KCON

(KCON 2012 szócikkből átirányítva)
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. június 17.

A KCON az első amerikai K-pop con, melyet először 2012. október 13-án rendezték meg a kaliforniai Irvine-ban.[1][2] Az esemény szervezője az Mnet Media dél-koreai kiadó-ügynökség volt.[3] A con szervezésének célja, hogy olyan, évente ismétlődő rendezvényt hozzanak létre, ami segít az amerikai K-pop-rajongóknak jobban megismerni a műfajt és találkozni a kedvenc előadóikkal, illetve kérdezni a koreai szórakoztatóiparban dolgozóktól.[4] Az eseményen jelen volt és tudósított róla többek között a CNN is.[3] 2013-ban Los Angelesben rendezték meg másodszor, 20 000-es közönség előtt.

KCON
Idolegyüttesek a KCON színpadán
Idolegyüttesek a KCON színpadán
Helyszín(ek) USA
Megrendezés évei2012, 2013
SzervezőMnet Media
StílusK-pop
A KCON weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz KCON témájú médiaállományokat.

Fogadtatás

szerkesztés

A Billboard magazin tudósítója, Jeff Benjamin szerint a con megpróbált mindent megtenni, hogy új megvilágításba helyezze az Amerikában még éppen csak lábát megvető zenei műfajt és sikerült a nyelvi gátakat is leküzdenie.[5] Joseph L. Flatley a The Verge-től megjegyzete, hogy az esemény fénypontja a K-pop-sztárok koncertje volt, akik közül többen először léptek fel az Egyesült Államokban.[6]

Fellépők

szerkesztés
Dátum Település Helyszín Nézőszám Fellépők
2012. október 13. Irvine, Kalifornia Verizon Wireless Amphitheatre 10 000 4Minute, B.A.P, EXO-M, G.NA, Nu'est, VIXX
2013. augusztus 24-25. Los Angeles, Kalifornia Los Angeles Memorial Sports Arena 20 000[7] 2AM, Dynamic Duo, EXO (K & M), f(x) (feat. DJ Koo), G-Dragon, Henry Lau, Missy Elliott, Teen Top, Ju Szongu (feat. Heejun Han)
  1. KPOPCON – The First Collegiate K-Pop Convention in the USA!. Soompi, 2012. február 2. (Hozzáférés: 2012. október 23.)
  2. Hall, David: Aerosmith at Staples Center, K-Pop invades O.C.. The Orange County Register, 2012. szeptember 20. (Hozzáférés: 2012. október 15.)
  3. a b The Rise of "K-Pop". CNN. [2014. október 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.) „CNN's Michael Holmes talks with M-Net's President , Ted Kim about "K-Con", an event that focused on Korean culture.”
  4. KCON '12. KCON '12. [2013. január 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. január 7.)
  5. Benjamin, Jeff: KCON 2012: 15 Things Seen & Overheard. Billboard. (Hozzáférés: 2012. november 17.)
  6. Flatley, Joseph L.: K-Pop takes America: how South Korea's music machine is conquering the world. The Verge. (Hozzáférés: 2012. december 15.)
  7. Trykowski, Tyler: How to Make It in America: K-Pop's Bid for the West. Vice (magazin). (Hozzáférés: 2013. szeptember 10.) „G-Dragon, along with seven other groups, performed at this August’s second annual K-Con in Los Angeles, which provided 20,000 fans from across North America and abroad a chance to soak in a culture that,”

További információk

szerkesztés