„Istvánffi Gyula” változatai közötti eltérés

Ez a szócikk a botanikusról szól. Hasonló címmel lásd még: Istvánffy Gyula (egyértelműsítő lap).

Istvánffi Gyula, teljes nevén Istvánffi Gyula Pál, 1886-ig Schaarschmidt Gyula, 1889-től madéfalvi Istvánffi Gyula (Kolozsvár, 1860. április 5. – Budapest, 1930. augusztus 16.) botanikus, mikológus, ampelológus. Fő kutatási területe a gombák és a gombák okozta szőlőbetegségek patológiai vizsgálata, az ellenük való növényvédelmi módszerek kidolgozása volt. 1901-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1920-tól rendes tagja volt. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Istv.”.

Szülei Scharschmidt György és Istvánffi Rozália. Mádéfalvi Istvánffy József fogadta örökbe. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári, majd a bonni egyetemen végezte, végül Kolozsváron szerzett 1881-ben bölcsészdoktori, 1882-ben természetrajz–földrajz szakos tanári oklevelet. 1881-től négy éven keresztül a Kolozsvári Tudományegyetem növénytani tanszékének tanársegédje, 1883 után a növényanatómia magántanára volt. 1885–1887 között a Münsteri Egyetemen Julius Oscar Brefeld asszisztenseként vizsgálta az üszöggombákat. 1887-ben rövid kristianiai (oslói) kitérőt tett, ahol a város egyik sörgyárában a sör mikroorganizmusainak tenyésztését tanulmányozta. Ezt követően visszatért Kolozsvárra, s 1889-ig oktatott a növénytani tanszéken. Ebben az évben nevezték ki a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum növénytani osztályának vezetőjévé, amely tisztet 1897-ig töltötte be. 1892-től a Budapesti Tudományegyetemen a Kriptogám növények morfológiája és rendszertana című tárgykör magántanáraként oktatott a növénytani tanszéken. 1897-ben visszatért szülővárosába, ahol a növénytan nyilvános rendes tanáráva nevezték ki. Noha ezúttal csak egy tanévet töltött kolozsvári katedráján, újjászervezte az egyetemi növénytani intézetet és belefogott a botanikus kert rendezésébe is. 1900. június 7-én Budapesten házasságot kötött Böheim Ilona Augusztával, Böheim József és Gratz Jozefa lányával.^[3]

1898-tól az általa megszervezett és alapított budai Magyar Királyi Központi Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézetet igazgatta egészen 1915-ig, amikor a budapesti Királyi József Műegyetemen a növénytan nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Tizenkét esztendőn át, 1927. évi nyugdíjazásáig oktatott az intézményben, 1921–1922-ben egyúttal az egyetemes és vegyészmérnöki osztály dékánja is volt.

Istvánffi botanikai érdeklődése rendkívül szerteágazó volt: általános növényszervezettani (alaktan, szövettan, sejttan) és növénykórtani kutatásai mellett behatóan foglalkozott a moszatok és a gombák vizsgálatával is. Munkásságának kiemelkedő fontosságú területét ampelológiai (szőlészeti) és a szőlő (főként gombás) megbetegedéseire vonatkozó kutatásai, a különféle szőlőbetegségek ellen és a borminőség javítása érdekében kidolgozott módszerei alkották. Hozzájárult a peronoszpóra elleni védekezés megszervezéséhez, s elsőként dolgozott ki megbízható peronoszpóra-előrejelző módszert, amelyet külföldön is alkalmaztak. Szakmai életútja utolsó szakaszában a kukoricaszárból és nádból való cellulózgyártás kérdésköre foglalkoztatta, s a végül sikerrel kidolgozott eljárást külföldön is szabadalmaztatta. Az előbbiek mellett jelentős botanikatörténeti munkássága is, részletesen foglalkozott a németalföldi Charles de L’Écluse (Clusius) növénytani írásaival. Közel kétszáz, itthon és külföldön megjelent szaktudományos cikke mellett a szőlészeti kísérleti állomás igazgatójaként szerkesztette a Magyar Királyi Ampelológiai Intézet Közleményeit (1901–1913), a Magyar Királyi Ampelológiai Intézet Évkönyveit (1906–1910), illetve az Annales de l’Institut Ampelologique Royal Hongroise-t (1901–1913).

Tudományos eredményei elismeréseként 1901-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1920-ban rendes tagjává választották, 1920–1926 között a Matematikai és Természettudományi Bizottság előadója volt. Peronoszpórakutatásaiért a Francia Tudományos Akadémia 1902-ben és 1905-ben is Istvánffinak ítélte oda a Thore-díjat.

• A kerékpárosság kézikönyve, Budapest, 1894
• Untersuchungen über die physiologische Anatomie der Pilze, in: Jahrbuch für wissenschaftliche Botanik, 1896
• A Balaton moszatflórája, Budapest, 1897
• Animadversiones auctorum in opera botanica, Kolozsvár, 1898
• A magyar ehető és mérges gombák könyve, Budapest, 1899
• A Clusius codex mykologiai méltatása, Budapest, 1899–1900
• A szőlő fakórothadásáról, in: Matematikai és Természettudományi Értesítő, 1902
• Az Ithyphallus gomba és Coepophagus atka együttes föllépéséről hazánkban, in: Matematikai és Természettudományi Értesítő, 1903
• A Botrytis, Monilia és Coniothyrium spóráinak életképességéről, in: Matematikai és Természettudományi Értesítő, 1903
• Vizsgálatok a Botrytis sporák életképességéről, in: Matematikai és Természettudományi Értesítő, 1905
• A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelologiai intézet szőlővédelmi útmutatásai: Peronospora elleni védekezés, Budapest, 1906
• A m. kir. központi szőlészeti kísérleti állomás és ampelologiai intézet ismertetése, Budapest, 1907
• A fakórothadás Archiválva 2022. november 3-i dátummal a Wayback Machine-ben (Coniothyrium) elleni védekezés, Budapest, 1908
• A szürkerothadás (Botrytis) elleni védekezés, Budapest, 1908
• A peronospora okozta fürtbántalmakról, Budapest, 1908
• A peronospora biológiájáról s a védekezésről, Budapest, 1912
• Útmutató a peronospora elleni védekezésre, Budapest, 1914
• A kukorica és a cellulose gyártás, in: Akadémiai Értesítő, 1922

• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái V. (Iczés–Kempner). Budapest: Hornyánszky. 1897.  
• Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 783. o.  
• Magyar nagylexikon X. (Ir–Kip). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 63. o. ISBN 963-9257-02-8  
• Új magyar életrajzi lexikon III. (H–K). Főszerk. Markó László. Budapest: Magyar Könyvklub. 2002. 496–497. o. ISBN 963-547-414-8  
• Névpont.hu: Istvánffi Gyula, csíkmadéfalvi. https://www.nevpont.hu/palyakep/istvanffi-gyula-d37eb