Ugrás a tartalomhoz

Kantáta

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A kantáta zenekarral kísért énekszóló és kórus váltakozásából alakuló többszakaszos kompozíció.[1] Eredetileg a szonáta ellentéte: az hangszeres, míg a kantáta énekes kompozíciót jelentett.[2] A 17. században és a 18. század közepéig kantáta néven az opera mellett a világi szólóének legfontosabb műfaja Itáliában, a 18. században a német evangélikus egyházi zene fő műfaja, a 19. század óta lírai szövegű, nagyobb vokális mű szólóénekre, kórusra és hangszerekre.[3]

A szó eredete

[szerkesztés]

A latin és olasz cantare, magyarul énekelni szóból ered.[4]

Fejlődése

[szerkesztés]

A kantáta együtt fejlődött az opera műfajjal. A század első évtizedének kezdeményezései a vokális kamarazene kereteit is kibővítették. A nagyobb terjedelmű hangszer- (basso continuo-) kíséretes szólóénekek elnevezésére az 1620-as évektől kezdték alkalmazni a cantata szót. Itáliai virágzását követően a 17. századtól kezdve használatos műfaj.

Műfaja véglegesen a velencei és nápolyi iskola gyakorlatában alakult ki. Kezdetben az operával közös jellemzőjük a basso continuóra támaszkodó recitáló és áriaszerű ének.

Első virágzásának színhelye Itália. Nevezetes korai művelői Grandi, Rossi, Carissimi, Stradella, Cavalli, Cesti, Bononcini, a 17. század első felében: Lotti, Caldara, Marcello, Vivaldi, Hasse, A. Scarlatti, Pergolesi, Campra, Rameau stb.[5]

Németországban különösen az egyházi kantáta vett hatalmas fejlődést. Ez jelenti a második virágkort. A két nagy mester, Schütz és Bach kantátái a protestáns istentisztelet szerves részei lettek.[6] Tetőpontját Bach zenéjében érte el.

Az angol kantáta-motettnek, az anthem-nek jelentős művelője Purcell és Händel. A 19. században a kantáta veszített jelentőségéből. Modern szerzői: Berlioz, Weber, Schumann, Brahms, Grieg, Debussy, Bartók.[5]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Uj Idők Lexikona 15-16. kantáta (Budapest, 1939) |. (Hozzáférés: 2020)
  2. Uj Lexikon 4. kantáta (Budapest, 1936) |. (Hozzáférés: 2020. december 27.)
  3. Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon: kantáta
  4. Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon
  5. a b Uj Idők Lexikona 15-16. Kantáta (Budapest, 1939)
  6. Uj Lexikon 4. kantáta (Budapest, 1936) |. (Hozzáférés: 2020. december 27.)

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap