Borisz Godunov (opera)

A Borisz Godunov Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Alekszandr Puskin azonos című drámája nyomán írt operája. A szövegkönyvet maga a zeneszerző írta, az opera első változatát 1868–1869 között komponálta, majd 1871–1872-ben átdolgozta művét. A teljes darab ősbemutatójára 1874. január 24-én került sor Szentpétervárott. A darab nagy közönségsikert aratott, de a kritikusok fanyalogtak. Többek között Rimszkij-Korszakov is vegyes érzelmeket táplált barátja egyetlen befejezett operája iránt, ezért 1896-ban átdolgozta, újrahangszerelte a szerinte jobb sorsra érdemes darabot. A cári opera végül ezt a változatot tűzte újból műsorra 1904-ben, és egészen az 1975-ig ezt a változatot játszották a világ operaházai. Az 1940-es évek elején a moszkvai Bolsoj Színház megbízta Dmitrij Sosztakovicsot is az opera átdolgozásával, de Sosztakovics verzióját csak ritkán szokták elővenni. 1975-ben aztán David Lloyd-Jones rekonstruálta az eredeti partitúrát, elkészítve az opera kritikai kiadását. A Borisz Godunovot azóta általában ebben az autentikus formában játszák. Ez a változat Magyarországon egészen 2010 áprilisáig nem került bemutatásra, amikor színre vitte a debreceni Csokonai Színház. A Magyar Állami Operaház a legutóbbi, 1999-es felújítás alkalmából a Rimszkij-Korszakov verzióját játszotta.

Borisz Godunov történetét a XIX. században először Nyikolaj Mihajlovics Karamzin (1766–1826) dolgozta fel Isztorija goszudarsztva rosszijszkovo (Az orosz állam története, 1818–1824) című tizenhárom kötetes történelmi munkájában. Karamzin 1803-ig irodalmi tevékenységet is folytatott, de 1803 környékén felhagyott ezzel, és ettől kezdve csak történeti munkákat publikált. Az orosz állam történetével foglalkozó munkája óriási sikert aratott. Amikor Karamzin megbízást kapott az Orosz Birodalom történetének megírására, sokkal több dokumentumhoz fért hozzá, mint előtte bárki más, aki az orosz történelemmel foglalkozott. Hangvétele azonban szentimentális, moralizál és tanítani akar, vagyis nem egy mai értelemben vett modern történeti munkával van dolgunk. Ő fogalmazta meg először azt a konzervatív orosz nemzetszemléletet, amely az önkényuralomban és a jobbágyrendszerben sajátos orosz, szükségszerű létformát lát.^[1]

Puskin (1799–1837) mihajlovszkojei száműzetésében végzett történelmi tanulmányokat, ezeknek az eredménye lett az 1825-ben megírt Borisz Godunov című drámája. Puskin műve tehát közvetlenül Karamzin munkájának megjelenése után elkészült, de a darab formabontó szerkezete, illetve politikai tartalma miatt hat évig nem engedélyezték a megjelenését, így 1831-ig szamizdatban terjedt. Közben mind a cenzúra, mind pedig Puskin író kollégái több javaslatot tettek a dráma egyes elemeinek a megváltoztatására, sőt, maga a cár is elő állt javaslataival. Puskin általában eleget tett a kéréseknek, így a drámának ma több szöveg variánsa is ismert. A Borisz Godunov színpadi bemutatóját 1870-ig nem engedélyezték a hatóságok, így Muszorgszkij operájának közönségsikere egyértelműen hozzájárult a dráma népszerűségéhez is. Puskin színdarabja Karamzin elbeszéléséhez képest sokkal inkább a lelki folyamatokra, a bűn és bűnhődés témájára helyezte a hangsúlyt.^[1]

Muszorgszkij szövegkönyve írásakor nem törekedett az eredeti szöveg szó szerinti átvételére, és a szóló részektől eltekintve nem alkalmazott versformát. Puskin szövegét nagyrészt ritmikus prózával helyettesíttette, a ritmus alapjául pedig az élő beszéd zenei intonációjának szerkezetét vette. Csak a recitativ részekben törekedett kínosan az eredeti Puskin szöveg meghagyására.^[1]

Egyébként a Borisz Godunov történetét először Lope de Vega Carpio állította színpadra, az ő drámája szolgált forrásul Friedrich Schiller befejezetlen tragédiájához. Az orosz irodalomban Puskin után Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij tragédiát, Lev Tolsztoj pedig drámatrilógiát írt a történetből. Az első Borisz Godunov opera Johann Mattheson barokk zeneszerző munkája volt 1710-ben, Muszorgszkij után pedig Antonín Dvořák írt operát a történetből Dmitrij címmel.^[2]

Mihail Ivanovics Glinka testvére, Ljudmila Sesztakova, Muszorgszkij tanítványa volt. Ő hívta fel mestere figyelmét egy Puskin drámai műveit egybegyűjtő kötetre. Azt ajánlotta neki, ha komolyan gondolkozik egy opera komponálásán, akkor Puskin egyik színdarabját válasza szüzsének. A zeneszerző így talált rá Puskin Borisz Godunov című drámájára.^[3]

Muszorgszkij 1868-ban kezdett el dolgozni egyetlen befejezett operáján. A partitúrával tizenöt hónappal később, 1869 decemberében készült el. A kész művet benyújtotta a szentpétervári operához, azonban a színház visszautasította a darabot. Több kifogásuk is volt, ami miatt nem akarták színpadra állítani, többek között az, hogy a darabnak nem volt női főszereplője. Ezenkívül írásos dokumentumok bizonyítják, hogy a színházi bizottságot sokkolta az opera újszerűsége és nyersesége. Így végül az ős Borisz sohasem hangzott el operaszínpadon.^[3]

Muszorgszkij nem tehetett mást, átdolgozta művét. Kihúzta a Vaszilij Blazsennij-székesegyház előtti jelenetet, új szereplőként felléptette Grigorijt és Marinát, valamint ekkor írta meg a kromi erdőben játszódó epizódot is. Több jelenetet meghúzott, új áriákat iktatott be. Komponált egy teljesen új harmadik felvonást is, amiben főszerephez juttatta a szoprán szólamát. Az opera zárójelenetét is megváltoztatta: a második verzió szerint a darab forradalmi jelenettel és a bolond áriájával ér véget. A munkával két éve alatt, 1872-ben készült el. A következő évben az opera három jelenetét bemutatták a Mariinszkij Színházban, 1874-ben pedig kiadásra került a Borisz Godunov zongorakivonata. Az ősbemutató 1874-ben valósult meg. A kisebb húzásokkal színpadra állított opera nagy közönségsikert aratott, de a kritikusok tetszését nem nyerte el.^[3]

Cezar Kjui a gyenge librettó miatt támadta a művet, de kifogásolta Muszorgszkij wagnerizmusát, nyers hangfestését, éretlenségét, fogyatékos technikáját is. Muszorgszkijt nagyon megviselték a negatív kritikák, de a Borisz 1879-ig műsoron maradt. A zeneszerző halála után még ötször került színre, majd 1882-ben végleg kikerült a repertoárból. Rimszkij-Korszakov, Muszorgszkij halála után, sajtó alá rendezte egykori barátja hagyatékát.^[3]

Rimszkij-Korszakov már életében közkedvelt operakomponista volt hazájában, aki sokkal konvencionálisabban gondolkozott és komponált, mint Muszorgszkij. Ennek következtében ellentétes érzelmekkel viszonyult a Borisz Godunovhoz. Egyrészt csodálta az operát eredetiségéért és függetlenségéért, másrészt nem tudott napirendre térni annak újszerű harmóniavilága és ritmikája felett. Ezért elhatározta, hogy megmenti az operát az utókor számára, vagyis átdolgozza, hozzáigazítja a közízléshez. Kezdetektől fogva tisztában volt vele, hogy lesznek ellenzői, de meg volt róla győződve, hogy a mű fogyatékosságait az utókor sem fogja megérteni.^[3]

Elvállalta hát, hogy megszerkessze, újra harmonizálja és hangszerelje a Boriszt. A munkával 1896-ban végzett, majd 1908-ban ismét elővette a darabot, hogy újabb simításokat hajtson rajta végre. Ekkor kihúzta többek között Pimen cellabeli monológját, elhagyta a fjodori órajátékot, valamint felcserélte a két utolsó színt. Ezzel az utóbbi változtatással Puskin eredeti koncepcióját is aláásta. A cári opera az átdolgozott verziót 1904-ben tűzte először műsorra, majd Nyugat-Európában is a Rimszkij-Korszakov-féle verzió vált ismertté, és sokáig ez uralta a színpadokat. Összességében elmondható, hogy Rimszkij-Korszakov kisimította Muszorgszkij metrikáját, harmóniáját, szólamtechnikáját és frazeálását, valamint sokkal lágyabb hangzással helyettesítette az eredeti hangszerelést.^[4] Az első átdolgozás alkalmával szinte teljesen újraírta az operát, majd tíz évvel később, a negyedik átdolgozás alkalmával visszaállított több, korábban kihúzott részletet, de saját betoldásait természetesen benne hagyta. Ez a negyedik változat az, amit általában ma is elő szoktak adni.^[5]

Rimszkij-Korszakov verziójával az a legnagyobb probléma, hogy megváltoztatta az opera arculatát: nyugatiasra simította Muszorgszkij nyers, erőteljes drámai sodrását. Ezt követően Karol Rathaus végzett el néhány változtatást a partitúrán, de ezek csak foldozgatások voltak, alapjaiban nem változtatták meg az opera jellegét (Rathaus lényegében az 1872-es verziót egészítette ki az 1869-es verzió alapján a New York-i bemutatás számára). Ezért ezt a változatot csak félmegoldásnak ítélték. Elsősorban ezért adhatott megbízást a moszkvai Bolsoj Színház 1940-ben Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovicsnak a Borisz átdolgozására. Sosztakovics mélyen belenyúlt az opera harmóniamenetébe, sok helyütt megváltoztatta a szólamszerkesztést és egyéb elemeket, amelyek alapjában véve határozták meg Muszorgszkij művét. Viszont Sosztakovics Rimszkij-Korszakovval ellentétben nem írta át Muszorgszkij nyers zenei tömbjeit: megtartotta a nem egyszer erőszakosan ható hangsúlyokat, megfelelő zenei hangzásokba öltöztetve őket.^[5]

Sosztakovics összességében többet megtartott Muszorgszkij eredeti koncepciójából. De az ő verziója annyira bonyolult és nehezen előadható, hogy csak ritkán szokták játszani. Legutóbb Sosztakovics születésének századik évfordulója alkalmából újította fel a Helikon opera.^[5]

Ami az opera eredeti változatát illeti, annak teljes kiadása csak 1928-ban valósult meg, első 20. századi előadására pedig 1935-ben került sor a londoni Sadler's Wells Theatre-ben. Az orosz színházak nem sokat tettek az eredeti verzió visszaállításáért a repertoárba. Az orosz közvélemény ugyanis azon az állásponton volt, hogy Rimszkij-Korszakov megmentette az utókor számára az orosz opera irodalom egyik legnagyobb remekművét, így nem érezték szükségesnek az eredeti verzió rekonstruálását.^[6]

David Lloyd-Jones 1979-ben elkészítette a mű rekonstruált, ma autentikusnak tekintett, kvázi kritikai kiadását, amely közölte az 1869-es ős Boriszt, jelezve azon az 1872-es átdolgozás változtatásait. Ma általában ezt a változatot játsszák az operaházak, de hangfelvétel szinte valamennyi verzióból készült és kiadásra is került.^[7]

Létezik az operának egy kevésbé ismert, Emil Melngailisz lett zeneszerző által készített hangszerelése is, amit 1925-ben mutattak be Rigában. Ez a változat az 1874-es átdolgozás újrahangszerelése.^[8]

A Magyar Állami Operaház 1913-ban tűzte először műsorra a Borisz Godunovot, természetesen Rimszkij-Korszakov átdolgozásában, de a bemutató nem aratott sikert. Az áttörés csak 1936-ban következett be, amikor Nádasdy Kálmán fordításával, Oláh Gusztáv díszleteivel, Solti György betanításával, valamint Issay Dobrowen vezényletével került színre az opera. A rendezés Oláh és Dobrowen közös munkája volt. A címszerepet Székely Mihály alakította, akinek neve Magyarországon összeforrt Borisz Godunovval. Az eredeti, Muszorgszkij-féle átdolgozott verziót csak 1976-ban mutatták be Budapesten. Utoljára 1999-ben újította fel a művet az operaház, Szinetár Miklós rendezésében, de ekkor ismét visszatértek, a szerintük a közönséghez közelebb álló Rimszkij-Korszakov-féle verzióhoz. A Borisz Godunov magyarországi előadás-történetének újabb áttörése a 2010-es debreceni ősbemutató volt. A debreceni Csokonai Színház operatársulata ugyanis az első hazánkban, aki az ős Boriszból kiindulva, azt az 1872-es átdolgozás anyagával kiegészítve valósított meg egy sokkal teljesebb, Muszorgszkij eredeti szándékaihoz közelebb álló interpretációt, Vidnyánszky Attila rendezésében.^[9] A Sosztakovics-féle változatot még nem mutatták be hazánkban, de a 2008-as Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon megismerkedhetett vele a magyar közönség is, a Helikon Opera vendégjátéka alkalmából.

Szereplő	Hangfekvés
Borisz Godunov, orosz cár	bariton
Fjodor, a fia	mezzoszoprán
Kszenyija, a lánya	szoprán
Kszenyija dajkája	alt
Vaszilij Sujszkij herceg	tenor
Andrej Scselkalov, a duma titkára	bariton
Pimen, krónikaíró szerzetes	basszus
Grigorij Otrepjev, szerzetes, ál-Dmitrij, a trónkövetelő	tenor
Marina Mnisek, a szandorimi vajda lánya	szoprán
Varlaam, szökött szerzetes	basszus
Miszail, szökött szerzetes	tenor
Rangoni, jezsuita	basszbariton
Kocsmárosné	mezzoszoprán
A falu bolondja	tenor
A határőrség tisztje	basszus
Egy udvari bojár	tenor
Krucsov, bojár	tenor
Levickij, jezsuita	basszus
Csernyakovszkij, jezsuita	bariton
Mityu, paraszt	basszus
Első parasztasszony	mezzoszoprán
Második parasztasszony	szoprán
Egy paraszt	tenor

• Kórus: nép, bojárok, sztrelecek, őrök, lengyel mágnás urak és hölgyek, szerzetesek, zarándokok. Igen nagy létszám, nagy feladat hárul az énekkara.
• Történik: Oroszországban és Lengyelországban, 1598–1605 között
• Színhelyek: Prológus: 1. kép: a Szent Szűz kolostor udvara Moszkvában; 2. kép. tér a Kremlben, I. felvonás: 1. kép: Pimen cellája a Szent Csoda-kolostorban; 2. kép: kocsma a litván határon, III. felvonás: a cár szobája a Kremlben, III. felvonás: 1. kép: Marina szobája; 2. kép: a szandorimi vajda kastélyának kertje; 3. kép: Tér a moszkvai Vaszilij Blazsennij-székesegyház előtt; IV. felvonás: 1. kép: trónterem a Kremlben; 2. kép: erdei tisztás Kromi közelében.
• Játékidő: a ma játszott autentikus verzió közel négy óra hosszú, de a napjainkban is játszott Rimszkij-Korszakov-féle átdolgozás egy órával rövidebb.^[10][11]

• Muszorgszkij hangszerelése
  • Vonósok: hegedűk, brácsák, csellók, nagybőgők
  • Fafúvósok: 2 fuvola, 1 piccolo, 1 oboa, 1 angolkürt, 2 klarinét, 2 fagott
  • Rézfúvósok: 4 vadászkürt, 2 trombita, 3 harsona, 1 tuba
  • Ütősök: üstdob, basszusdob, pergődob, csörgődob, cintányérok, gong
  • Egyéb hangszerek: zongora, hárfa
  • Hangeffektusok a színdalak mögül: trombita szó, harangszó

• Rimszkij-Korszakov hangszerelése
  • Vonósok: hegedűk, brácsák, csellók, nagybőgők
  • Fafúvósok: 2 fuvola, 1 piccolo, 1 oboa, 1 angolkürt, 2 klarinét, 1 basszus klarinét, 2 fagott
  • Rézfúvósok: 4 vadászkürt, 3 trombita, 3 harsona, 1 tuba
  • Ütősök: üstdob, basszus dob, pergődob, csörgődob, cintányér
  • Egyéb hangszerek: zongora, hárfa
  • Hangeffektusok a színfalak mögül: trombita szó, harangszó, gong ütés

• Szosztakovics hangszerelése
  • Vonósok: hegedűk, brácsák, csellók, nagybőgő
  • Fafúvósok: 2 fuvola, 1 piccolo vagy furulya, 2 oboa, 1 angolkürt, 3 klarinét, 1 basszusklarinét, 2 fagott, 1 kontrafagott
  • Rézfúvósok: 4 vadászkürt, 3 trombita, 3 harsona, 1 tuba
  • Ütősök: üstdob, basszusdob, pergődob, cintányér, gong, triangulum, harangok, harangjáték, xilofon
  • Egyéb hangszerek: zongora, hárfa, cseleszta
  • Hangeffektusok a színfalak mögül: 4 trombita a színfalak mögött, 2 kornett, 2 angolkürt, 2 baritonkürt, 2 eufóniums, 2 tuba, balalajka, domra

1. kép: A Novogyevicsi kolostor udvarán az összeterelt sokaság könyörög Borisznak, hogy fogadja el a cári koronát. Borisz korábban a gyengeelméjű Fjodor helyett kormányzott, mint régens. Fjodor Dmitrij trónörökös bátyja volt, s Dmitrijt Borisz gyilkoltatta meg. A nép most a rendőrfelügyelő korbácsütései és utasításai nyomására kérleli Boriszt, hogy mentse meg Oroszországot.^[12]

2. kép: Borisz eleinte habozik, majd elfogadja a cári koronát, és a nép megmentőként ünnepli. Lezajlik a koronázás, Borisz mindenkit ünnepi lakomára invitál.^[12]

1. kép: Pimen az orosz történelem krónikáját írja egész éjszaka a cellájában. Grigorij visszatérő álmából riad fel: látja magát, amint a moszkvai Kreml falain, egy meredek lépcsőn a bástya felé tart. A nép hangyaként nyüzsög a téren, nevetve mutogat rá, amitől elszégyelli magát, zuhanni kezd, aztán hirtelen felriad. Pimen Grigorijt szemelte ki utódjául, aki majd folytatni fogja a krónikát, de Grigorij képzeletét más dolgok foglalkoztatják. Megtudja, hogy a meggyilkolt cárevics, ha élne, egykorú lenne vele. Pimen elmeséli neki azt is, hogyan gyilkolták meg Dmitrijt. Grigorijt nagyon felzaklatja az eset. Elhatározza, hogy bosszút ál Boriszon: Dmitrijnek fogja kiadni magát.^[13]

2. kép: Grigorij megszökött a kolostorból. Két másik szökött szerzetes kíséretében (Varlaam és Miszail) éri el a litván határt. A kocsmárosnétól megtudja, hogy a hatóságok lezárták az országutat, mert egy moszkvai szökevényt keresnek, aki hamis állításaival felzaklatta a kedélyeket. A kocsmárosné azt is elmondja neki, hogyan juthat át a hátáron az országútról letérve. Grigorij két társa közben lakmározni és inni kezd. Kis idő múlva megjelennek a zsandárok, és kérdezősködni kezdenek. Grigorij először nem kelti fel az érdeklődésüket, Varlaamra kezdenek el gyanakodni. Mivel nem tudnak olvasni, megkérik, hogy olvassa fel az elfogató parancsot. A szökött szerzetes azt hazudja, hogy nem tud olvasni. Ekkor ajánlkozik Grigorij, hogy majd ő kibetűzi a szöveget. A felolvasás alatt a szökevény személyleírását úgy torzítja el, hogy az ne a gyanúsítottra illjen rá. Varlaam ekkor gyanút fog. Kiveszi Girgorij kezéből az írást, hogy majd ő kibetűzi, ha nehézkesen is. Ekkor derül ki, hogy Grigorij a szökevény, akit keresnek. A szökött szerzetesnek azonban sikerül megszöknie a zsandárok elől.^[13]

Kszenyija meghalt vőlegényét siratja, a dadája vigasztalni próbálja, akárcsak testvére, Fjodor. Vidám mesébe kezdenek, ekkor lép be a szobába Borisz. Ő is vigasztalni próbálja Kszenyiját, majd Fjodortól kérdezi, hogy mivel tölti idejét. Fjodor elmondja neki, hogy éppen az Orosz Birodalom térképét tanulmányozza. Ekkor zajt hallanak, s Borisz elküldi a fiát, hogy nézze meg mi történt. Közben Sujszkij herceg kér bebocsájtást. Fjodor visszatér, és elmondja, hogy a papagájt haragította meg a dadus, aki ezért mindenkit megbúbolt a szobában. Borisz elküldi fiát. Lelkiismerete nem tiszta. Örökös rettegésben él, ráadásul Sujszkij is rossz híreket hozott: valaki Dmitrij cárevicsnek adja ki magát Lengyelországban, és sereget gyűjt Moszkva ellen. Borisz megesketi Sujszkijt, hogy látta meghalni Dmitrijt, aki meg is esküszik, de figyelmezteti az uralkodót, hogy Dmitrij neve egységgé kovácsolhatja ellenük a tömeget. Boriszt megrohanják látomásai: látja, amint a cárevics kegyelemért könyörög, miközben sebeiből ömlik a vér. A cár annyira felizgatja magát, hogy végül eszméletlenül rogy össze.^[12]

1. kép: Marina Mniseket udvarhölgyei öltöztetik. A gőgös lengyel hercegnőbe beleszeretett a magát Dmitrijnek kiadó szökevény. Marina arról álmodozik, hogy orosz cárnéként térdre kényszeríti Moszkva népét. Megjelenik Rangoni, a gyóntatója, aki rábírja, hogy mindenáron érje el: Dmitrij adjon garanciát az orosz trón visszaszerzésére, és akkor a katolikus egyház végre visszahódíthatja az ortodoxoktól a hatalmas birodalmat. A lány először ellenkezik, de Rangoni végül megtöri.^[14]

2. kép: A kastély parkjában Rangoni átadja Marina üzenetét az ál-Dmitrijnek. A hercegnő ebben közli udvarlójával, hogy sok csúfolódást és megaláztatást kellett elviselnie, amiért bízik benne és jelenleg is hozzá készülődik. Mikor Marina megérkezik, Grigorij elmondja neki, hogy már nem érdekli hajdani nagyra vágyó terve. Őt már csak egy dolog teheti boldoggá: ha Marina mellett, Marináért élhet. A gőgös lány azonban gúnyt űz belőle, majd elküldi: egyszerű, pirospozsgás lányt otthon is talál magának, ezért igazán nem kellett volna ekkora utat megtennie. Grigorij ekkor újra elhatározásra jut, és biztosítja Marinát: érdemes hozzá menni, mert ő biztosan cár lesz.^[14]

1. kép: A székesegyház előtti téren gyűlt össze a nép. Bent a templomban éppen kiátkozzák az eretnek szerzetest, Grigorijt, majd rekviemet mondanak a meghalt cárevicsért. Felvezetik a bolondot, akitől ellopják a kopejkáját. A megalázott férfi sír és nem érti, miért bántják. Ekkor jelenik meg Borisz gyermekei oldalán, kíséretével. Kszenyijával alamizsnát osztanak a szegényeknek, majd a bolond útjába akadnak. A bolond elpanaszolja, hogy bántják és elszedték egyetlen kopejkáját. Borisz nem tudja, hogyan segíthetne neki. Ekkor a bolond azt mondja, hogy mészároltassa le bántalmazóit, ahogy a kis cárevicset is megölette. Sujszkij rendre akarja utasítani a férfit, de Borisz visszatartja. Megkéri a bolondot, hogy imádkozzon érte is.^[14]

2. kép: A bojárok tanácsa kiszabja büntetését a gaz trónbitorlóra, aki még nincs a kezükön. Megjelenik Sujszkij is, aki elmondja, hogy belesett a cár szobájába, és látta, amint az egyre csak a halott cárevicset véli látni, őt szólongatja. Ezután jelenik meg Borisz: még mindig rémképeivel viaskodik, de aztán nyugalmat erőltet magára. Kéri Sujszkijt, hogy bocsássa elé Piment. Az öreg szerzetes új csodáról ad hírt: Dmitrij sírja felett visszanyerte látását egy vak, a fiatal cárevics sírja kezd zarándokhely lenni. Borisz nem tudja tovább türtőztetni magát: őrjöngeni kezd Dmitrij nevének hallatán. Aztán sietve a fiáért küld. Fjodorra bízza a trónt, majd vezeklőruhát hozat. A cár rohamai nem hagynak alább, végül holtan esik össze a trónszék mellett.^[14]

3. kép: A nép megelégelte Borisz uralmát. Lázadást robbantottak ki, amiért a cár újabb és újabb terheket rótt a nyakukba. Varlaam és Miszail is Borisz bűneit kürtöli szét a tömegben, és prófétai jóslatokkal szörnyű jövőt festenek Oroszországnak. Így uszítják a csőcseléket, amikor hirtelen trombitaszó hallatszik, ami Grigorij jövetelét jelzi. Az ál-Dmitrij és kísérete bevonul, a nép hódolattal fogadja, majd követi Moszkvába. A szín elsötétül, a bolond pedig fájdalmasan siratja el a szegény orosz népet.^[14]

A Borisz Godunov az operairodalom egyik legtöbbször átdolgozott darabja. Az egyes rendezői felfogások elsősorban ennek köszönhetően térnek el egymástól. A világ operaházai hosszú évtizedeken át Rimszkij-Korszakov átdolgozásában játszották a művet, aztán az 1970-es évek második felétől egyre több operaszínpadon lehetett hallani Muszorgszkij autentikus, 1872-es verzióját, de Rimszkij-Korszakov változatát a mai napig fel-felújítják, elsősorban Oroszországban. Sosztakovics verzióját nagyon ritkán játsszák. Mára kialakult az a gyakorlat, hogy Muszorgszkij két változatának közös anyagából gyúrják össze az előadás zenéjét, ez a megoldás lényegében Lloyd-Jones rekonstrukciójának felel meg. Ennek következtében a mai autentikus Borisz-előadások hibrid változatok. A szobajelenetet általában az 1869-es verzió alapján viszik színpadra, és általában látható az előadásokon a második verzióból kihúzott, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház előtt játszódó jelenet. Ugyanakkor az 1872-es verzió újonnan komponált jelenteit is be szokták illeszteni az előadásba. Az egyes verziók nagyjából ugyanazt a cselekményt követik, de képek és olykor a felvonások beosztása eltérő. Rimszkij-Korszakov például első felvonásnak tüntette fel az opera prológusát. Az egyes képek sorrendjét olykor a rendezők cserélik fel, esetenként elhagyják az első lengyel képet és székesegyház előtti jelentet. Rimszkij-Korszakov felcserélte a IV. felvonás utolsó két képét, de a mai előadások általában Muszorgszkij akaratát tartják tiszteletben, és a forradalmi jelenettel zárják le a művet.^{[15] [16]} Jelen szócikk a ma általában követett színpadi gyakorlatnak megfelelően ismerteti a cselekményt, amely Lloyd-Jones rekonstrukciós ős változatát veszi alapul, kiegészítve azt Muszorgszkij 1872-es változtatásaival, de megtartva a zeneszerző által később kihúzott részeket. A legutóbbi magyarországi bemutató (vagyis a 2010-es debreceni előadás) is ezt a megoldást alkalmazza.

Az egyes változatok felvonásainak beosztása a leggyakrabban játszott verzióiban:

Jelenet	Az 1869-es verzió szerint	Az 1872-es verzió szerint	Rimszkij-Korszakov átdolgozása szerint	Lloyd-Jones rekonstrukciója
A Szent Szűz-kolostor udvara	Első rész, 1. jelenet	Prológus, 1. jelenet	I. felvonás, 1. jelenet	Prológus, 1. jelenet
Koronázási jelenet	Első rész, 2. jelenet	Prológus, 2. jelenet	I. felvonás, 2. jelenet	Prológus, 2. jelenet
Pimen cellája a Szent Csoda-kolostorban	Második rész, 1. jelenet	I. felvonás, 1. jelenet	II. felvonás, 1. jelenet	I. felvonás, 1. jelenet
Kocsma a litván határ közelében	Második rész, 2. jelenet	I.felvonás, 2. jelenet	II. felvonás, 2. jelenet	I.felvonás, 2. jelenet
Szoba a Kremlben	harmadik rész	II. felvonás	III. felvonás, 1. jelenet	II. felvonás
Marina öltöző szobája	–	III. felvonás, 1. jelenet	III. felvonás, 2. jelenet	III. felvonás, 1. jelenet
A szandomiri vajda kastélyának kertje	–	III. felvonás, 2. jelenet	III. felvonás, 3. jelenet	III. felvonás, 2. jelenet
Vaszilij Blazsennij-székesegyház előtt	Negyedik rász, 1. jelenet	–	IV. felvonás, 1. jelenet	III. felvonás, 3. jelenet
Trónterem a Kremlben	Negyedik rész, 2. jelenet	IV. felvonás, 1. jelenet	IV. felvonás, 3. jelenet	IV. felvonás, 1. jelenet
Tisztás a Kromi erdőben	–	IV. felvonás, 4. jelenet	IV. felvonás, 2. jelenet	IV. felvonás, 2. jelenet

Muszorgszkij ideája az volt, hogy egy operaszerzőnek az emberi beszédet kell zeneileg reprodukálnia. Ezt először Gogol Háztűznéző című művének megkomponálásánál próbálta meg. Hallatlanul újszerű volt, hogy minden változtatás nélkül vette át Gogol prózai szövegét. Ezzel előremutatott a 20. századi irodalmi operák felé. A Házasság azonban nem készült el, a zeneszerző az első felvonás megkomponálása után félretette művét.^[17]

Muszorgszkij fixa ideáljához azonban ezután is ragaszkodott. Zenei eszközökkel akarta reprodukálni az emberi gondolatok és érzelmek hangbeli kifejezését. Azt akarta, hogy szereplői minden torzítás és túlzás nélkül úgy beszéljenek operáiban, mint a való életben. Muszorgszkij terve saját megfogalmazása szerint az élet melódiája volt. Ezeket a gondolatokat nemcsak Muszorgszkij képviselte az orosz zeneszerzők közül. 1857-ben Dargomizsszkij is azt nyilatkozta, hogy azt szeretné, ha a hangjegyei pontosan azt fejeznék ki, amit a szavak. Dargomizsszkij eszméit A kővendég című operájában próbálta átültetni a gyakorlatba, nem sok sikerrel. Művét végül félbehagyta: nem komponálta meg az utolsó jelenetet és a hangszerelést is Rimszkij-Korszakov végezte el helyette. Muszorgszkij és Dargomizsszkij koncepciója merészen újszerű volt a maga korában. Előttük egy zeneszerzőnek sem jutott volna eszébe ilyen módon operát írni, főleg nem Wagnernek. Pedig mindkét szerzőnek felrótta wagnerizmusát a korabeli kritika.^[17]

Emellett Muszorgszkij egy erősen nemzeti témájú szüzsében gondolkodott, magát az orosz népet szerette volna operája főszereplőjévé tenni. Mindenkit megvetett, aki nem ment szembe a közízléssel egy magasabb rendű, független művészet megvalósításának érdekében. Az Ötök csoportjának felbomlásakor meglehetősen ellenséges hangon nyilatkozott Kjui vagy Rimszkij-Korszakov művészetéről is.^[17]

Elvei mentén haladva végül egy meglehetősen zord alkotást hozott létre Puskin Borisz Godunovjából kiindulva. Az opera szereplőit élesen körvonalazta, tablószerű jelenetekben léptette fel, az egyes képeket a visszatérő motívumokkal kapcsolva egymáshoz. Az énekszólamok megírásakor kínosan ügyelt rá, hogy kerüljön minden behízelgő hatást, lágy dallamosságot. Dallamait az orosz beszéd hanglejtéséhez szabta. Részletes előadói utasításokkal tűzdelte meg a partitúrát, annak érdekében, hogy az énekesek minél jobban tartsák magukat, az általa gluhónak nevezett stílushoz.^[18]

A gluho olyan, mint az énekbeszéd: a kifejezés nyomatékosítása kedvéért az énekesnek el kell homályosítania a leírt szólamot, bizonyos szótagokat pedig túl kell hangsúlyoznia. A gluho elsősorban Borisz látomásait jellemzi, de igen sokszor színezi az opera más részeit is. Magukat az énekszólamokat kezdetleges harmóniák támasztják alá, a hangszeres ellenpontozás gyakran hiányzik, így a zenei tájkép sokszor elég puritán. A koronázási jelenet hatásos és színpadszerű, különösen híres és kiemelkedő a valódi és az imitált harangok epizódja is, de az opera távolt esik Rimszkij-Korszakov vagy Borogyin színes harmóniavilágától.^[18]

A Borisz Godunov atmoszféráját az énekesek közvetítik. Az énekszólamok annyira domináns szerepet játszanak, hogy megszakadásukkal az esetek többségében a zenekar is leáll. A gluho mellett a csendek kitüntet szerepe is Debussy munkásságát előlegezi meg.^[18]

Maga a zenei alapszövet szoros kapcsolatot tart az orosz népdal világával. A szerző több helyen is beépített eredeti, orosz népdalokat művébe, de olykor saját dallamai is igen hasonlítanak az ősi orosz zene világához. A zene harmóniarendszere és formavilága is az orosz folklórt idézi, felhasználva az orosz egyházi és népi zene sajátosságait. Ilyenek a szabálytalan, főleg ötütemű periódusok, a hangsúlyeltolódás és a gyakori ütemváltás. A népzene volt az ihletője a szandomiri jeleneteknek is. Ezekben a mazurka, krakowiak és polonéz dallamok jelzik a lengyel környezetet, Marina és Grigorij szerelmi duettjében pedig olasz reminiszcenciák érezhetőek.^[19]

Az egyes jelenetek a parlando-szerű, szabadabban formált, valamint ariózus részek egymásba átfolyó váltakozásából épülnek fel. Muszorgszkij azzal minden korábbi operaszerző társát felülmúlta, hogy az epikus tartalom ellenére intenzív sodrású drámai erővel volt képes felruházni muzsikáját, valamint a helyzetek és a jellemek lélektanilag is valószerű ábrázolásával.^[19]

A Borisz Godunov nem a kidolgozottság terméke. Muszorgszkij nem tudott, de valószínűbb, hogy nem is akart, egy számára nyugati megoldásnak tűnő, szerves drámai struktúrát felépíteni. Egyetlen befejezett operája kissé kaotikus benyomást kelt. A zeneszerző kedvelte a nagy jeleneteket, hatásosan meg is tudta őket komponálni, de nehezen tudta őket dramaturgialiag egymáshoz kapcsolni. A zenekart árnyaltan és hatásosan kezelte, de olykor nagyon nehéz feladatokat rót a zenészekre. Muszorgszkij egy-két kivételtől eltekintve nem alkotott művészileg abszolút értékű műveket. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nem is volt szándékában, hogy a nyugat-európai konvenciók szerint építse fel műveit. A Borisz Godunov esetében is nem akart mást, mint feltárni az emberi természet mélységeit, ahogy ő látta és érezte, minden megfontolás nélkül. Többek között ezért uralkodott hosszú évtizedeken át az a nézet, hogy a Borisz zenéje tele van nyers hibákkal, amiknek a kijavítása nélkül nem lehet színpadra állítani a darabot.^[20]

Tény, hogy a Borisz Godunov nem felel meg a hagyományos értelemben vett zenei grammatikának, harmóniafűzései olykor bizarrok, hangszerelése egyes részletekben ügyetlen, de a Borisz Godunov, minden fogyatékossága ellenére, az orosz operairodalom legnagyobb zenedrámai teljesítménye.^[21]

Muszorgszkij operája és Puskin drámája is két metamorfózis történetet beszél el, amelyek egymással párhuzamosan futnak. Az első történet a cár szerzetessé válásáról, míg a második történet ennek fordítottjáról: a szerzetes cárrá válásáról szól.^[22]

A címszereplő metamorfózisa a koronázási jelenettel kezdődik. Ezt a jelenetet harangzúgás intonációja hatja át. A koronázást ünnepélyes zeneakkordok kísérik, amik éles ellentétben állnak az énekszólam elfogódott intonációjával. Ez az ellentét szcenikusan is kifejeződik a templombelső és a templomi előtér kontrasztja révén. A moll hangnem az egész operában a kolostort, a szerzetesi létet jellemzi, szemben a dúr hangnemmel, amely a cári intézmény toposza. Amikor Borisz a prológusban kilép a templomból, a moll hangnem egy ószláv intonációs fordulattal átcsap a cári intézmény dúr hangnemébe. A dúr hangnem révén beállt fordulatot szcenikusan a népét ünnepi lakomára hívó uralkodó kézlendítése jelzi. Puskin szövege is jelzi ezen a helyen, hogy az első ízben színre lépő Borisz emberileg már összeomlott, de a cári intézmény megtestesítőjeként még kikezdhetetlen.^[22]

Grigorij metamorfózisa cellabeli jelenetével kezdődik, pontosabban a szerzetes álmával, amelyben a magasra vezető meredek lépcsőről a mélybe bukik. Pimen szólamának jambikus lejtését Muszorgszkij Puskintól vette át, monológjának atmoszferikus hatását tovább erősíti a szerzetesek éneke a háttérben. Ez a megoldás a 16. századi egyházzenét idézi. Pimen szólama váratlanul megtörik, amikor egy kromatikus rész következtében a hangnem átvált esz-mollból G-dúrba. A kromatikus fordulat a szövegnek arra a részére irányítja a figyelmet, amelyben Pimen megjövendöli Grigorijnak a cári identitás szerzetesibe fordulását. A kromatikus fordulat megsérti az egyházzenei harmónia szövetét, ezzel felhívja a figyelmet Pimen szavainak kétértelműségére. Ez a zene által is alátámasztott kétértelműség teszi lehetővé, hogy Grigorij Pimen szavaiból az ellenkezőjét hallja ki a mondottaknak: ha a cárból szerzetes lehet, akkor egy szerzetes is cárrá válhat. A cárevics halálának elbeszélésével Pimen feltárja szerzetestársa előtt a csodálatos átváltozás lehetséges útját is. A jelet végén hallatszik a hajnali misére hívó szerzetesek elmosódott éneke a harangszóval, ez a motívum a koronázási jelenet moll-kiegészítőjeként előrevetíti Borisz metamorfózisát: a cárból szerzetes lesz.^[22]

Amikor Pimen társára bízza művének folytatását, akkor a krónika tovább írására gondol, de Grigorij szemei előtt már a történelem továbbírásának lehetősége lebeg. Pimen végül nem engedi ki kezéből az Istenítélet kihirdetését, így Grigorij csak az emberi ítéletet hajthatja végre a cáron.^[22]

Borisz metamorfózisának első fázisát a már említett harangzúgás, míg második fázisát az óraütés váltja ki. A szobajelenetben a cár különböző érzelmi szféráit a színpadi kulissza és a zenei alakzatok jelenítik meg. Mikor megszólal az óra harangjátéka, Fjodor magyarázni kezdi nővérének a szerkezet működését. Verbális leírását szépen illusztrálja a zenekari kíséret. A zenével egy időben az órából előlépő bábok megelevenednek Fjodor lelki szemei előtt. Erre a hallucinációs játékra rímel Borisz hallucinációja a felvonás végén. Az ezt követő óraütés fizikai, majd pszichés szimptómákat vált ki a cárból. A harangjáték alatt Fjodor elbeszélésében a fafúvósok, míg Borisz elbeszélésében a vonósok dominálnak. Fjodor énekszólama elnyomja a zenekari kíséretet, míg Borisz esetében a zenekar nyomja el az énekszólamot. Az óraütés a cárt rémképekkel fenyegeti, s ez fizikailag is testet ölt, amikor az órából előlép a megölt cárevics árnyképe. A két hallucináció esetében Muszorgszkij átvette Puskin szövegét, de azt a zenei intonációhoz igazítva széttördelte. Az óraütés visszautal a koronázási jelenet harangzúgására és előrevetíti a következő felvonás cselekményét.^[22]

Az utolsó felvonásban harangzúgás közepette teljesedik be az Istenítélet Borisz felett. Pimen szavainak kétértelműsége is ekkor válik nyilvánvalóvá: a haldokló cárokat régi szokás szerint szerzetescsuhába öltöztetik, így Pimen kijelentései magukba foglalják Grigorij puccsra való felhívását is. Az opera elemzői általában Sujszkij és Rangoni alakját jelölik meg intrikusként. Sujszkij a cár lelkiismeretét, míg Rangoni az uralkodó külső fenyegetettségét veszi célba: a jezsuita politikai intrikát szít, Sujszkij pedig Borisz pszichéjére próbál hatni. Egyes értelmezések szerint azonban az igazi intrikus Pimen. Második fellépése alkalmával is a pravoszláv atmoszféra zenei és szcenikai kellékei veszik körül. Öndicsőítően mutatkozik meg, ezenkívül gesztusai és szenvedélyes intonációja is leplezik igazi szándékait: nem azért jött, hogy tanúságot tegyen, hanem hogy Borisz felett ítéletet mondjon. Isten ítélkező szerepében tűnik fel, így ő is bitorló lesz, nem csak Grigorij.^[22]

Puskin drámájában is az öreg szerzetes áll szemben Borisszal, nem a fiatal. Grigorijt a hatalom babonázza meg, nem a bűnös cár feletti ítélkezés vágya hajtja. Muszorgszkijnál azonban Pimen nemcsak felbujtó, hanem egyben a világi bosszú végrehajtója is.^[22]

Az opera utolsó jelentében Grigorijt a zeneszerző zenei eszközökkel legitimálta: az ujjongó harsonák szólamában felbukkan a meggyilkolt cárevics motívuma, viszont hiányzik az egyházi szláv zenei intonáció. Ez egyértelműen utal Grigorij legitimálásának illuzórikus történelmi megoldására.^[22]

Muszorgszkij dramaturgiáját Rimszkij-Korszakov zeneileg is elhibázottnak tarthatta. Ez magyarázza, hogy miért vágta ki Pimen cellabeli monológját, hagyta el Fjodor órajelenetét, és cserélte fel az opera két utolsó színét. Lehet, hogy Rimszkij-Korszakov változtatásai jobban megfelelnek a korabeli operadramaturgiai gyakorlatnak, de olyan interpretációt eredményeznek, amely eltorzítja Puskin eredeti mondanivalóját. Ezzel szemben Muszorgszkij tisztán zenei hangsúlyok alapján összeválogatott jelenetei olyan összefüggés hálót alkotnak, amelyek az irodalmi szüzsére is érvényesek, és hűen tolmácsolják Puskin gondolatait.^[22]

Muszorgszkij sokkal brutálisabb és pesszimistább Puskinnál. Puskin drámájának a végén a nép hallgatása egyben a nép bölcsességére is utal, míg Muszorgszkij esetében a nép erőszakos csőcselék. Az opera végén a bolond csak áthatolhatatlan sötétséget lát. Eszerint az Orosz Birodalom jövője saját, ciklikusan ismétlődő múltja.^[22]

Borisz jelenléte meghatározza az operát, de maga a címszereplő csak két nagy jelenetet kapott. A lelki vívódásaival küzdő őrült cár szerepe a drámai basszus repertoár csúcspontja. De Grigorij erőszakosan ambiciózus hőstenorja, vagy Marina drámai mezzoszopránja is hálás szerep. Marina jelenetei az opera néhány legszenvedélyesebb részletét teremtik meg. Muszorgszkij emellett a legjelentéktelenebb mellékszereplőt is igen egyénien rajzolta meg. Az első felvonás kórusából egyénileg megrajzolt alakok emelkednek ki, de rendőrfelügyelő alakja is egy gondosan körvonalazott személyiséget tár elénk.^[23]

A történet sok képből áll, sok helyen játszódik, Grigorij és Borisz története szétválik és egymással párhuzamosan fut (a két szereplő nem találkozik egymással), ezért sok elemző a mű igazi főszereplőjének a népet tartja. A prológus első jelenetében vagy az opera záróképében a nép nem pusztán a kórust szolgáltató tömeg, hanem fontos cselekményhordozó. A nép jelenléte voltaképpen keretbe foglalja az eseményeket, de jelentős szerepet játszik a tömeg a koronázási vagy a székesegyház előtt játszódó jelenetekben is. A kórusra igen nagy feladat hárul, ezért egyes zenetörténészek a Borisz Godunovot kórusoperaként emlegetik.^[24]

• „На кого ты нас покидаешь, отец наш!” – Az opera nyitó kórusa (Prológus)
• "Уж как на небе солнцу красному слава" - Kórus részlet (Prológus)
• „Как во городе было во Казани” – Varlaam bordala (I. felvonás)
• „Достиг я высшей власти” – Borisz monológja (II. felvonás)
• „Сцена с курантами” – Órajelenet (II. felvonás)
• „О царевич, умоляю” – Marina és Grigorij kettőse (III. felvonás)
• „Прощай, мой сын, умираю...” – Borisz halála (IV., felvonás)^[25]

A Borisz Godunovból majdnem húsz teljes hangfelvétel készült. A címszerepet nagyszerűen énekli Ivan Petrov, Alekszandr Pirogov, Nyikolaj Gyaurov és Martti Talvela is. Fjodor Saljapin legendás Borisz volt: neve teljesen összefonódott a címszereppel, de nem énekelte a teljes operát lemezre, csak egyes jeleneteit. Az 1928-as Covent Garden-beli alakításának hosszabb részleteit kiadták a Guild CD-jén (GHCD 2206). A Metropolitan Operában a 20. század két remek basszistája is énekelte a szerepet. Ezio Pinza 1938-ban egy olasz nyelvű produkció keretében formálta meg Boriszt. A felvételt a Naxos forgalmazza. Négy évvel később Alekszandr Kipnisz alakította nagyszerűen a címszerepet oroszul, míg a többi szereplő olasz nyelven énekelt. A Chandos-féle válogatás az operából szintén remek felvétel, nem lehet tudni, miért nem látták értelmét a teljes mű felvételének és kiadásának. Ha valaki Rimszkij-Korszakov verziójára kíváncsi, annak a következő két felvétel ajánlott: az EMI kiadásában megjelent 1962-es felvételt Nicolai Gedda, Borisz Hisztov, Eugenia Zareska közreműködésével, Issay Dobrowen vezényletével. Valerij Gergijev a Philipsszel együttműködve felvételt készített az ős-Boriszból és az 1872-es átdolgozásából is, amiből egy 5 CD-es gyűjtemény jelent meg. Sosztakovics verziójából mindeddig egyetlen teljes felvétel jelent meg, az Arkasia gondozásában.^[26]

Az egyes video- és hangfelvételeket áttekintő táblázat:

A felvétel éve	A főbb szerepeket alakító énekesek (Borisz, Grigorij, Marina)	Vezényel, Közreműködik	Verzió	Kiadás
1948	Mark Reizen, Georgy Nelepp, Marija Makszakova	Nyikolaj Golovanov, a Bolsoj Színház kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: Aquarius AQVR 1772
1949	Alekszandr Pirogov, George Nelepp, Marija Makszakova	Nyikolaj Golovanov, a Bolsoj Színház kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: Opera d'Oro OPD 1363
1952	Borisz Hrisztov, Nicolai Gedda, Eugenia Zareska	Issay Dobrowen, A Francia Rádió Zenekara, a Párizsi Orosz Kórus	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: Brilliant Classics «Opera Collection» 93926
1954	Miroslav Čangalović, Miro Branjnik, Melanie Bugarinovich	Kreshimir Baranovich, A Belgrádi Nemzeti Opera kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	33rpm LP: London XLLA 31
1954	Alekszandr Pirogov, George Nelepp, Larisza Avdejeva	Vaszilij Nyebolszin, A Bolsoj Színház kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	DVD Video: Video Artists International VAI 4253
1962	Borisz Hristov, Dmitrij Uzunov, Evelyn Lear	André Cluytens, A la Societe des Concerts du Conservatoire zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: EMI 5 67877-2
1962	Iván Petrov, Vlagyimir Ivanovszkij, Irina Arhipova	Alekszandr Melik-Pasajev, A Bolsoj Színház kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: Melodiya MEL CD 10 00764
1963	George London, Vlagyimir Ivanovszkij, Irina Arhipova	Alekszandr Melik-Pasajev, A Bolsoj Színház kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: Sony SM3K 52571
1967	Miroslav Changalovic, Bodurov, Kalef	Dusan Miladinovic, A Belgrádi Nemzeti Opera kórusa és zenekara Szosztakovics hangszerelésével, világelső felvétel	Szosztakovics 1963 Muzgiz	Audio CD: Arkadia MP 492.3
1970	Nyikolaj Gyaurov, Ludovic Spiess, Galina Visnyevszkaja	Herbert von Karajan, Bécsi Filharmonikusok	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: Decca 000747902
1973	Nyikolaj Gyuszelev, Dimitri Damiano, Alekszandrina Milcseva	Asszen Najdenov, A Szófiai Nemzeti Opera kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: Fidelio D 1824-26
1976	Martti Talvela, Nicolai Gedda, Bozena Kinasz	Jerzy Semkow, A Lengyel Nemzeti Rádió zenekara, a Krakkói Rádió kórusa	Muszorgszkij 1872	Audio CD: EMI 5 09178
1978	Jevgenyij Nyeszterenko, Vlagyiszlav Pjavko, Irina Arhipova	Borisz Hajkin, A Bolsoj Színház kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	DVD: Via Classic 5 99278-9
1983	Alekszandr Vedernyikov, Vlagyiszlav Pjavko, Irina Arhipova	Vlagyimir Fedoszejev, USSR Nemzeti Rádió zenekara és kórusa	Muszorgszkij 1872	Audio CD: Philips 412 281-2
1985	Jevgenyij Neszterenko, Vlagyimir Atlantov, Jelena Obrazcova	Mark Ermler, A Bolsoj Színház kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	Audio CD: Regis Records RRC 3006
1986	Aage Haugland, Stig Fogh Andersen, ??	Dmitrij Kitajenko, A Dán Rádió szimfonikus zenekara és kórusa	Muszorgszkij 1872	Audio CD: Kontrapunkt 32036-32037
1986	Nyicolaj Gyaurov, Mihail Szvetlov, Sztefka Mineva	Emil Csakarov, A Szófiai Fesztivál Zenekar, A Szófiai Nemzeti Opera kórusa	Muszorgszkij 1872	Audio CD: Sony S3K 45763
1987	Jevgenyij Nyeszterenko, Vladiszlav Pjavko, Tamara Szinyavszkaja	Alekszandr Lazarov, A Bolsoj Színház kórusa és zenekara	Rimszkij-Korszakov 1908	DVD: 6991811 6991811
1987	Ruggero Raimondi, Vjacseszlav Polozov, Galina Visnyevszkaja	Msztyiszlav Rosztropovics, Washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar, Washingtoni Kórustársaság	Muszorgszkij 1872	Audio: ERATO 2292-45418-2
1990	Robert Lloyd, Alekszej Sztyebljanko, Olga Borogyina	Valerij Gergijev, A Mariinszkij Színház zenekara és kórusa	Muszorgszkij 1872	DVD: Philips 75 089-9
1993	Anatoly Kotscserga, Szergej Larin, Marjana Lipovšek	Claudio Abbado, a Berlini Filharmonikusok, a Szlovák Filharmonikusok kórusa, Berlini Rádió kórusa	Muszorgszkij 1872	Audio CD: Sony «Classical» 3K 58977
1997	Nyikolai Putyilin, Viktor Lutszjuk, ??	Valerij Gergijev, a Mariinszkij Színház kórusa és zenekara	Muszorgszkij 1869	Audio: Philips 462 230-2
1997	Vlagyimir Vanyejev, Vlagyimir Galusin, Olga Borogyina	Valerij Gergijev, A Mariinszkij Színház zenekara és kórusa	Muszorgszkij 1872	Audio: Philips Cat: 462 230-2

• Boyden, Matthew. Az opera kézikönyve, 2009, Budapest: Park Könyvkiadó. ISBN 978-963-530-854-5 
• Winkler, Gábor. Barangolás az operák világában II., 2005, Budapest: Tudomány Kiadó 
• Dietel, Gerhard. Zenetörténet évszámokban II. 1800-tól napjainkig, 1996, Budapest: Springer. ISBN 963 8455 86 1 
• Emerson, Caryl. Modest Musorgsky and Boris Godunov, 1994, Cambridge: Cambridge University Press. ISBN 521-36-931 
• Lang, Paul Henry. Az opera, 1980, Budapest: Zeneműkiadó. ISBN 963-330-306-0 
• Gál, György Sándor. Új operakalauz II., 1978, Budapest: Zeneműkiadó 
• Till, Géza. Opera, 1977, Budapest: Zeneműkiadó 
• Eősze, László. Az opera útja, 1972, Budapest: Zeneműkiadó 

• Az opera magyar nyelvű szövegkönyve a neten
• A debreceni Csokonai Színház tájékoztatója az opera 2010-es felújításáról
• A debreceni előadás szereposztása és képek az előadásból
• Bóka Gábor: Borisz kilencenvenhét éve
• Fülöp Károly: Borús Godunov
• Hima Gabriella: "...sötétnél is sötétebb sötétség... -"Muszorgszkij "Borisz Godunov"-értelmezéséhez és nemzeti jövõképéhez
• Képek a moszkvai Helikon Színház 2008-as miskolci vendégjátékából
• Az opera ismertetője a Bartók rádió honlapján