Ugrás a tartalomhoz

Hanglemezek gyártása

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A mechanikus hanglemezek gyártása bonyolult, de biztonságos technológiai folyamat. A lemezek gyártása a hangrögzítéssel kezdődik, a lemeznek galvanoplasztikai sokszorosításával folytatódik, végül nagy teljesítményű présgépekkel történő préseléssel fejeződik be.

Hanglemezek préselése a budapesti kelenföldi Kábel, – és Műanyaggyárban (1959)

Akusztikus hangfelvételi eljárás

[szerkesztés]

Az elektromos hangfelvételi eljárás bevezetése előtt a lemezvágó gép fordulatszámát röpsúlyos fordulatszám szabályozó tartotta állandó értéken. A már elkészült felvételt módosítani nem lehetett, hiba esetén meg kellett ismételni.

Elektromos hangfelvételi eljárás

[szerkesztés]

Az elektroncső feltalálása már 1920-ban lehetővé tette, hogy a mikrofonnal felvett hangot felerősítsék, és elektrodinamikus eljárással vágják a hanglemezeket. A Western Electric mérnökei meg is valósították. Az új fajta gramofon lemezek sokkal jobb hangminőséget nyújtottak. Ám az új eljárással készült lemezeket nem dobták piacra; attól féltek, hogy az addig felgyülemlett akusztikus fonográf és egyéb régi típusú felvételek eladhatatlanná válnak. Végül a Columbia és a Victor átvette a szabadalmat, és 1925-ben elkezdődött az új eljárással készült lemezek eladása.

Érdekessége a dolognak, hogy Enrico Caruso 1921-ben meghalt, és kizárólag akusztikus felvételek maradtak utána. Ezeken Caruso hangját általában zongorakísérettel rögzítették. A zenekedvelők számára elkezdődött ezeknek a felvételeknek átírása elektromos eljárással, sőt: lehetővé vált zenekari muzsika hozzákeverése is. Emlékezetes az 1904-ben rögzített énekhangja, amelyeket a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekara 2002-ben egészített ki a zenekari kísérettel[1]

1916-ban feltalálták a kondenzátormikrofont, hamarosan utána (1920-ban) a szalagmikrofont (Bändchen mikrofon néven ismeretes Magyarországon). Ettől kezdve nem a hangfelvevő eszköz, hanem a hangrögzítés módja – és főleg a lejátszás lehetőségei – jelentették a hangminőség korlátozó tényezőit.

Ezek az évek jelentették az áttörést a hangosfilmek történetében. A Vitaphone alkalmazta először a 33 1/3 fordulatszámot. A lemezek átmérője 16 hüvelyk (40,6 cm) volt, így 11 percnyi hangot lehetett egyetlen lemezen rögzíteni.

A hanglemez hangvisszaadásának problémái

[szerkesztés]

Az első probléma az, hogy a lemez állandó szögsebességgel forog. Ezért a hangfelvétel elején maximális a barázdamenti sebesség, amely a legbelső barázdánál csaknem harmadára csökken, így romlik a magas hangok visszaadása.[2] A legkülső hangbarázda átmérője 292 mm, legbelső 108 mm. Ha a maximális írási sebesség 100 mm/s, akkor a legbelső barázda sebessége csupán 37 mm/s. Ezt úgy küszöbölik ki, hogy a felvétel végén magashang emelést alkalmaznak. Történtek próbálkozások az állandó kerületi sebességű forgatásra, de ilyen eszköz nem került kereskedelmi forgalomba. Érdekességként még manapság is készítenek olyan lemezt, amelynél a fentiek miatt belülről-kifelé halad a lejátszófej.[3] Ravel Bolerója ugyanis pianisszimóval kezdődik és fortissziómal fejeződik be. Minden más zeneműtől eltérő módon viseli a nagy amplitúdókat és a nagy sebességamplitúdókat.

A másik probléma az, hogy a lejátszókar rögzített függőleges tengely körül képes elfordulni, mialatt végighallgatjuk a lemezt. Az egyenes lejátszókarnál ez azt jelenti, hogy a lejátszótű kezdetben a sztereó bal csatornán támaszkodik, és oldalirányba húzza el a hangszedő kart. Ennek következtében jön létre a skating (szánkázási erő). Hasonló történik a legbelső barázdánál, ellentétes irányban. A problémát a hajlított hangszedő kar (20-30 fokban meghajlítva) és az antiskating erő beállító mechanika oldja meg. Természetesen megoldották azt, hogy a lemezvágó fej mindig a barázda futásirányában álljon (linear recording, illetve lejátszásnál linear tracking, tangential tracking).[4] Ezért léteznek ugyanígy felépített lejátszó készülékek is. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy a lineáris vágású lemezeket többnyire rögzített forgáspontú lejátszókarral játsszák le. Ezért van skating, és van torzítás is hol a bal, hol a jobb csatorna rovására.

A hangerő tekintetében a torzítás a sztereó technikában azzal jelentkezik, hogy a bal-és jobb csatorna eltérő hangerővel szól. Erre a megoldás a változó menetemelkedésű barázda (806-13-22 groove with variable pitch),[5] illetve a változó mélységű barázda (806-13-23 groove with variable depth).[5] Ennek megoldása az, hogy a hangfelvételt tartalmazó magnetofon két lejátszófejet tartalmaz. Az első lejátszófej vezérli az imént említett korrekciókat, és azt is, ha változó barázdasűrűségre van szükség. A második lejátszófej szolgáltatja a valóban rögzítendő hanganyagot. Érdemes megjegyezni, hogy az angol pitch kifejezés itt nem a hangmagasságot jelenti, hanem a sugár egységére eső barázdák számát.[6]

A barázdák szélessége és sűrűsége ugyan szabványos, de előfordulhatnak szokatlan részek a muzsikában. Ilyen lehet például, ha egy orgonafelvételnél teljes hangerővel szólal meg a szubkontra C (16,3 Hz).

További problémát jelent az, hogy a vágó- és lejátszótűnek nem nulla a mérete. A vágótű hátoldala 45°-os szögben áll, ezért a barázda oldalvonala nem lehet 45°-nál nagyobb görbületű. A barázda széle hű másolata a hangnak, de az így kialakult hullámvonal egyenestől való eltérése csak a normál lemezeknél nagyobb 20 foknál. Ugyanezen okból a barázda nagy kitérésnél szűkül, és ez a körkúp formájú lejátszótűt kiemeli a barázdából. Csakhogy a sztereó technikánál a tű függőleges mozgása a jobb- és bal csatorna különbségével arányos. Egy ilyen hiba következtében a sztereó hangtér hol szélesedik, hol meg szűkül. Ennek megoldása az elliptikus lejátszótű, amely oldalirányban előírt szélességű, de a lejátszás irányában keskeny (felülről nézve a barázda irányára merőlegesen kiszélesedik). A jelenség a lemezvágásnál nem lép fel, mert a vágótű V alakú.

A hanglemez tulajdonságainak befolyása a frekvenciaátvitelre

[szerkesztés]

Meg kell különböztetnünk a barázda irányába eső haladási sebességet a barázdára merőleges írási sebességtől. Egy normállemez legkülső barázdájának haladási sebessége túllépi az 1 m/s-ot.[7] Keresztirányban, a hangerővel arányos kitérés sebessége a legtöbb szabvány szerint 100 mm/s. Ez a maximális kitérés és a maximális hangerő alapszintje 1000 Hz frekvencián. Ha ezt betartanánk, a mély hangoknál akkora kitérés (amplitúdó) jönne létre, amely nagyobb a barázda szélességénél (50μm), és a lejátszótű átugrana a szomszéd barázdába. Nagyobb hangfrekvenciáknál irreálisan nagyra növekednék az írási gyorsulás, ezért ott is állandó amplitúdójú vágást alkalmaznak.[8]

Mint a rezgésekre vonatkozó fizikai ismertekből ismeretes, az amplitúdó és a gyorsulás ellentétes előjelű és függ a körfrekvenciától (a képletekben omega jelzi). Ez magyarázza meg a lemezvágásnál alkalmazott frekvenciamenetet.

Legyen az amplitúdó jele r. Ebből a sebesség ,

a tű gyorsulása

RIAA frekvenciamenet

[szerkesztés]
RIAA lemezvágási sebességamplitúdó (kék) és lejátszási frekvenciakorrekció dinamikus hangszedőnél (piros)

Az elmúlt technológiai megoldások többféle frekvenciamenet megvalósításához vezettek. Ezek közül leginkább ismeretes az amerikai hanglemezgyártók szövetségének (RIAA) ajánlása. Ezt érdekességképpen a DECCA frekvenciamenettel hasonlítjuk össze. A frekvenciamenet töréspontjait nem a frekvenciával határozzák meg, hanem a hozzá tartozó időállandóval. Ezért az időállandó pontos, a frekvencia viszont kerekített érték. Az alábbi példák sztereó hanglemezek maximális kivezérlésére vonatkoznak és többnyire 250 mm átmérőjű „nagylemezekre”.

A rögzítendő frekvenciatartomány 1:1000-hez. A mellékelt ábrán látható, hogy az ezt megvalósító amplitúdó tartományt 40 dB-re, tehát 1:100-ra szűkítették le.

A növekvő frekvenciák irányában haladva az első töréspont 20 Hz-nél található (7960 μs). Ezért a 20 Hz alatti frekvenciák amplitúdója növekszik, de ez nem kritikus, hiszen nincs olyan zenemű, amelynél 20 Hz alatti kontrabasszus hangok maximális hangerővel szólnának. [* 1] Egyébként ebben a tartományban jelentkezik a hordozó és a meghajtás dübörgő hangja (rumble), amelyet az ún. rumpliszűrővel amúgyis le szokás vágni.

20 Hz-től 50 Hz-ig (3180 μs) a hangokat állandó sebességgel vágják Ez elméletileg 8 mm/s.

50 Hz-től 500 Hz-ig (318 μs) állandó amplitúdójú vágást (25 μm) használnak. Ennek sebessége mono lemezeknél 100 mm/s-ig növekszik. A 78-as fordulatszámú ún. normállemezeknél (common records) az amplitúdó 50 μm is lehet.

500 és 2120 között állandó sebességű vágást alkalmaznak (monaurális lemezeknél 100 mm/s, sztereo lemezeknél 80 mm/s).

2120 Hz fölött (75 μs) állandó amplitúdójú a vágás. Az író- és lejátszótű gyorsulása maximális hangerőnél 4000 m/s², félelmetesen nagy, de mértek már 15000 m/s² gyorsulást is. Itt jelentkezik a különbség: a DECCA lemezek töréspontja 3183 Hz (50 μs).

A lemezvágás szempontjai a lejátszáshoz

[szerkesztés]

A lemezgyártásról szóló szócikkben is meg kell említenünk mindennek a következményét a lejátszásra, ugyanis a lejátszófejeknek két csoportja létezik:

Amplitúdó-érzékeny hangszedők:

kristály (piezzoelektromos)
keramikus
kondenzátor (elektrosztatikus)
fotoelektromos
félvezetős
nyúlásmérő bélyeges

Sebesség-érzékeny hangszedők:

mozgó mágneses
dinamikus (mozgó tekercses)

Az előbbiekben említett frekvenciamenet következménye, hogy a dinamikus hangszedő 500 Hz alatt mélyhang emelést, 2120 Hz fölött magashang vágást igényel. Ezt valósítják meg azok az áramkörök, amelyeket általánosságban RIAA korrektornak neveznek. A RIAA korrektor frekvenciamenete épp tükörképe a vágási amplitúdó frekvenciamenetének (500 Hz-től 50 Hz-ig a jel sebessége épp tizedére csökken, kb. 8 mm/s-ra).

Olcsóbb lemezjátszóknál, keramikus, vagy kristályhangszedőnél viszonylag kis ellenállással lesöntölve a hangszedőt elég jól helyreállítható a kívánt frekvenciamenet. Habár az ilyen hangszedő mélyemeléssel adja vissza a rögzített hangot, a gyenge minőségű erősítők ezt általában kompenzálják.

A hangzó anyag összeállítása

[szerkesztés]

A hangfelvétel nagy hangminőségű stúdiómagnetofonnal készül. Ennek korrigálása, keverése eredményeképp alakul ki a tényleges rögzítendő zenei anyag.

Lemezvágás

[szerkesztés]

A sellak lemezek gyártását egy 1942-es film mutatja be[9] A Hogyan készül? sorozatban a mikrobarázdás lemezgyártás folyamata látható[10]

Saját használatra ritkán alkalmaztak otthoni lemezvágó készüléket.[11] Ennek egyik oka, hogy a felvétel hibáit kijavítani nem lehetett. A másik a nyersanyag (a hanghordozó) beszerzésének nehézsége. Ilyen célra néha elhasznált röntgenlemezeket alkalmaztak. Ezek a felvételek meglehetősen rossz minőségűek voltak. A huszadik század közepén virágzott a Saját hangja, vigye haza szolgáltatás.

Adatok

[szerkesztés]
névleges átmérő lemezátmérő első modulált barázda utolsó modulált barázda névleges átmérő lemezátmérő első modulált barázda utolsó modulált barázda
angol hüvelyk mm
12 11 7/8 ±1/32 11 7/16 4 3/4 304,8 301,625±0,794 290,5125 120,65
10 9 7/8 ±1/32 9 7/16 4 3/4 254 250,825±0,794 239,7125 120,65
7 6 7/8 ±1/32 6 9/16 4 3/4 177,8 174,625±0,794 166,6875 120,65
ASA Standard C16.5-1961 National Association of Broadcasters

A magyar szabvány természetesen a kerekített metrikus értékeket tartalmazza.[12]

A lemezvágáshoz felhasznált anyag

[szerkesztés]

Kezdetben sellakból, majd viaszból készültek hanglemezek. A Magyar Rádió hangfelvételei a második világháború előtt viaszlemezre, filmre (7 mm széles és 32 cm/s sebességű Mille-rendszer), vagy mágnesszalagra (90 cm/s sebességű Stille-rendszer) készültek. A nyersanyaghiány éveiben röntgenlemezeket is használtak erre a célra.

Magyarországon az ipari lemezgyártásnál csaknem ugyanabban az időben hagytak fel a viaszlemezes technológiával a lakklemez javára és a magnetofon használatára 1952-ben. Ez egybeesett a hanglemezipar államosításával és a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat létrehozásával 1951 június 1-jén. A hangfelvételeket a Rottenbiller utcai Odeon mozi termeiben végezték. A Magyar Kábel Művek havonta 2000 lemezt volt képes préselni.[13] A mikrobarázdás lemezek gyártása 1956-ban kezdődött.[14] Az első mikrobarázdás hanglemez a Bánk Bán opera néhány részletét tartalmazta.[15] Az első két évben a lemezvágást és préselést a Supraphon gyár végezte, 1958-ról kezdve ez már Magyarországon történt. 1975-től Mocsáry Gábor vezette a magyar hanglemezgyártást.[16]

Az ipari lemezvágó gép

[szerkesztés]
Neumann lemezvágó gép SX 24 lemezvágó fejjel
Magyarországon egy Neumann VMS special géppel vágták a lemezeket 1954 után
Neumann VMS-70 lemezvágó gép

A klasszikus elektromos felvételi eljárásoknál a fordulatszámot rögzített áttétellel valósították meg. A meghajtás szinkronmotorral történt. Minthogy az Egyesült Államokban a hálózati frekvencia 60 Hz és a szinkronmotor fordulatszáma 3600, ott a normállemez fordulatszámát 46:1 áttételen keresztül 78,2608 fordulatszámmal állították be,[17] Európában a hálózati frekvencia 50 Hz, a szinkronmotor fordulatszáma 3000 percenként, a mechanikus áttétel 77:2, ezért a lemez valójában 77,92 fordulatszámmal forog. A lemezvágó gép lelke egy gondosan kiegyensúlyozott lemeztányér. A 45-ös fordulatszámú lemezek gyártásánál használtak utoljára áttételes hajtást[* 2]. A sebességet azóta direkt meghajtással elektronikus úton állítják be a szabványos értékre. A lemezgyártás történetében alkalmazott fordulatszámok:

16 2/3
22 1/2
33 1/3
45
78

A lemezvágó gép (Cutting lathe, 806-14-03)[5] tányérja nagyobb még a legnagyobb vágandó lemeznél is. A rádiózás technikájában alkalmazott ún. transciption disk írásakor nagyobb átmérőjű hordozót alkalmaznak, amelynek 400 mm az átmérője. Normál körülmények között a nyers lemez kb. 300 mm átmérőjű. A lemezméretek eredetileg angol hüvelykben voltak kerek számok, ezeket már mm-ben mérik.

A gyártáshoz 1 mm vastagságú fényesre polírozott alumínium lemezt használnak. Ezt centrifugálöntéssel igen vékony nitrocellulóz réteggel vonják be. Ennek száradása után a lemez készen áll a vágásra.[18]

A lemeztányér kb. 40 kg tömegű; azért, hogy a tehetetlensége is állandó értéken tartsa a fordulatszámát. Felületén apró furatok található, amelyek vákuumszivattyúhoz csatlakoznak. A vákuum és az atmoszférikus nyomás különbsége rögzíti szorosan a lakklemezt a tányérra.

Vágófej

[szerkesztés]
Vágófej elrendezése. Left coil = bal tekercs. Rill = barázda
Az ábrán a bal csatorna írása látható; a tű a lemeztányér közepe felé és lefelé mozdul el

Az elektropédiában cutter head a neve (806-14-04).[5] A vágófej elektromechanikus működtetésű már azóta, ahogy megkezdődött az elektromos felvételi eljárás alkalmazása. Működése hasonló a dinamikus hangszóróéhoz. Az elektromágnes jobbra-balra mozgatja a vágófejet, így valósul meg a Berliner-féle oldalirányú vágás. 1948 óta, mióta létezik sztereó technika, ez úgy változott, hogy a két elektromágnes egymáshoz képes derékszögben helyezkedik el, a lemez síkjára 45°-os szögben. Ezt kompatibilitási célból tervezték így. Eredményeképpen a két mozgás eredménye vízszintesen a bal- és jobb csatorna összege, ezért monaurális lemezjátszóval monaurális hangként lejátszható. A két komponens vektori összege a függőleges mozgásirányban a bal- és a jobb csatorna különbsége (voltaképpen az Edison-féle mélyírás).[19]

Mindkét elektromágneshez kapcsolódik egy további tekercs. Ezzel ellenőrizhetjük, hogy valóban lineárisan működik-e a lemezvágás. Az ellenőrző tekercsek feszültségét elektronikusan visszacsatolják, hogy kiegyenlítsék a vágófej esetleges nemlinearitásait. Reaktív elemek lévén ez némi fázistolással valósul meg, amely pozitívba fordíthatja a visszacsatolást. Ezért a tekercseket és az elektronikát úgy tervezik meg, hogy a pozitív visszacsatolás magasan 20 kHz felett jöhessen csak létre.

Tekintettel arra, hogy a tekercsek alacsony impedanciájúak, a rajtuk átfolyó áram rendkívül nagy. Például a 10 kHz-en 2 Ω impedanciájú vágófejen 330 mm/s vágósebességhez 3 A áramerősség szükséges. Ezért a vágófejet hűteni kell. Ekkora sebességű vágást csak néhány másodpercig bírnak a lemezvágó gépek. Minőségi felvételek, vagy mérőlemezek készítésénél előfordult, hogy a lemezt fele fordulatszámmal írták, hogy feleakkora legyen a vágósebesség is. Lejátszásnál ezek a jelek hamar „lekopnak” a lemezről. A legújabb lejátszó eszközök (például az optikai letapogatás) ezeknek a jeleknek a lejátszását is lehetővé teszik.

A vágótű és a barázda

[szerkesztés]

A barázdák között biztonsági sáv helyezkedik el, úgy, hogy a legnagyobb amplitúdójú kivezérlésnél is maradjon védőtávolság két barázda között. Értéke általában 5 μm. A vágótű (IEC Cutting stylus 806-14-05)[5] végének lekerekítése sztereó lemezeknél 5 μm, sokkal kisebb, mint a lejátszótű végének lekerekítése. Ez azért van így, hogy a lejátszótű ne érinthesse a barázda fenekét (ekkor ugyanis elválnék az érintkezése a barázdára írt rezgésképtől).

A barázda két oldalfala között 90° eltérés van, tehát merőlegesek egymásra. A 78-as lemeznél ez az előírás nem volt még ilyen szigorú). A lejátszótű oldalszöge ennél mindig kisebb, ezért a barázda feneke fölött gyakorlatilag egyetlen ponton érinti a barázdát.

A modulálatlan (néma) barázdák keresztmetszete V alakú. V alakú ott is, ahol modulációt tartalmaz, azonban ez jobbra-balra kitér. A vágótű élei a függőlegestől 15 fokkal eltérően a haladás irányába előre dőlnek (hivatalosan ez 75°-os irány). Forgácsolástechnikailag ez valójában vésés (gravírozás), de a vágás kifejezés terjedt el. A vágóélek szélét leélezik, ez a kiforgácsolt lakkot oldalra sodorja. A leforgácsolt lakkport sűrített levegő áramlása távolítja el. A vágótű hátoldalát megerősítve gyártják. Ezzel biztosítják a mechanikai merevségét és a hőelvezetést. A hátoldal általában 45°-os. Ezért nem lehet olyan lemezt írni, amelynél a barázda menti sebesség és a kitérés (az amplitúdó) sebessége azonos nagyságrendbe esnek.[* 3] Ez határolja be a felvétel legutolsó barázdái esetében megengedett sebességet. Egy 250 mm-es mikrobarázdás lemez kezdő barázdájához 146,3 mm-es sugár tartozik, míg a hangfelvétel utolsó barázdájának sugara 60,325 mm. Ezért a barázda-menti sebesség kívül 509 mm/s, az utolsó barázdánál már csak 209 mm/s. Ha a vágás sebessége és a barázda sebessége megegyezik, akkor a vágás iránya eléri a 45°-ot. Ezért sok vágótű hátoldala 40°-os szögben készül. Szabvány (IEC–RIAA-ANSI)[20] szerint az első, hangot tartalmazó barázda átmérője hüvelyk, tehát 246,8 mm, az utolsóé , tehát 120,6 mm.[21]

A felírt zenei anyagtól függően a vágótű hűtése, illetve fűtése is szükséges lehet. Ha nagy sebességű a vágás (magas hangoknál). akkor héliumgáz áramoltatásával hűtik. Kis sebességű vágásnál viszont érdemes a vágótűt fűteni. Ekkor ugyanis nem recés forgácsolás történik; sokkal inkább előnyös, hogy a barázda fala kissé megolvad, hűebb a hang felírása, és zajmentes a felvétel.

A nyers lemez (Lacquer disk 806-13-42)[5] átmérője nagyobb, mint a végleges lemezé (Lacquer original 806-13-43).[5][* 4] Erre azért van szükség, hogy a külső részen próbavágást lehessen végezni. Ezt ellenőrzésképpen lehallgatják, így ellenőrzik a lemez saját zaját. Rendes körülmények között az eredmény teljesen néma lemez. Az erre a célra felhasznált részt később levágják, nem kerül kereskedelmi forgalomba.[22]

Lemezvágás végén a lemez közepére gravírozzák a matrica számát és a készítője nevének kezdőbetűit. Ez azonosítja a lemezt egészen addig, amíg rá nem kerül a nyomtatott címke.[18][23]

A lakklemez

[szerkesztés]

A lakklemezt nem érdemes lejátszani, mert a lejátszótű leforgácsolná a magasabb frekvenciájú barázdákat. Ezért a friss lemezt optikai úton ellenőrzik. Amennyiben rendben van, kezdődhet az első fémréteg felvitele. A lemezről ultrahanggal rezgetett folyadékban lemossák a lakkpor maradékát, majd a zsírtalanított és katalitikusan adszorbcióra érzéketlenített felületre pórusmentes ezüstréteget visznek fel. Németországban használtak rézbevonatot is erre a célra.

Igen ritkán, de alkalmaztak erre a célra vákuumban történő katódporlasztási eljárást is. A magyar hanglemezgyártásnál ezüst-nitrát és szerves hordozó elegyét porlasztják rá a lemez felületére. A szerves anyag redukciója 10−4 mm vastagságú ezüstréteget választ le a lakkréteg felületén.(Silvering 806-13-45)[5]

Az alap ezüstréteg már alkalmas a galvanizálási műveletre. Ennek első lépése az előnikkelezés: 5 μm vastagságú pórusmentes nikkelréteget visznek fel kb. 1 A/dm² áramsűrűséggel. Azt nikkelszulfamátos; Ni(SO3NH2)2 oldatban tovább növesztik, de egyre növekvő áramsűrűséggel.[* 5] Két óra alatt az áramsűrűséget 20 A/dm²-re növelik (az ehhez szükséges áramerősség akár 200 A is lehet). A nikkelréteg vastagsága kb. 0,3...0,4 mm.

A lemez széleit ekkor vágják le, majd a kész réteget leválasztják a lakklemezről. Ez olyan lemez, amelyen az ezüstréteg a barázdák tükörképe (ahol mélyedés volt, ott most kiemelkedés látható). Ez az ezüstös apa, vagy patrica (Master negative 806-13-50, franciául Père orginal).[5] Erről akár el is lehetne kezdeni a préselést. Ám ebben az esetben túlságosan kevés levonatot lehetne készíteni. Ezért szükséges a két következő galvanoplasztikai műveleti lépés.

A lemezgyártás történetében egyszer fordult elő, hogy az apalemez elkopott a túl sok másolat készítése miatt. Ez a Bing Crosby előadásában készült White Christmas volt. A gyártó arra kényszerült, hogy ismételje meg a teljes hangfelvételt és a teljes gyártási eljárást.[24]

Galvanoplasztika

[szerkesztés]

A galvanoplasztikai (electroplating)[5] eljárásnak kétszer kell megtörténnie. Először másolatot készítenek az apalemezről; ez a nikkelanya (Positive 806-13-52, franciául Mère), más néven mester pozitív, vagy matrica. Az anyalemez hű másolata a hangfelvétel és lemezvágás eredményeként készített lakklemeznek, tehát akár le is lehetne játszani. A matricát monomolekuláris passziváló réteggel látják el, ugyanis a két fémréteg elválaszthatatlanul összenőne. Vastagsága kb. 0,4 mm. Az anyalemez kézzel és puszta szemmel még javítható, a kattanásokat okozó anyag eltávolítható.

Újabb galvanoplasztikai eljárással erről készül a fiúlemez (Negative 806-13-49, franciául Père);[5] ez az, amelyről már a tényleges préselés elvégezhető (Preparing for Stamping 806-13-34). A fiúlemeznél végzik a központosítást és a központi furatot is ezen készítik el, majd további kis porozitású, kb. 0,1 μm vastagságú keménykróm bevonatot is kap.

Az apalemezről készül egy tartalék másolat is, amelyet össze kell hasonlítani a kétszeres galvanizálással létrehozott fiúlemezzel. A préselést természetesen a fiúlemezről végzik.

Préselés

[szerkesztés]
Lemezpréselő gép

A préselés (moulding 806-13-34)[5] a présgépben (stamper 806-13-53) a lemezgyártás befejező művelete. A felhasznált anyag; a törhetelen lemez alapanyaga a vinilit, amely PVC alapú kopolimer, nagyjából 15% polivinilacetát (PVAc) tartalommal; lágyító, stabilizáló és egyéb adalékokkal. Ez bekerül egy extruderbe, ahol kb. 140 fokon készül a homogenizált pogácsa.

Alulra és felülre egy-egy préselhető, simára lecsiszolt hátlapú fiúlemezt helyeznek, ezúttal már címkével ellátva. Középre helyezve a pogácsát (biscuit 806-13-40) megindul a préselés. Az ehhez szükséges hőt 10 bar nyomású 180 fokos túlhevített gőz szolgáltatja. A hőntartás és a hideg vizes hűtés kevesebb, mint 25 másodpercig tart. A préselés hatására kis mennyiségű vinilit türemkedik ki a lemeztányér szélén, ezt még le kell tördelni. Ezután a tasakba helyezés következik – kész a lemez.

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. A szokványos orgonáknál a legmélyebb hang a 16 lábas síphoz tartozó 16,3 Hz. Léteznek ugyan orgonák (Sydney, Kansas City, stb.) 32 láb; sőt, 64 láb hosszúságú sípokkal, de ezekről nem készítettek hanglemezfelvételt
  2. Ezeknek a lemezeknek a fordulatszáma az Egyesült Államokban, ahol a hálózati frekvencia 60 Hz, pontosan 45. Európában viszont 45,11. Ez részben a bordás ékszíjjal történő meghajtás miatt van így, részben ehhez lehet olyan stroboszkópot készíteni 50 Hz-re, amelyen valóban állni látszanak a vonalak
  3. A sebességet és a kitérést harmonikus rezgésként értelmezzük. Ezért megkülönböztetjük a rezgés négyzetes középértékét (effektív értékét) és a csúcsértékét. Lemezvágásnál általában a csúcsérték a kritikus.
  4. lacquer angolul az esztergálás
  5. Angolul:Nikkelezés

Jegyzetek 

[szerkesztés]
  1. Una fortiva lagrima Elektronikusan felújított Caruso-felvétel
  2. R.I.A.A. Dimensional Characteristics 33 1/2 rpm Phonograph Records for Home Use. RIAA, 1963. (Hozzáférés: 2015. július 30.)
  3. Szabó Károly: Bentről kifelé. (Hozzáférés: 2015. augusztus 23.)[halott link] Rave: Boleró - visszafelé
  4. Thomas Lloys Bowdwen: Lineáris tűvezetés. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.) A lineáris fejvezetés szabadalmi leírása
  5. a b c d e f g h i j k l Recording and reproduction of audio and video. International Electrotechnical Commission. (Hozzáférés: 2015. július 30.)
  6. F. Langford-Smith: Reproduction from recoeds. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 15.) (709-edik oldal)
  7. Speed of a Phonograph Record. Hypertextbook. [2015. szeptember 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 30.)
  8. Schöne, Peter. Hi–Fi Sztereo technika. Budapest: Műszaki Könyvkiadó, 254. o. (1976). ISBN 963 10 1395 2 
  9. William J. Ganz: Command Performance - Record Manufacturing. RCA, 1942. (Hozzáférés: 2015. augusztus 23.) RCA Picture
  10. Lemezgyártás Hogyan készül? sorozat, Discovery Channel
  11. Define Micrography. [2016. március 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.) RCA Vicror Victrolac előre vágott üres barázdákkal kapható lemezek: 1930
  12. Analóg hanglemez és lemezjátszó. Magyar Szabványügyi Testület, 1990. [2016. március 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 16.)
  13. Molnár Tibor: Gramofónia. (Hozzáférés: 2015. augusztus 12.)[halott link]
  14. Az első magyar sztereofónikus könnyűzenei LP. Retronom.hu, 1965. [2016. március 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.) Az első asztereó lemezek között
  15. Roth András: Hanglemezkatalógus. [2015. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 10.)
  16. Mocsáry Gábor: Jóvágású hanglemezek. (Hozzáférés: 2015. augusztus 16.)
  17. Steven E. Schoenher: Record Speeds, 2007. [2008. május 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 30.)
  18. a b Degrell, László. Lemezjátszók és hanglemezek. Budapest: Műszaki Könyvkiadó, 265. o. (1978). ISBN 963 10 21904 
  19. The Genesis of Vinyl Stereo Record. Badaenhausen Elektronik, 2011. [2015. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.) A cikk elején egy Westrex sztereó vágófej
  20. Analogue audio disk records and reproducing equipment. IEC 60098. IEC - ANSI. (Hozzáférés: 2015. augusztus 11.)[halott link]
  21. Yosh: Personal Notes on Record Specifications. [2015. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 10.) Szabványok: IEC 98, DIN 45547
  22. Dobó Ferenc: A Fekete Kotong nyomában. HiFi Magazin. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.) Hogyan készül a hanglemez?
  23. Roth András: Számozási rendszer. Mindenki lapja. [2015. augusztus 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 20.) Matricaszám és gyártási szám
  24. White Christmas. (Hozzáférés: 2015. augusztus 11.) Az eredeti 1942-es felvételt 1947-ben ismételték meg a DECCA stúdiójában.
Commons:Category:Vinyl records
A Wikimédia Commons tartalmaz Hanglemezek gyártása témájú médiaállományokat.

További információk

[szerkesztés]
  • Bajnai Klára–Simon Géza Gábor: Képes magyar hanglemez-történet; Jazz Oktatási és Kutatási Alapítvány, Budapest, 2012
  • Retkes Attila: Bukletbuk. Hanglemezfelvételek zenetörténeti kontextusban; Retkes Attila Kulturális Értékteremtő Kft., Budapest, 2020 (Gramofon könyvek)