Ugrás a tartalomhoz

Sergius (bán)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Sergius a 12. században volt Horvátország bánja, aki Kálmán király idejében töltötte be ezt a tisztséget.

Sergius a záraiaknak a velenceiek által szított lázadása során, 1105-ben bukkan fel a történetírésban, amikor Kálmán király újból Dalmáciába vohul, hogy békésen zárja le az ügyet, de a lázadók Velence támogatására számítva, következetesen visszautasítottak minden ajánlatot. Erre Kálmán körülzárta és ostromolni kezdte a várost. Ekkor Jánosnak, Trau püspökének a közbenjárására állt helyre a béke. Ezután Kálmán Ugra bán utódát, Sergiust küldte a dalmát szigetek elfoglalására.[1] A Spalato előtt fekvő Brazza (Brač) és a Kvarner szigetei közül Veglia (Krk) és Cherso (Cres) meg is hódoltak, csak a két velencei gálya által támogatott kis Arbe (Rab) próbált ellenállni. A magyarok kikötöttek a szigeten, ahol nagy pusztítást vittek véghez, majd magának Arbe (Rab) városának ostromához fogtak. Erre az arbeiak három nagy hajójukat a magyarok tizenhárom hajóból álló, de csak gyenge őrséggel hátrahagyott hajóhada ellen indították. A tengeri küzdelemben járatosabb arbeiak végül nagy győzelmet arattak, de kivívott siker dacára végül a többi sziget példáját követve mégis meghódoltak, még mielőtt a magyarok támadásukat megismételték volna, ugyanis Sergius időközben Szlavónia nagy részét elfoglalta.[2]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Bánlaky
  2. Fine2 79. o.

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]
  • Vjekoslav Klaić: Povijest Hrvata, Knjiga Prva. Zagreb: Nakladni zavod Matice hrvatske. 1985. ISBN 9788640100519  
  • Ferdo Šišić: Povijest Hrvata, Pregled povijesti hrvatskog naroda 600.-1526, prvi dio. Split: (kiadó nélkül). 2004. ISBN 953-214-197-9  


Előző uralkodó:
Ugra
Következő uralkodó:
Kledin