Ugrás a tartalomhoz

Vajek Jutka

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vajek Jutka
SzületettVajek Judit
1938március 19. (86 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaBurza Árpád (1964–2020)
GyermekeiGergely Róbert, Vajek Andrea
Foglalkozása
IskoláiBudapesti Tanítóképző Főiskola
SablonWikidataSegítség

Vajek Jutka (Budapest, 1938. március 19. –) magyar televíziós szerkesztő-riporter, Burza Árpád operatőr felesége, Gergely Róbert édesanyja, három évtizeden át a Magyar Televízió sikeres munkatársa, később divatstúdió-alapító.[1]

Élete

[szerkesztés]

A budapesti tanítóképző elvégzése után rövid ideig a VII. kerületi Hernád utca 3. sz. alatti általános iskolában tanított. Közben, alig húszéves korában megszülte Róbert nevű gyermekét. 1964-ben feleségül ment Burza Árpád operatőrhöz, akivel hosszú időn át munkatársak is voltak.

Pályafutása

[szerkesztés]

1962-ben jelentkezett a televízióhoz, ahol eleinte sport- ifjúsági- és szórakoztató műsorokat szerkesztett, de végső kibontakozását (1964-től) a híradós munkában érte el. Sok ezer ipari, kereskedelmi, társadalmi jelenségeket bemutató műsort, dokumentumfilmet készítettek férjével együtt, a világ minden táját bejárva. 1966-ban Zádor Lászlóval riportot készített az Ültessetek annyi fát, ahány évesek vagytok mozgalomról. A Koreai-Magyar Barátság TSZ KISZ szervezete az első napon kétezer nyárfacsemetét ültetett.[2] 1969-ben salgótarjáni munkásokat kísért az űrhajósok városába.[3] 1970-ben rápirított azokra az árvízkárosultakra, akik a segítséget pénzben szerették volna megkapni, de a helyreállításban személyesen nem akartak részt venni.[4] 1971-ben a vitorlázórepülők világbajnokságára készülő egyik géppel fel is szállt, amely leszálláskor elsodorta férjét kamerástól.[5] Merész kritikai vénájának köszönhetően, 1972-ben Irakban egyedül ők forgathattak Szaddám Huszein forradalmában. 1973-as Országjáró kamerája Vas és Zala megyébe látogatott el.[6] 1976-ban a Villamos Berendezés és Készülék Művekben készült riportja keltett országos visszhangot.[7] 1977-ben Magyarokkal Afrikában című riportfilmje volt emlékezetes.[8] 1978-ban bemutatta a magyar televízió az ugyancsak férjével közösen készített sorozatot az orenburgi gázvezeték „magyar szakaszáról”.[9] 1979-ben a Vihar a pohár körül című, az iparban és a kereskedelemben tapasztalt italozásról szóló riportja keltett hullámokat.[10] 1980-ban háromrészes togói riportsorozattal jelentkezett.[11] A pártvezetés gyakran cenzúrával, sőt, féléves letiltással fejezte ki véleménykülönbségét, amikor munkájában túlságosan erős kontrasztot véltek felfedezni a meghirdetett „létező szocializmus” és a valóság között.

Az 1981-es közvéleménykutatásban a nézők kellemes külsejét hangsúlyozták.[12]

1992-ben korengedménnyel nyugdíjba vonult. Ekkortájt Budapest XVII. kerületében,[13] majd 2004-ben Siófokon divatstúdiót nyitott.

Elismerései

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]