„Longobárdok” változatai közötti eltérés

Ezen a lapon nagyobb átalakítás zajlik – lásd a cikk vitalapját! Néhány napnál tovább ne hagyd ezt a sablont a cikken! A szerkesztési ütközések elkerülése érdekében a vitalapot használd javaslattételre! Legutóbbi módosítás: 2016. június 6.

A longobárdok vagy langobárdok a germán népek közé tartozó népcsoport. Nevüket hosszú szakállukról kapták. Eredetük, rokonságuk szerint az északi és a nyugati germánok között is említik őket, az utóbbi esetben a szvébek rokonaiként.

Azoknak a germán népcsoportoknak, akiket később longobárdoknak neveztek el, első ismert szállásterülete a Jütlandi-félszigeten volt. A rómaiak i. sz. 5 körül, még Winnilesnek nevezték őket. Az i. sz. 2. században az Elba alsó folyása mentén tűntek fel. Innen dél felé vándoroltak és eljutottak Morvaországig és Alsó-Ausztriáig, majd a 2. század második felében Pannóniáig nyomultak. előre. A dunántúli római limes közelében lévő településeikhez a következő idŐszakban az elbai és thüringiai germánok újabb csoportjai csatlakoztak. Az 5. század közepén ezek a népcsoportok közös etnikai arculatot alakítottak ki. Langobardoknak ('hosszúszakállúak') első ízben 488-ban nevezték a Noricumtól (Alsó-Ausztria) északra élő csoportjaikat. 512-ben Tato király vezetésével legyőzték a herulokat, 546-ban pedig legyőzték a gepidákat, független királyságot hozva létre a Dunántúlon. 551-ben Bizánccal szövetségben döntő vereséget mértek Turisind gepida király csapataira.

557-ben Alboin lett a longobárdok vezetője, aki Bajánnal, az avarok fejedelmével szövetkezett a gepidák és Bizánc ellen. A Gepida Királyságot sikerült megsemmisíteni, a longobárdok új szomszédjai az avarok lettek, akik azonban veszélyes szomszédnak tűntek, így 568-ban valamennyi longobárd törzs, más, kisebb germán csoportokkal együtt mintegy 30-40 ezer ember elhagyta Pannóniát, itáliai hadjáratra vonultak, és ott a bizánciaktól elhódított Pavia központtal királyságot alapítottak (572).

Megtelepedésük helyszíne a Pó medencéje, Észak-Toszkána és Umbria volt. Cleph király halála után, 574-ben államuk több hercegségre darabolódott fel, s tíz évig nem ült uralkodó a longobárd trónon. Végül 584-ben ismét királyság lett, s Authari király alatt jó kapcsolatai alakultak ki északi szomszédaival. Utóda Agilulf legyőzte az uralma ellen lázongó hercegeket, majd I. Gergely pápa közbenjárására felvette a katolikus vallást az addigi arianus helyett. 643-ban Rothari király kodifikálta a longobárd népjogot (Edictum Rothari).

Hatalmuk tetőpontja a 7. század második felében, I. Grimoald idején teljesedett ki. A longobárd birodalom bukását a római pápával való szembekerülés okozta. Liutprand király fejébe vette egész Itália meghódításának tervét, amiért összekülönbözött a pápával. Habár Liutprand nem tudta tervét megvalósítani, utóda Aistulf 751-ben elfoglalta Ravennát, véget vetve ezzel az itáliai bizánci uralomnak, majd ostrom alá vette Rómát is. A várost csak Kis Pippin frank király beavatkozása mentette meg. Emiatt a longobárdok és frankok viszonya megromlott, aminek eredménye az lett, hogy 773 – 774-ben Nagy Károly frank király meghódította a Longobárd Királyságot, amely így beolvadt a Frank Birodalomba, a longobárd nép pedig összeolvadt a helyi lakossággal, az olasz nép egyik ősévé válva. Nevüket Lombardia őrizte meg.

A longobárd nép történetét a longobárd Paulus diakónus írta meg, Nagy Károly udvarában.

• Bánosi György – Veresegyházi Béla: Eltűnt népek, eltűnt birodalmak kislexikona. Budapest: Anno. 1999. 89. o. ISBN 963-9199-29-X  
• Paulus diakónus: A longobárdok története (online, Historia gentis Langobardorum)
• Paulus diakónus: A langobardok története, közreadja: Galamb György, Budapest, L'Harmattan, 2012
• Tolnai Világtörténelme, Budapest, 1909

Ókori lexikon I–II. Szerk. Pecz Vilmos. Budapest: Franklin Társulat. 1902–1904.  

• szvébek
• longobárd királyok listája