Ugrás a tartalomhoz

2008-as Toyota Grand Prix of Long Beach

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A 2008-as Toyota Grand Prix of Long Beach a harmadik verseny a 2008-as IndyCar Series szezonban, de ezen a futamon csak azok a csapatok indultak el akik 2007-ben még a Champ Car szériában versenyeztek. Az eddig is IRL-ben versenyző csapatok a japán futamon indultak mert a két futamot ugyanazon a napon rendezték meg és nem találtak módot, hogy valamelyik verseny rendezési időpontját megváltoztassák. A versenyt 2008. április 20-án rendezték meg az 1.968 mérföldes (3.167 km) utcai pályán Long Beach-ben, California-ban. A verseny történelmi jelenség is volt mert a Champ Car széria búcsúfutama volt ez amit Will Power nyert meg. Az egykori Champ Car mezőny összesen 20 autót állított a rajthoz és ezen a futamon használták utoljára a Panoz DP01 karosszériát és a turbófeltöltős Cosworth motorokat. Aki a 2008-as IndyCar Series szezonban részt vesz annak a futamon megszerzett pontjai beleszámítanak a bajnokság végeredményébe. Legközelebb a következő Kansas-i futamon fog újraversenyezni az egész mezőny együtt. A versenyt a Champ Car széria 2007-es szabályai szerint bonyolították le vagyis két időmérő edzés alapján értékeltek és a versenytávot is időben szabták meg vagyis a pilóták 1 óra és 45 percen keresztül versenyeztek a futamon és az IndyCar Szériától eltérően ezen a versenyen nem repülőrajttal hanem állórajttal indították el a futamot.

Rajtfelállás

[szerkesztés]
Rajtsor Belső ív Külső ív
1 02 ENG Justin Wilson 15 Kanada Alex Tagliani
2 34 Franciaország Franck Perera 8 Ausztrália Will Power
3 3 Kanada Paul Tracy 7 Franciaország Franck Montagny
4 4 Franciaország Nelson Philippe 36 Brazília Enrique Bernoldi
5 06 USA Graham Rahal 96 Mexikó Mario Dominguez
6 18 Brazília Bruno Junqueira 5 Spanyolország Oriol Servià
7 12 USA Jimmy Vasser 33 Venezuela E.J. Viso
8 9 Brazília Antônio Pizzonia 29 USA Alex Figge
9 14 Brazília Roberto Moreno 37 Mexikó David Martínez
10 19 Brazília Mario Moraes 10 Finnország Juho Annala
Pozíció # Pilóta Csapat Futott kör Idő/Kiesés oka Rajthely Élen Pont
1. 8 Ausztrália Will Power KV Racing Technology 83 1:45:25.415 4 81 53
2. 7 Franciaország Franck Montagny Forsythe/Pettit Racing 83 +5,094 6 0 0
3. 96 Mexikó Mario Domínguez Pacific Coast Motorsports 83 +15,516 10 0 35
4. 36 Brazília Enrique Bernoldi Conquest Racing 83 +25,677 8 0 32
5. 5 Spanyolország Oriol Servià KV Racing Technology 83 +26,276 12 0 30
6. 34 FRA Franck Perera Conquest Racing 83 +28,067 3 0 28
7. 15 Kanada Alex Tagliani Walker Racing 83 +36,518 2 0 26
8. 37 MEX David Martínez Forsythe/Pettit Racing 83 +37,127 18 0 0
9. 33 Venezuela E. J. Viso HVM Racing 83 +44,944 14 1 22
10. 12 USA Jimmy Vasser KV Racing Technology 83 +48,635 13 0 0
11. 3 Kanada Paul Tracy Forsythe/Pettit Racing 83 +55,956 5 0 19
12. 18 Brazília Bruno Junqueira Dale Coyne Racing 83 +1:07,553 11 0 18
13. 06 USA Graham Rahal Newman/Haas/Lanigan Racing 82 + 1 Kör 9 0 17
14. 29 USA Alex Figge Pacific Coast Motorsports 82 + 1 Kör 16 0 0
15. 4 Franciaország Nelson Philippe Minardi Team USA/HVM Racing 80 + 3 Kör 7 0 0
16. 9 Brazília Antônio Pizzonia Rocketsports 80 + 3 Kör 15 0 0
17. 14 Brazília Roberto Moreno Minardi Team USA/HVM Racing 63 Műszaki hiba 17 1 0
18. 10 Finn Juho Annala Rocketsports 42 Műszaki hiba 20 0 0
19. 02 ENG Justin Wilson Newman/Haas/Lanigan Racing 12 Motor 1 0 12
20. 19 Brazília Mario Moraes Dale Coyne Racing 5 Baleset 19 0 12
Átlagsebesség: 92.964 mph (149.611 km/h)
Változások az élen: 3 alkalommal 3 versenyző között