. A következő idényben a BEK-serleg elhódítását tűzték ki célul, háttérbe szorítva ezzel a bajnoki címvédést. A gárda a bajnokságban szürkén, a nemzetközi kupában remekül játszott. El is jutottak a BEK-döntőbe, ahol ismét a Real Madridtól kaptak ki.

1959-ben a Milan megszerezte a 7. bajnoki címét. Az egész idényben csak 2 vereséget szenvedtek, hazai pályán veretlenek maradtak. A friss szerzemény, Altafini 28 gólig jutott, de ez sem volt elég a gólkirályi címhez. Az 1961–1962-es idényben új edző került a kispadra: a később híressé vált Nereo Rocco. Első milánói évében bajnoki címhez vezette az ördögöket. Ebben az idényben tűnt fel a fiatal Gianni Rivera. Az 1962–1963-as idényben megszületett Olaszország első BEK-sikere: a május 22-én a londoni Wembleyben rendezett találkozón az előző két kiírás győztese, a portugál Benfica várt Riveráékra. A Benfica szerzett vezetést Eusébio révén az első félidőben. A gól után Trapattoni vette át Eusébio őrzését Beniteztől és ez jó húzásnak bizonyult. A második félidőben aztán jött Altafini, aki két Rivera-passzt váltott gólra. A Benfica végül emberhátrányba játszotta le a meccset, mivel Coluna megsérült és akkoriban még nem lehetett cserélni.

Az 1963–1964-es idényben a Milan történetében először részt vett az Interkontinentális Kupában, de a Pelével felálló brazil Santos jobbnak bizonyult. A következő sikerre 1967-ig kellett várni: történetük során először megnyerték az olasz kupát. Az 1967–1968-as idényre a vezetőség visszahívta Nereo Roccot a kispadra. Az eredmények pedig nem maradtak el: kettős siker. A Milan megnyerte a bajnokságot és a KEK-et is. Sőt a gólkirályi cím is Milánóba került, Pierino Prati révén. A KEK-döntőben a Milan Kurt Hamrin két góljával verte meg a Hamburgot. A következő évben pedig a skót Celtic és a Bobby Charltonnal felálló angol Manchester United kiverésével ismét bejutottak a BEK-döntőbe. A május 28-i madridi fináléban a Johan Cruyff vezette Ajax volt az ellenfél. Végül a Milan nagy fölénnyel, 4-1-re nyerte a döntőt. Prati három, Sormani egy gólt szerzett. (Három gólt BEK-döntőben Pratin kívül csak két korábbi Real Madrid játékos tudott elérni: Puskás Ferenc 1960-ban és 1962-ben, illetve Alfredo Di Stéfano szintén 1960-ban).

A vörös-feketék elindultak az Interkontinentális kupában, az ellenfél az argentin Estudiantes volt. A Milánóban elért 3-0-s győzelem után pokol várt az olasz csapatra Argentínában. A visszavágón az Estudiantes játékosai összevissza rúgdosták a Milan játékosait. Prati agyrázkódást szenvedett, Maldera izomszakadást, az argentin, de Milan színekben játszó Combinnak pedig eltört az orra szabálytalanságok következtében. A meccset az Estudiantes nyerte 2-1-re, de összesítésben a 4-2-re a Milan nyert, megszerezve története első Interkontinentális kupa-trófeáját. 1972-ben a még mindig Rocco irányította csapat megnyerte az olasz kupát. 1973-ban jött az újabb nemzetközi siker: a Szalonikiben megrendezett KEK-döntőben Chiarugi korai találatával a Milan 1-0-ra legyőzte a Leeds Unitedet. Ezután pedig elhódították az olasz kupát is. 1974 januárjában rendezték a második Európai Szuperkupa döntőjét, ahol a friss BEK- és KEK-győztes találkozott, azaz az Ajax és a Milan. A milánói 1-0-s győzelem után Amszterdamban, a visszavágón az Ajax átgázolt az ördögökön: 6-0-ra nyert. 1978-ban Liedholm lett a vezetőedző, akinek irányításával 1979-ben a Milan megszerezte a csillagot jelentő 10. bajnoki címét. A piros-feketék ebben a tekintetben 21 évet késtek a Juventushoz és 13-at az Interhez képest, de mindmáig csak ez a három csapat lépte túl a 10 bajnoki elsőséget. De az örömbe üröm is vegyült: 1979 februárjában elhunyt Nereo Rocco, a csapat legendás edzője, valamint visszavonult talán a legnagyobb Milan-játékos, Gianni Rivera.

1980 tavaszán kitört a bundabotrány. A szövetség és az igazságszolgáltatás döntésének értelmében a Milant – a Lazioval együtt – visszasorolták a Serie B-be. (Ma már csak az Inter az egyetlen csapat, amely soha nem esett ki az első osztályból). Colombo elnököt és Albertosi kapust örökre eltiltották, és több játékos – például Morini, Chiodi, Paolo Rossi – kapott hosszabb-rövidebb eltiltást. A Milan megnyerte a másodosztályt, de a következő idényben pocsékul szerepelt a Serie-A-ban, így ismét kiesett. A csapatból sok meghatározó játékos elment. Csak Franco Baresi, Mauro Tassotti, Stefano Battistini és Alberigo Evani maradt. Nekik köszönhetően a Milan megnyerte a Serie B-t és visszakerült az első osztályba. 1985-ben a Fininvest csoport és elnöke, Silvio Berlusconi bejelentkezett a Milanért, majd 1986. március 24-én Berlusconit megválasztották elnöknek. A klub játékosvásárlásba kezdett: Donadoni, Giovanni Galli, Massaro, Galderisi voltak az új szerzemények. Ekkorra vált alapemberré Paolo Maldini, Cesare Maldini fia.

1987 áprilisában a gyenge eredmények hatására az addigi edző, Liedholm technikai igazgató lett, míg az edzői posztra Fabio Capello érkezett. Bár a csapat elérte az UEFA-kupás részvételt jelentő 5. helyet, az új idényt mégis új edzővel, Arrigo Sacchival kezdték. Ekkor szerződtették a két holland légióst, Marco Van Bastent és Ruud Gullitot, illetve Carlo Ancelottit, aki az AS Romát hagyta ott. Egy hatalmas hajrával meg is nyerték a bajnokságot. Az utolsó előtti fordulóban a Napoli egy ponttal vezetett a Milan előtt és Nápolyban vendégszerepelt a Milan. A Maradona vezette kékek azonban hatalmas csatában 3-2-re kikaptak az ördögöktől. Pár hónappal később a rossonerik begyűjtötték az Olasz Szuperkupát is a Sampdoria ellenében. Az 1988–1989-es idényben a BEK-győzelem volt az elsődleges cél. Ennek érdekében szerződtették az Európa-bajnok Frank Rijkaardot. A barcelonai BEK-döntőben, a Real Madridon átgázoló Milan a román Steauat fogadta. A piros-feketék elsősorban Gullitnak és Van Bastennek köszönhetően leiskolázták a románokat, a végeredmény 4-0 lett. Majd elnyerték az Európai Szuperkupát a Barcelona legyőzésével.

Az 1989-es interkontinentális kupára Tokióban került sor, ahol a Milan a kolumbiai Nacional Medellinnel találkozott. Evani hosszabbításban szerzett góljának köszönhetően a kupa Milánóba került. Bár sokáig úgy tűnt, az 1989–1990-es bajnokságban akár 3 trófeával is gazdagodhat a klub, végül azonban csak a BEK-serleg jött össze: Rijkaard góljával 1-0-ra győzött a Milan a Benfica ellen. Az Európai Szuperkupáért vívott mérkőzésen a Sampdoria volt az ellenfél. Októberben a Genovában elért 1-1 után november végén hazai pályán 2-0-ra győzött Sacchi csapata, így sorozatban másodszor ültek fel Európa trónjára. Pár napra rá következett az interkontinentális kupa Tokióban. Ezúttal a paraguayi Olimpia Asunción volt az ellenfél, de az ördögök 3-0-ra nyerték a találkozót. Az 1990–1991-es idény meghatározó mérkőzése volt a BEK negyeddöntőjében létrejött Olympique Marseille – Milan összecsapás. Miután a Marseille megszerezte a továbbjutást érő találatot, a szurkolók berohantak a pályára, majd a stadion reflektorai is kialudtak. A Milan játékosok bevonultak az öltőzőbe, ahonnan nem voltak hajlandóak kijönni, így a meccset a Milan nélkül kellett lefújni. Továbbjutott a Marseille, a Milan pedig 1 éves eltiltást kapott az UEFA-tól. Ez volt Arrigo Sacchi utolsó idénye, helyére Fabio Capello érkezett. Az 1991–1992-es szezonban a 25 találattal gólkirályi címet begyűjtő Van Basten vezetésével veretlenül lett bajnok a Milan, sőt a veretlenségi sorozat a következő idényre is áthúzódott: összesen 58 meccsen keresztül nem talált legyőzőre a Milan. Nem csoda hát, hogy az 1992–1993-as bajnokságot is megnyerték, a csapatban új meghatározó játékosokkal: Albertini, Papin, Boban, Szavicsevics, Lentini, Eranio. A BEK-serleg elhódítása azonban elmaradt. A döntőben az Olympique Marseille 1-0-ra legyőzte a megsérült Van Bastent elveszítő Milant. Később kiderült, ez volt a holland utolsó hivatalos mérkőzése a Milan színeiben. A vereség ellenére pályára léphettek az interkontinentális kupában, miután a Marseille-t az UEFA eltiltotta. A Milan azonban 3-2-re kikapott a brazil São Paulotól.

Az 1993–1994-es BEK-sorozatban is meneteltek Maldiniék. Az elődöntőben a Monacot legyőző csapat az esélyesebbnek kikiáltott Barcelonával találkozott a kupadöntőben. A Filippo Galli által irányított védelem átjátszhatatlannak bizonyult, de Szavicsevicsékkel sem tudott mit kezdeni a Barcelona, a végeredmény 4-0 lett. A Milan története során ötödször szerezte meg a BEK-serleget. Majd begyűjtötte az Olasz Szuperkupát és az Európai Szuperkupát is. 1995 nyarán, az Ajax ellen elvesztett BEK-döntő után, a Milan megvette Roberto Baggiót és George Weaht, Gullit azonban végleg elhagyta a csapatot, Tassotti pedig visszavonult és Panucci váltotta. Az 1995–1996-os szezon végén a piros-feketék történetük 15. scudettóját ünnepelhették – öt idény alatt a negyediket –, de Capello távozott. 1997-ben a csapatkapitány, Franco Baresi is visszavonult. A következő nagy eredményre 1999-ig kellett várni, amikor ismét bajnokságot nyert a Milan, Alberto Zaccheronival a kispadon. 1999 nyarán érkezett a klubhoz az ukrán gólzsák, Andrij Sevcsenko, de az eredmények elmaradtak, teljesen szétesett a csapat.

A 2001–2002-es bajnokság közben aztán jött az új edző, Carlo Ancelotti, aki 2009-ig volt a vörös-feketék vezetőedzője. A következő szezonra kicserélte a fél csapatot és neki lett igaza: 2003-ban, Ancelotti első teljes szezonjában Bajnokok Ligája döntőt játszhatott a Milan úgy, hogy már a BL-selejtezőben be kellett kapcsolódnia a küzdelmekbe. A döntőben az ellenfél pedig a Juventus volt. A mérkőzést a hosszabbításban sem tudták eldönteni a felek, így 11-es rúgásokra került sor. Ebben a Milan bizonyult jobbnak és megszerezték 6. BL-elsőségüket. De nem ez volt az utolsó győzelem ebben az idényben. Olasz kupagyőztes lett, majd elhódította az Európai Szuperkupát is a Sevcsenko, Pirlo, Seedorf és Rui Costa által vezényelt csapat. Közben Maldini túlszárnyalta Rivera rekordját, miután több mint 501 bajnoki mérkőzésen viselte már a Milan mezét. 2003-ban érkezett a fiatal irányító, Kaká, aki hatalmas meglepetésre hamar kiszorította a csapatból Rui Costát. 2004-ben jött az újabb bajnoki cím.

A 2005-ös BL finálé hozta a sorozat egyik legizgalmasabb találkozóját. A Milan az isztambuli döntőben már 3-0-ra vezetett a Liverpool ellen, de az angolok nem adták fel és a második félidőben ők is rúgtak 3 gólt. A hosszabbítás nem hozott gólt, de a 11-esekben a lélektani előnyhöz jutó Liverpool felülmúlta a Milant, ezzel megnyerve a BL-trófeát. Két évvel később jött a "visszavágó", ezúttal Athénban. Ismét a Liverpool volt az ellenfél, ezúttal azonban Kaká vezetésével a piros-feketék két vállra fektették a Poolt. Kaká ráadásul 10 találatával BL-gólkirály lett. 2007 decemberében pályára léptek a negyedik alkalommal kiírt klubvilágbajnokságon Japánban – amely az interkontinentális kupa utódja. A fináléban az argentin Boca Juniors volt az ellenfél. A Milan 4-2-re, első európai csapatként megnyerte a döntőt.

Majd 2011-ben Scudettót nyert a csapat. Az elkövetkező évek nem hoztak újabb sikereket, miután Massimiliano Allegri a Juventushoz távozott, az edzőkérdést sem sikerült megoldani. A 2015–16-os idény végén elbukott kupadöntő azt jelentette, hogy sorozatban harmadik éve nem indulhatnak a nemzetközi porondon, miután a bajnokságban csak a hetedik lett a csapat.

Aztán 2016–17-es idényben 6. lett a csapat és bejutott az Európa-ligába, valamint olasz kupadöntőt is játszott, de ott vereséget szenvedett a Juventus ellen.

2021 áprilisában a Milan egyike volt azon 12 klubnak, amely megegyezett az Európai Szuperliga megalapításában.^[1]

• Serie A bajnoka – 19 alkalommal
  • 1901, 1906, 1907, 1951, 1955, 1957, 1959, 1962, 1968, 1979, 1988, 1992, 1993, 1994, 1996, 1999, 2004, 2011, 2022
• Olasz kupagyőzelem – 5 alkalommal
  • 1967, 1972, 1973, 1977, 2003
• Olasz Szuperkupa-győztes – 7 alkalommal
  • 1988, 1992, 1993, 1994, 2004, 2011, 2016
• Bajnokcsapatok Európa Kupája, illetve Bajnokok Ligája (UEFA Champions League)-győztes – 7 alkalommal
  • 1963, 1969, 1989, 1990, 1994, 2003, 2007
• Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK, UEFA Cup Winner's Cup)-győzelem – 2 alkalommal
  • 1968, 1973
• Interkontinentális Kupa-győzelem – 3 alkalommal
  • 1969, 1989, 1990
• Európai Szuperkupa-győzelem – 5 alkalommal
  • 1989, 1990, 1995, 2003, 2007
• FIFA klub-világbajnokság-győzelem – 1 alkalommal
  • 2007
• Közép-európai kupagyőzelem – 1 alkalommal
  • 1982

2007-es klub-világbajnokságon elért győzelmével a nemzetközi kupák legeredményesebb csapata.

• Seria A második helyezett ‑ 14 alkalommal
• Olasz kupa második helyezett ‑ 8 alkalommal
• Olasz Szuperkupa második helyezett ‑ 3 alkalommal
• UEFA Bajnokok Ligája második helyezett ‑ 4 alkalommal
• UEFA Szuperkupa második helyezett ‑ 2 alkalommal

Utolsó módosítás: 2023. április 27.^[2]

A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.

A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál.

A Milan hazai meccseit a San Siróban, más néven a Giuseppe Meazzában játssza. A stadiont 1927. szeptember 19-én adták át, mely az 1990-es Itáliai világbajnokságra nyerte el mai formáját. A városi rivális Interrel közösen használják. 82 955-ös kapacitásával a legnagyobb stadion Olaszországban. Fantasztikus: meglehetősen elhasznált jelző, de mégis ezzel jellemezhetjük legjobban a két európai óriásklub otthonát, amely az európai labdarúgás fellegvárában, Milánóban áll. A henger alakú tornyok legalább annyira az épület védjegyévé váltak, mint az a feljárórendszer, amelyből a korábban még San Sironak nevezett létesítmény eredeti lelátóját lehetett megközelíteni. Az átépítés költsége csaknem 50 millió font volt – és akkor még nem számítottuk azokat az extra kiadásokat, amelyekre azért volt szükség, mert az új épületrész elzárta a gyepszőnyeg elől a fényt és megakadályozta a levegőáramlását. A milánói San Siro városrészről elnevezett stadion eredetileg az 1899-ben az angol Alfred Edwards által létrehozott Milan otthona volt. A pályát a 20-as évek közepére végleg kinőtték és az új stadion helyszínét a klub milliomos elnöke, az abroncsgyáráról híres Piero Pirelli vásárolta meg. A 35 000 férőhelyes Stadio Calcistico San Siro nyitómérkőzésén 1926 szeptemberében csak az rontotta el a hangulatot, hogy az Inter 6-3-ra legyőzte a házigazdákat. A stadiont a helyi önkormányzat vette meg a Milantól és fokozatosan bővítették, úgyhogy 1940-ben már 65 000-en nézhették végig, amint Olaszország válogatottja pályára lépett Németország ellen. Az Inter 1947-re nőtte ki otthonát, a Stadio Arenát, de a közös pálya megvalósításához még nagyobb stadion kellett. A San Siro immár 82 000 fős kapacitással 1955-ben nyílt meg újra és így lett otthona annak a két csapatnak, amelynek dicsőségét a kiváló hazai vetélytársak csak kiemelték – az olasz sikereknek nincs párjuk egész Európában. A San Sirot 1979-ben nevezték el Giuseppe Meazzaról, aki egyike volt annak a két játékosnak, akik tagjai voltak az 1934-es és 1938-as világbajnok csapatnak is. Meazza jobbösszekötő volt, mindkét milánói klubnál megfordult és a szurkolók hősként tisztelték.

2013. augusztus 31-i állapot

A vastag betűvel jegyzett játékosok a jelenlegi keret tagjai.

A csapat és az olasz válogatott egyaránt gyakorol a csapat főhadiszállásán, mely a Milanello nevet viseli. A komplexum Milánótól kb. 50 km-re fekszik. Minden igényt kielégítő ultramodern edzőközpont, ahol a TV-től egészen a legmodernebb konditermekig minden megtalálható. Baresi szavaival élve: "Milanello létrehozása döntőfontosságú volt a klub történetében."

Milan Milan solo con te Milan Milan sempre per te

Camminiamo noi accanto ai nostri eroi Sopra un campo verde siotto un cielo blu Conquistare voi una stella in piů A brillar per noi E insieme cantiamo

Milan Milan solo con te Milan Milan sempre per te

oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh una grande squadra sempre in festa olč oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh oh e insieme cantiamo

Milan Milan solo con te Milan Milan sempre per te

Con il Milan nel cuore Nel profondo dell’anima Un vero amico sei E insieme cantiamo

Milan Milan solo con te Milan Milan sempre per te

oh oh oh oh oh……

Milan, Milan, csak veled! Milan, Milan, mindig veled!

A hőseink mellett sétálunk, A zöld pályán, kék ég alatt, Hódítsátok meg a csillagokat, Ami mindig nekünk fénylik, És énekeljünk együtt!

Milan, Milan, csak veled! Milan, Milan, mindig veled!

Óóó...Egy hatalmas csapat, Mindig ünneplünk, Óóó...Együtt éneklünk!

Milan, Milan, mindig veled! Milan, Milan, csak veled!

A szívünkben csak a Milan él, A lelkünk mélyén Ő az igazi barát, Énekeljünk együtt!

Milan, Milan, mindig veled! Milan, Milan, csak veled!

• Hivatalos honlap (olasz, angol, spanyol, portugál, kínai, japán)
• AC MILAN CLUB BUDAPEST
• Dénes Tamás: Milan; közrem. Sándor Mihály; Trio Budapest, Budapest, 1993
• Misur Tamás: A Milan legjobb 50 futballistája, 1899–2007; Aréna 2000, Budapest, 2007 (Világhírű klubok világhírű játékosai)
• Misur Tamás: Milan; Aréna 2000, Budapest, 2007 (Stadion könyvtár)
• Margitay Richárd–Margitay Zsolt: Milan – Inter. A "futball-makaróni"; Aposztróf, Budapest, 2014
• Arrigo Sacchi: Halhatatlanok. Így forradalmasítottam a labdarúgást az AC Milannal. AC Milan 1989; közrem. Luigi Garlando, ford. Bán Tibor; G-Adam, Bp., 2022
• Mesélek a Milan bajnokairól. A Rossonerik, akik történelmet írtak; szöveg Demetrio Albertini, Gino Capone, ill. Paolo Castaldi, ford. Lekli Medárd]; Milan Ticket Shop Kft., Budapest, 2022