Ugrás a tartalomhoz

2018-as NBA-döntő

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2018-as NBA-döntő
CsapatGyőzelmek
Golden State Warriors4
Cleveland Cavaliers0
Adatok
Dátum2018. május 20. - 2018. június 8.
MVPKevin Durant (Golden State Warriors)

 ← 20172019 → 


A 2018-as NBA-döntő az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság 2017–2018-as szezonjának négy győzelemig tartó döntője volt. A címvédő, nyugati főcsoportgyőztes Golden State Warriors legyőzte sorozatban négy győzelemmel a keleti főcsoport győztesét, a Cleveland Cavaliers-t, 4–0 arányban. Ez volt az első alkalom az észak amerikai sportok történetében, hogy ugyanaz a két csapat játszott egymás ellen a döntőben, sorozatban négy évben.[1] Az első alkalom volt a 2007-es döntő óta, hogy az egyik csapat egy meccset se tudott megnyerni, mikor szintén a Cavaliers maradt alul. LeBron James-nek ez volt sorozatban a nyolcadik, összesen a kilencedik NBA-döntője. Kevin Durant, a Warriors alacsonybedobója sorozatban másodjára lett a döntő legjobb játékosának nevezve.

A Warriors 58 mérkőzést nyert meg az alapszakaszban, míg a Cavaliers 50-et. A Warriors egyértelmű esélyesnek számított a döntő előtt.[2][3][4] 2012 óta ez volt az első alkalom, hogy az alapszakasz első helyezettjei közül egyik se jutott el a döntőig. A 2018-as döntő május 31-én kezdődött és június 8-án ért véget. Megdöntötte a 2014-es döntő rekordját a meccsenkénti legnagyobb pontkülönbségért (15.0).[5]

Út a döntőig

[szerkesztés]

Alapszakasz

[szerkesztés]
  • z – Hazai pálya előny az egész rájátszásban
  • c – Hazai pálya előny a főcsoportdöntőig
  • y – Csoportgyőztes
  • x – Rájátszásba jutott

Keleti főcsoport
Hely. Csapat Gy V % GB
1. (c) Toronto Raptors 59 23 72,0%
2. (x) Boston Celtics 55 27 67,1% 4
3. (x) Philadelphia 76ers 52 30 63,4% 7
4. (y) Cleveland Cavaliers 50 32 61,0% 9
5. (x) Indiana Pacers 48 34 58,5% 11
6. (y) Miami Heat 44 38 53,7% 15
7. (x) Milwaukee Bucks 44 38 53,7% 15
8. (x) Washington Wizards 43 39 52,4% 16
9. Detroit Pistons 39 43 47,6% 20
10. Charlotte Hornets 36 46 43,9% 23
11. New York Knicks 29 53 35,4% 30
12. Brooklyn Nets 28 54 35,4% 31
13. Chicago Bulls 27 55 32,9% 32
14. Orlando Magic 25 57 30,5% 34
15. Atlanta Hawks 24 58 29,3% 35

Nyugati főcsoport
Hely. Csapat Gy V % GB
1. (z) Houston Rockets 65 17 79,3%
2. (y) Golden State Warriors 58 24 70,7% 7
3. (y) Portland Trail Blazers 49 33 59,8% 16
4. (x) Oklahoma City Thunder 48 34 58,5% 17
5. (x) Utah Jazz 48 34 58,5% 17
6. (x) New Orleans Pelicans 48 34 58,5% 17
7. (x) San Antonio Spurs 47 35 57,3% 18
8. (x) Minnesota Timberwolves 47 35 57,3% 18
9. Denver Nuggets 46 36 56,1% 19
10. Los Angeles Clippers 42 40 51,2% 23
11. Los Angeles Lakers 35 47 42,7% 30
12. Sacramento Kings 27 55 32,9% 38
13. Dallas Mavericks 24 58 29,3% 41
14. Memphis Grizzlies 22 60 26,8% 43
15. Phoenix Suns 21 61 25,6% 44

Egymás elleni eredmények az alapszakaszban

[szerkesztés]
Dátum Vendég csapat Eredmény Hazai csapat Helyszín
2017. december 25. Cleveland Cavaliers 92-99 Golden State Warriors Oakland Arena, Oakland
2018. január 15. Golden State Warriors 118-108 Cleveland Cavaliers Quicken Loans Arena, Cleveland

Rájátszás

[szerkesztés]

Cleveland Cavaliers
Keleti főcsoport
Forduló Ellenfél Eredmény
Első kör Indiana Pacers 4–3
Főcsoport-elődöntő Toronto Raptors 4–0
Főcsoport-döntő Boston Celtics 4–3

Golden State Warriors
Nyugati főcsoport
Forduló Ellenfél Eredmény
Első kör San Antonio Spurs 4–1
Főcsoport-elődöntő New Orleans Pelicans 4–1
Főcsoport-döntő Houston Rockets 4–3

Keretek

[szerkesztés]

Cleveland Cavaliers

[szerkesztés]
Cleveland Cavaliers játékoskeret
Játékosok Edzők
P. # Nemz. Név Magasság Súly Honnan
G 81 ESP Calderón, José 6 ft 3 in (1.91 m) 200 lb (91 kg) TD Systems Baskonia
G 8 USA Clarkson, Jordan 6 ft 5 in (1.96 m) 192 lb (87 kg) Missouri
F 32 USA Green, Jeff 6 ft 8 in (2.03 m) 231 lb (105 kg) Georgetown
G 3 USA Hill, George 6 ft 3 in (1.91 m) 188 lb (85 kg) IUPUI
F 1 USA Hood, Rodney 6 ft 8 in (2.03 m) 205 lb (93 kg) Duke
F 23 USA James, LeBron 6 ft 8 in (2.03 m) 250 lb (113 kg) St. Vincent
G/F 26 USA Korver, Kyle 6 ft 7 in (2.01 m) 212 lb (96 kg) Creighton
F/C 0 USA Love, Kevin 6 ft 8 in (2.03 m) 247 lb (112 kg) UCLA
F/C 24 USA Nance Jr., Larry 6 ft 7 in (2.01 m) 245 lb (111 kg) Wyoming
F 16 TUR Osman, Cedi 6 ft 7 in (2.01 m) 230 lb (104 kg) Anadolu Efes
C 21 USA Perkins, Kendrick 6 ft 10 in (2.08 m) 270 lb (122 kg) Clifton J. Ozen HS (TX)
G 5 USA Smith, J.R. 6 ft 6 in (1.98 m) 225 lb (102 kg) Saint Benedict's
F 13 CAN Thompson, Tristan 6 ft 9 in (2.06 m) 254 lb (115 kg) Texas
F - USA White, Okaro 6 ft 8 in (2.03 m) 205 lb (93 kg) Florida State
F/C 41 Horvátország Žižić, Ante 6 ft 11 in (2.11 m) 254 lb (115 kg) KK Cibona
Vezetőedző
Segédedzők
  • Larry Drew
  • Jim Boylan
  • Phil Handy
  • Damon Jones
  • Mike Longabardi
  • James Posey
  • Vitaly Potapenko

Jelmagyarázat
  • (C) Csapatkapitány
  • (DP) Szerződés nélküli draft választott
  • (FA) Szabadügynök
  • (TW) Kétirányú szerződés
  • (IN) Inaktív
  • (S) Felfüggesztett
  • Injured Sérült

Golden State Warriors

[szerkesztés]
Golden State Warriors játékoskeret
Játékosok Edzők
P. # Nemz. Név Magasság Súly Honnan
F 7 USA Bell, Jordan 6 ft 8 in (2.03 m) 216 lb (98 kg) Oregon
G 28 USA Cook, Quinn 6 ft 2 in (1.88 m) 179 lb (81 kg) Duke
G 30 USA Curry, Stephen 6 ft 3 in (1.91 m) 185 lb (84 kg) Davidson
G/F 35 USA Durant, Kevin 6 ft 10 in (2.08 m) 240 lb (109 kg) Texas
F 23 USA Green, Draymond 6 ft 6 in (1.98 m) 230 lb (104 kg) Michigan State
G/F 9 USA Iguodala, Andre 6 ft 6 in (1.98 m) 215 lb (98 kg) Arizona
F 15 USA Jones, Damian 7 ft 0 in (2.13 m) 245 lb (111 kg) Vanderbilt
G 34 USA Livingston, Shaun 6 ft 7 in (2.01 m) 192 lb (87 kg) Peoria Central HS (IL)
F 5 USA Looney, Kevon 6 ft 9 in (2.06 m) 220 lb (100 kg) UCLA
G 0 USA McCaw, Patrick 6 ft 7 in (2.01 m) 185 lb (84 kg) UNLV
F/C 1 USA McGee, JaVale 7 ft 0 in (2.13 m) 270 lb (122 kg) Nevada
C 27 Grúzia Pachulia, Zaza 6 ft 11 in (2.11 m) 270 lb (122 kg) Alpella B.K.
G 11 USA Thompson, Klay 6 ft 6 in (1.98 m) 215 lb (98 kg) Washington State
F 3 USA West, David 6 ft 9 in (2.06 m) 250 lb (113 kg) Xavier
G 6 USA Young, Nick 6 ft 7 in (2.01 m) 210 lb (95 kg) Southern California
Vezetőedző
Segédedzők

Jelmagyarázat
  • (C) Csapatkapitány
  • (DP) Szerződés nélküli draft választott
  • (FA) Szabadügynök
  • (TW) Kétirányú szerződés
  • (IN) Inaktív
  • (S) Felfüggesztett
  • Injured Sérült

A döntő

[szerkesztés]

Az összes időpont keleti parti idő (UTC–4:00) szerint van megjelenítve. A hazai csapat másodikként van feltüntetve.

1. mérkőzés

[szerkesztés]
2018. május 31.
21:00
Cleveland Cavaliers 114–124  (h. u.) Golden State Warriors Oracle Arena, Oakland, Kalifornia
Nézőszám: 19,596
Játékvezetők: Ken Mauer, Tony Brothers, Ed Malloy
(30–29, 26–27, 22–28, 29–23, hosszabbítás: 7–17)
Jegyzőkönyv
LeBron James 51 Pont Stephen Curry 29
Kevin Love 13 Lepattanó Draymond Green 11
LeBron James 8 Gólpassz Green, Curry 9
Golden State Warriors vezet, 1–0

2. mérkőzés

[szerkesztés]
2018. június 3.
20:00
Cleveland Cavaliers 103–122 Golden State Warriors Oracle Arena, Oakland, Kalifornia
Nézőszám: 19,596
Játékvezetők: Mike Callahan, David Guthrie, Derrick Stafford
(28–32, 18–27, 34–31, 23–32)
Jegyzőkönyv
LeBron James 29 Pont Stephen Curry 33
Kevin Love 10 Lepattanó Kevin Durant 9
LeBron James 13 Gólpassz Stephen Curry 8
Golden State Warriors vezet, 2–0

3. mérkőzés

[szerkesztés]
2018. június 6.
21:00
Golden State Warriors 110–102 Cleveland Cavaliers Quicken Loans Arena, Cleveland, Ohio
Nézőszám: 20,562
Játékvezetők: Marc Davis, John Goble, Zach Zarba
(28–29, 24–29, 31–23, 27–21)
Jegyzőkönyv
Kevin Durant 43 Pont LeBron James 33
Kevin Durant 13 Lepattanó Kevin Love 13
Draymond Green 9 Gólpassz LeBron James 11
Golden State Warriors vezet, 3–0

4. mérkőzés

[szerkesztés]
2018. június 8.
21:00
Golden State Warriors 108–85 Cleveland Cavaliers Quicken Loans Arena, Cleveland, Ohio
Nézőszám: 20,562
Játékvezetők: Scott Foster, James Capers, Jason Phillips
(34–25, 27–27, 25–13, 22–20)
Jegyzőkönyv
Stephen Curry 37 Pont LeBron James 23
Kevin Durant 12 Lepattanó Kevin Love 9
Kevin Durant 10 Gólpassz LeBron James 8
Golden State Warriors győzelem, 4–0

Játékos statisztikák

[szerkesztés]
  JM Játszott mérkőzések   KM  Kezdőként játszott  JP/M  Játszott perc mérkőzésenként
 MG%  Mezőnygól hatékonyság  3P%  Hárompontos hatékonyság  BD%  Büntetődobás hatékonyság
 LP/M  Lepattanó mérkőzésenként  GP/M  Gólpassz mérkőzésenként  L/M  Labdaszerzés mérkőzésenként
 B/M  Blokk mérkőzésenként  P/M  Pont mérkőzésenként  Kiemelve  Karriercsúcs
 †  Bajnok  *  Legjobb a ligában    Rekord


Golden State Warriors

[szerkesztés]
Játékos JM KM JP/M MG% 3P% BD% L/M GP/M S/M B/M P/M
Kevin Durant 4 4 41.3 .526 .409 .963 10.8 7.5 0.8 2.3 28.8
Stephen Curry 4 4 40.6 .402 .415 1.000 6.0 6.8 1.5 0.8 27.5
Klay Thompson 4 4 37.0 .480 .429 .800 3.8 1.0 0.5 0.3 16.0
Draymond Green 4 4 41.4 .517 .214 .800 6.0 8.5 2.0 1.5 9.3
JaVale McGee 4 3 13.8 .800 .000 .000 2.3 0.0 0.0 1.3 8.0
Shaun Livingston 4 0 16.2 .867 .000 1.000 2.8 1.5 0.3 0.0 7.5
Jordan Bell 4 0 13.5 .714 .000 .500 3.3 1.0 0.3 0.5 5.8
Andre Iguodala 2 0 22.3 .583 .500 1.000 2.0 0.5 1.5 1.0 9.5
Kevon Looney 4 1 9.7 .714 .000 .000 1.5 0.3 0.3 0.0 2.5
Zaza Pachulia 2 0 3.1 .333 .000 1.000 1.5 0.0 0.0 0.5 4.0
David West 4 0 7.0 .600 1.000 .000 1.3 1.0 0.0 0.8 1.8
Quinn Cook 2 0 1.8 .333 .000 .000 0.0 0.0 0.0 0.0 1.0
Nick Young 4 0 9.5 .154 .100 .000 0.5 0.0 0.0 0.0 1.3
Patrick McCaw 4 0 2.7 .000 .000 1.000 0.3 0.0 0.3 0.0 0.5

Cleveland Cavaliers

[szerkesztés]
Játékos JM KM JP/M MG% 3P% BD% L/M GP/M S/M B/M P/M
LeBron James 4 4 44.7 .527 .333 .842 8.5 10.0 1.3 1.0 34.0
Kevin Love 4 4 33.2 .406 .321 .938 11.3 1.8 1.0 0.3 19.0
J. R. Smith 4 4 32.5 .317 .360 .600 3.3 1.3 1.3 0.0 9.5
George Hill 4 4 29.2 .323 .438 .500 2.3 2.3 0.8 0.3 7.5
Tristan Thompson 4 4 23.4 .520 .000 .333 5.3 0.0 0.0 0.8 6.8
Rodney Hood 4 0 14.1 .444 .200 .667 3.8 0.8 0.5 0.5 6.8
Larry Nance Jr. 4 0 17.1 .500 .000 .417 7.0 1.5 0.5 0.5 5.8
Jeff Green 4 0 24.4 .286 .214 1.000 1.3 2.0 0.3 0.3 5.3
Jordan Clarkson 2 0 12.6 .231 .000 .000 2.0 0.5 1.0 0.5 3.0
Kyle Korver 4 0 16.2 .063 .091 .600 1.8 0.8 0.0 0.3 1.5
Ante Žižić 3 0 1.7 1.000 .000 .000 0.3 0.0 0.0 0.0 2.0
José Calderón 3 0 2.5 .500 .000 .000 1.0 0.7 0.3 0.0 1.3
Cedi Osman 3 0 2.8 .400 .000 .000 0.3 0.0 0.0 0.0 1.3

Források

[szerkesztés]

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. Stein, Marc. „Warriors Dispatch Rockets, Setting Up Fourth Finals Against Cavs”, The New York Times, 2018. május 29. (Hozzáférés: 2021. április 15.) (amerikai angol nyelvű) 
  2. OddsShark: NBA Finals odds: Warriors big favorites over Cavs (amerikai angol nyelven). Sports Illustrated. (Hozzáférés: 2021. április 15.)
  3. Warriors hugely favored over Cavs in Finals (angol nyelven). ESPN.com, 2018. május 29. (Hozzáférés: 2021. április 15.)
  4. D'Andrea, Christian: The Cleveland Cavaliers are historic NBA Finals betting underdogs (angol nyelven). SBNation.com, 2018. május 29. (Hozzáférés: 2021. április 15.)
  5. The 2018 NBA Finals were Historically Good and Bad (angol nyelven). The DataFace. (Hozzáférés: 2021. április 15.)
  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap