Ugrás a tartalomhoz

Német Károly

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Német Károly
Született1873. október 27.
Vásárút
Elhunyt1930. december 6. (57 évesen)
Budapest
Foglalkozásatanár
SablonWikidataSegítség

Német Károly (Fischer) (Vásárút, 1873. október 27.Budapest, 1930. december 6.) piarista szerzetes, tanár, irodalomtörténész.

Életútja

[szerkesztés]

Német Károly szabómester és Pirk Katalin fia. 1885-1889-ben Pozsonyszentgyörgyön járt a gimnáziumba; tanulmányait 1892-ben Nyitrán folytatta, ahonnét a kegyes-tanítórendbe lépett Vácon 1892. augusztus 27-én. 1894-ben Kecskeméten elvégezte a VIII. osztályt. Ezután 1897-ig Kolozsváron egyetemi hallgató és teológus volt. Itt indította meg Hraskó István társával 1896. novemberben a Kalazantinum című folyóiratot, mely eleinte lithografálva, majd a III. évfolyamtól kezdve nyomtatva jelent meg a Kalazantinum nevelőintézet tagjainak szerkesztésében. 1895. augusztus 15-én áldozópappá szentelték Vácon. Ugyanezen év szeptemberében a temesvári gimnáziumhoz került, ahonnét 1899-ben Kecskemétre helyezte a rend kormánya, ahol a főgimnázium tanára volt. 1912-től Budapesten volt gimnáziumi tanár.

Cikkei a Kalazantinumban (II. évf. Arany János Toldijának szerkezete, Toldi 50 éves évfordulóján); az Ethnographiában (XIII. 1902. Régi házi orvosságok); a Kecskemétben (1902. 19. sz. Száz év előtt lefolyt aranylakodalom).

Kéziratban: Baróti Szabó Dávid élete és munkái, Régi tréfás gazdasági és gazdasszonyi tanácsadások.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Catalogus Provinciae Hungariae Ordinis Scholarum Piarum 1666–1997. Léhl István adatgyűjtését sajtó alá rend. és kieg. Koltai András. Bp., Magyar Piarista Tartományfőnökség, 1998
  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939–2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János
  • Péterné Fehér Mária–Szabó Tamás–Székelyné Kőrösi Ilona: Kecskeméti életrajzi lexikon. Kecskemét, Kecskeméti Lapok Kft.-Kecskemét Monográfia Szerkesztősége, 1992