Ugrás a tartalomhoz

Pap Domokos

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pap Domokos
Született1894. május 2.[1]
Kolozsvár
Elhunyt1970 (75-76 évesen)
Balatonszepezd
Foglalkozásafestőművész
SablonWikidataSegítség

Pap Domokos (Kolozsvár, 1894. május 2.Balatonszepezd, 1970.) festőművész, grafikus.

Életútja

[szerkesztés]

Középiskolát szülővárosában végzett; a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1913-ban Ferenczy Károly és Réti István irányításával kezdte meg tanulmányait, s azokat háborús frontszolgálat és orosz fogság után 1918–19-ben folytatta, majd a nagybányai festőiskola növendéke. Kolozsvárt rajztanár (1920–27), ez idő alatt képzőművészeti-kritikai írásai jelentek meg az Ellenzékben. Elsők között számolt be Szolnay Sándor pályakezdéséről és méltató írásban búcsúztatta az 1925-ben elhunyt Gyárfás Jenőt.

Munkássága

[szerkesztés]

Festményei nagyobbrészt portrék, tájképek és vallásos kompozíciók. Foglalkoztatták a sokszorosító grafika lehetőségei is: 1922-ben húsz kőrajzát válogatta albumba. Egyházi támogatással tanulmányúton Itáliában járt (1926-27). Hazatérve áttelepedett Magyarországra s a Balaton mellett Szepezden élt. 1940-ben még egyszer visszatért Kolozsvárra, ahol a Magyar Képzőművészek Egyesületének megbízásából kiállítást szervezett.

Kötete

[szerkesztés]
  • Pap Domokos 20 eredeti kőrajza (Kolozsvár, 1922)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Artists of the World Online (német és angol nyelven). K. G. Saur Verlag, 2009

Források

[szerkesztés]