Ugrás a tartalomhoz

Sakkvilágbajnokság

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wilhelm Steinitz, az első hivatalos sakkvilágbajnok
Magnus Carlsen 2013–2023 közötti sakkvilágbajnok

A sakkvilágbajnokság a sakk világbajnokának személyét eldöntő verseny. Férfiak és nők is indulhatnak rajta, de eddig mindig férfiak voltak a világbajnokok. A nők közül a világbajnoki címre a magyar Polgár Juditnak volt eddig a legnagyobb esélye.

A sakkvilágbajnokságok történetét általában 1886-tól számítják, amikor a világ két legerősebbnek tartott játékosa csapott össze, hogy kiderüljön, melyikük a jobb (lásd Sakkvilágbajnokság 1886-ban). Ezután 1946-ig a világbajnokság informális alapon folyt és a kihívóknak le kellett győzniük a világbajnokot, hogy megszerezzék ezt a címet.

1948-tól 1993-ig a világbajnokságot a FIDE, a sakkozók nemzetközi szervezete szervezte. 1993-ban az akkori világbajnok, Garri Kaszparov elszakadt a FIDÉ-től és másik világbajnokságot alapított. Egészen 2006-ig két rivális világbajnokság létezett és két világbajnoki cím is, de a 2006-os sakkvilágbajnokságon egyesítették őket.

A címvédő 2013–2023 között Magnus Carlsen volt, aki azonban 2023-ban önként lemondott címéről. 2023-ban a világbajnoki címért folyó mérkőzésen a kínai Ting Li-zsen legyőzte Jan Nyepomnyascsijt, ezzel ő lett a sakkozás történetének első kínai férfi világbajnoka.

Létezik külön női sakkvilágbajnokság, ifjúsági sakkvilágbajnokság és számítógép-sakkvilágbajnokság is. A legnagyobb értékűnek azonban a női-férfi világbajnoki címet tartják, amelyért gyakran a női és ifjúsági világbajnoki címek elnyerői is versenybe szállnak.

A sakkvilágbajnokság lebonyolítási módja

[szerkesztés]

A sakkvilágbajnokság lebonyolítási módja az idők folyamán több változáson ment át, de 1948 óta az elve az, hogy a világbajnok kihívója az adott időszak legerősebb, legjobb formában levő játékosa legyen. Ezt az elvet többszakaszos versenyek sorozatával biztosítják.

A sakkvilágbajnoksági ciklus a zónaversenyekkel kezdődik. A zónaversenyek körébe tartoznak a nagy sakkhagyománnyal rendelkező országok bajnokságai, a kontinensbajnokságok, valamint az egyes országok nemzeti bajnokságainak győzteseinek, illetve dobogósainak részvételével rendezett versenyek.

1951 és 1998 között a zónaversenyek élmezőnyében szereplő versenyzők részvételével zónaközi versenyeket (zónaközi döntőket) rendeztek, amelyeknek az élmezőnyében szereplő versenyzőkből alakult ki a világbajnokjelöltek versenyének mezőnye, amely verseny győztese nyerte el a jogot a világbajnokkal való megmérkőzésre. 1998-2004 között a FIDE-világbajnokságokon a zónaközi versenyt felváltotta az egyenes kieséses (knock-out) világbajnokság, amelynek győztese kapta meg a FIDE-világbajnok címet. Ebben az időszakban a regnáló világbajnoknak is részt kellett vennie a versenyen, ha meg akarta tartani címét.

2007-től alakult ki a ma is használatos lebonyolítási rendszer. A zónaközi versenyek a sakkvilágkupa versenyen való részvételre biztosítanak kvalifikációt, amelynek elődöntősei (első négy helyezettje) vehet részt a világbajnokjelöltek versenyén. Hozzájuk csatlakozik a Grand Prix-versenysorozat két legjobb eredményt elért versenyzője, valamint az előző világbajnoki döntő vesztese, és az az Élő-pontszám szerinti legerősebb versenyző, aki a fentebbi feltételek szerint még nem szerzett kvalifikációt. A világbajnokjelöltek versenyének győztese játszhat a világbajnoki címért.

A nőknél némileg eltérő a világbajnokságok lebonyolítási rendszere. Náluk kétévenként az egyenes kieséses (knock-out) rendszerű verseny győztese kapja meg a címet, míg a közbenső évben a Grand Prix-versenysorozat győztese vívhat meg a regnáló világbajnokkal a címért.

A korosztályos ifjúsági világbajnokságokat, valamint a 20 éven aluliak junior sakkvilágbajnokságát svájci rendszerű versenyben rendezik.

Vezető mesterek 1886 előtt

[szerkesztés]
Név Évek Ország
Luis Ramírez de Lucena ~1490 Spanyolország
Pedro Damiano ~1520 Portugália
Ruy López de Segura ~1560 Spanyolország
Paolo Boi
és Leonardo da Cutri
~1575 Nápolyi Királyság
Alessandro Salvio ~1600 Nápolyi Királyság
Gioachino Greco ~1620 Nápolyi Királyság
Legall de Kermeur ~1730–1747 Franciaország
François-André Danican Philidor ~1747–1795 Franciaország
Alexandre Deschapelles ~1800–1820 Franciaország
Louis de la Bourdonnais ~1820–1840 Franciaország
Pierre Charles Fournier de Saint-Amant 1842–1843 Franciaország
Howard Staunton 1843–1851 Egyesült Királyság
Adolf Anderssen 1851–1858
1862–1866
Poroszország
Paul Morphy 1858–1862 Egyesült Államok
Wilhelm Steinitz 1866–1878 Ausztria-Magyarország
Johannes Zukertort 1879–1886 Német Birodalom

Egyedüli világbajnokok, 1886–1993

[szerkesztés]
# Név Évek Ország
1 Wilhelm Steinitz 1886–1894 Osztrák-Magyar Monarchia Osztrák–Magyar Monarchia
Egyesült Államok Amerikai Egyesült Államok
2 Emanuel Lasker 1894–1921 Németország Németország
3 José Raúl Capablanca 1921–1927 Kuba Kuba
4 Alekszandr Aljechin 1927–1935
1937–1946
Szovjetunió Szovjetunió
Franciaország Franciaország
5 Max Euwe 1935–1937 Hollandia Hollandia
6 Mihail Botvinnik 1948–1957
1958–1960
1961–1963
Szovjetunió Szovjetunió (Oroszország)
7 Vaszilij Szmiszlov 1957–1958 Szovjetunió Szovjetunió (Oroszország)
8 Mihails Tāls 1960–1961 Szovjetunió Szovjetunió (Lettország)
9 Tigran Petroszján 1963–1969 Szovjetunió Szovjetunió (Örményország)
10 Borisz Szpasszkij 1969–1972 Szovjetunió Szovjetunió (Oroszország)
11 Robert J. Fischer 1972–1975 Egyesült Államok Amerikai Egyesült Államok
12 Anatolij Karpov 1975–1985 Szovjetunió Szovjetunió (Oroszország)
13 Garri Kaszparov 1985–1993 Szovjetunió Szovjetunió
Oroszország Oroszország

FIDE-világbajnokok, 1993–2006

[szerkesztés]
Név Évek Országok
Anatolij Karpov 1993–1999 Oroszország Oroszország
Alekszandr Halifman 1999–2000 Oroszország Oroszország
Visuvanátan Ánand 2000–2002 India India
Ruszlan Ponomarjov 2002–2004 Ukrajna Ukrajna
Rusztam Kaszimdzsanov 2004–2005 Üzbegisztán Üzbegisztán
Veszelin Topalov 2005–2006 Bulgária Bulgária

Klasszikus világbajnokok, 1993–2006

[szerkesztés]
Név Évek Ország
Garri Kaszparov 1993–2000 Oroszország Oroszország
Vlagyimir Kramnyik 2000–2006 Oroszország Oroszország

Egyedüli világbajnokok, 2006-

[szerkesztés]
Név Évek Ország
Vlagyimir Kramnyik 2006–2007  Oroszország
Visuvanátan Ánand 2007–2012  India
Magnus Carlsen 2013–2023  Norvégia
Ting Li-zsen 2023 óta  Kína

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap