A fehérhegyi csata a harmincéves háború első jelentős ütközete volt, és a Prága melletti Fehér-hegyen (Bílá Hora) zajlott. A hegy ma már Prága része. Az 1620. november 8-án vívott csata a cseh trón hovatartozását döntötte el.

Fehérhegyi csata
Peter Snayers (1592-1666) festménye a fehérhegyi csatáról (1620)
Peter Snayers (1592-1666) festménye a fehérhegyi csatáról (1620)

Konfliktusharmincéves háború
Időpont1620. november 8.
HelyszínPrága mellett
EredményA császári haderő győzelmet aratott a csehek felett.
Szemben álló felek
Csehország
protestánsok: cseh, sziléziai és morva csapatok német zsoldosokkal kiegészítve + 800 magyar
Katolikus Liga
Német-római Birodalom
katolikus erők: német birodalmi katolikus kontingensek, spanyol csapatok + német zsoldosok + németalföldi és lengyel zsoldosok
Parancsnokok
Anhalti Keresztély, Heinrich Matthias von ThurnBouquoy, Tilly és Bajor Miksa
Szemben álló erők
30.000 fő27.000 fő
Veszteségek
4000 halott vagy sebesült700 halott vagy sebesült
Térkép
Fehérhegyi csata (Prága)
Fehérhegyi csata
Fehérhegyi csata
Pozíció Prága térképén
é. sz. 50° 04′ 42″, k. h. 14° 19′ 10″50.078333°N 14.319444°EKoordináták: é. sz. 50° 04′ 42″, k. h. 14° 19′ 10″50.078333°N 14.319444°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Fehérhegyi csata témájú médiaállományokat.

Előzmények

szerkesztés

II. Rudolfot a német-római császári trónon az ügyes diplomata Mátyás követte: de mivel ő is gyermektelen volt, 1617-ben unokatestvérét, Ferdinándot jelölte ki utódjául. Ő jezsuita-növendék és a korábbiaknál erélyesebb „eretneküldöző” volt. A cseh nemesség – amelynek köreiben a protestantizmus erősen terjedt, és amelyet a Habsburg-politika fokozatosan kiszorított a hatalomból – semmi jót nem várt. Így a cseh rendi gyűlés tagjai döntő lépésre szánták el magukat: nagygyűlést hívtak össze Prágába. A cseh protestáns rendek Heinrich Matthias von Thurn gróf vezetésével behatoltak a királyi várlakba (Hradzsin), és a helytartókat titkárukkal együtt – „az igazságszolgáltatás nemzeti módja szerint” – kidobták az ablakon. Ettől az eseménytől (1618. május 23.), az úgynevezett prágai defenesztrációtól szokták a 30 éves háború kezdetét számítani.

A cseh nemesek 30 tagú igazgatóságot választottak, amely megkezdte az ellenállás szervezését. Szövetségre hívták föl a magyar, morva és osztrák rendeket, összeköttetésbe léptek az Protestáns Unióval, s az ország elfoglalása után Ausztriába törtek be.[1]

Miután II. Mátyás német-római császár meghalt, a csehek a pfalzi választófejedelmet, V. Frigyest koronázták cseh királlyá, II. Ferdinánd császár helyett. Amikor Bécset ostromolta, a választófejedelemnek csak Bethlen Gábor sietett a segítségére. Frigyesnek alig akadtak támogatói, mivel a Protestáns Unió a csehek belügyének tekintette a történéseket.

A csatában a protestánsok erői cseh, sziléziai és morva csapatokból, valamint nagyszámú német zsoldosból állt. A katolikus erőket a német birodalmi katolikus kontingensek, spanyol csapatok, szintén nagy számmal különböző német zsoldosok (akik között szintúgy álltak protestánsok), azonkívül németalföldi és lengyel zsoldosok is alkották. A cseheket, akiknek sorai közt 800 magyar is harcolt, Anhalti Keresztély, a császáriakat Charles-Bonaventure de Longueval, Bouquoy grófja; a liga csapatait Tilly és Bajor Miksa vezették.

A katolikus liga hadvezére, Tilly legyőzte a cseh protestáns rendek és a „téli király”, Pfalzi Frigyes hadseregét. Maga Frigyes elkésett a csatából, amely számára teljes vereséggel zárult. Bethlen Gábor is nagyszámú erdélyi könnyűlovassággal próbált részt venni a csatában, de szintén elkésett.

Az alig egyórás csatát a csehek elvesztették s ezzel 300 évre elveszett a cseh szabadság is.

Következmények

szerkesztés
 
24 cseh felkelő kivégzése a prágai Óvárosban, 1621 - kortárs festmény)

A cseh rendek veresége nyomán a győzelmes Habsburgok a cseh területeket átszervezték és örökös tartománnyá nyilvánították. V. Frigyes kénytelen volt elmenekülni. A Habsburgok által elindított erőszakos rekatolizáció elől a protestánsoknak el kellett hagyniuk az országot.

Ferdinánd hideg és kiszámított kegyetlenséggel számolta fel a cseh rendek jogait. A felkelés 24 vezetőjét kivégeztette. A cseh nyelv helyébe a németet tette hivatalos nyelvvé, az állam igazgatása a német feudális urak kezébe került.[2]

 
Kőkeresztek a téren - emlékezés az áldozatokra Prágában
  1. Dr. Molnár József: Középkor (1492-1640) Tankönyvkiadó, Budapest (1980) - 165. oldal
  2. Dr. Molnár József: Középkor (1492-1640) Tankönyvkiadó, Budapest (1980) - 166. oldal

További információk

szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés