Ugrás a tartalomhoz

Tények és tanúk

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Tények és tanúk (1975–1990-ig, majd 2015-től) a budapesti Magvető Könyvkiadó könyvsorozata (ISSN 0324-797X), amelyben főként neves magyar szerzők visszaemlékezései, naplói jelentek meg, de néhány külföldi szerzőé is (Alvah Bessie, Indira Gandhi, Dolores Ibárruri).

A sorozat szerkesztője 2016-tól Schmal Alexandra.

Története, koncepciója

[szerkesztés]

A szerzők főleg XX. századiak, de megjelent néhány régebbi neves szerző visszaemlékezése is.

Az egyes kötetek elegáns fekete borítóval jelentek meg, egységesen 11 cm széles és 20 cm-es magasságúak. Felül csupa nagybetűvel, érdekes, feltűnő betűtípussal a sorozatcím: Tények és tanúk, kötetenként más-más színnel. Középen cím, néhol alcímmel, legalul a kiadó: Magvető Könyvkiadó, Budapest.

A sorozat köteteit különböző hazai nyomdákban nyomtatták (Alföldi Nyomda, Pécsi Szikra Nyomda, Széchenyi Nyomda).

A memoársorozat rendkívüli népszerűségre tett szert. Egyes keresettebb kötetek kétszer is megjelentek. Például Kádár Gyula volt vezérkari ezredes A Ludovikától Sopronkőhidáig című emlékirata (1978 és 1984), Benedek Istvánnak édesapjáról, Benedek Marcellről írt műve (1977 és 1985), vagy Kun Béláné Gál Irén férjéről, Kun Béláról írt visszaemlékezése (1978 és 1986).

A sorozatban 1975 és 1990 között 118 mű jelent meg, majd a sorozat ezen a néven 2015-től folytatódik keményfedeles kötéssel, csaknem azonos méretben (124x197 mm). A címlapon a szerző fekete-fehér portréfotójával és az eredeti sorozatra emlékeztető, kisebb méretű színes kerettel, benne sorozatcímmel és címmel.

A sorozatban megjelent művek

[szerkesztés]

A lista évszám, azon belül ISBN szám szerint készült.[1]

Zárójelben az alcím – ha a címlapon nem szerepel. Kivéve Balázs Béla, Katona Szabó István és Szabó Borbála műveit, illetve 2015-től az újraindult sorozat köteteit, ahol a zárójeles alcím a borítón is megjelenik.

Online: A linkre kattintva az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Elektronikus Könyvtárában (MEK) elolvasható, letölthető (meghallgatható) példányok, illetve a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiáján olvasható példányok:

  • EK – E-könyvek a sorozat eredeti kötetéből digitalizált szövege különféle formátumokban (általában az eredeti oldalainak fotózott példánya is).
  • EK! (felkiáltójellel) – A kötet más forrásból, kiadásból származó szövege.

A lista átrendezhető a fejlécben látható nyilak segítségével például cím vagy szerzők neve szerint.

Ssz. Év Szerző Cím Oldal ISBN / Online
1. 1975 Talpassy Tibor Betöltötte hivatását 342 ISBN 9632701089
2. 1975 Germanus Gyula Kelet varázsa[2] 598 ISBN 9632701518
3. 1976 Füst Milán Napló I-II. 984 ISBN 9632701593
4. 1976 Mann, Katia Megíratlan emlékeim (fordította: Gergely Erzsébet) 162 ISBN 9632703235
5. 1976 Várkonyi Nándor Pergő évek[3] 502 ISBN 9632703332
6. 1976 Fazekas György Miskolci toronyóra 206 ISBN 9632703340
7. 1976 Duczynska Ilona Bécs – 1934 – Schutzbund 288 ISBN 9632703367
8. 1976 Kolozsvári Grandpierre Emil A szerencse mostohafia[4] 406 ISBN 9632703804
9. 1976 Ibárruri, Dolores Az egyetlen út[5] (fordította: Fazekas Erzsébet) 440 ISBN 9632705343
10. 1977 Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter[6] 550 ISBN 9632703979 EKǃ
11. 1977 Markos György Vándorló fegyház[7] 466 ISBN 9632703987
12. 1977 Timossi, Jorge A történet első lapja – Allende elnök ütközete (fordította: Huszágh Nándor) 178 ISBN 9632704193
13. 1977 Benedek István Benedek Marcell[8] 668 ISBN 9632704304
14. 1977 Károlyi Mihály Hit, illúziók nélkül[9] (fordította: Litván György) 486 ISBN 9632705602
15. 1977 Moldova György Ellenszél I-II. – Válogatott riportok 584 ISBN 9632706021 EK
16. 1978 Kun Béláné Kun Béla[10] 418 ISBN 9632706714
17. 1978 Kállai Gyula A magyar függetlenségi mozgalom 1936–1945[11] 556 ISBN 9632706927
18. 1978 Kádár Gyula A Ludovikától Sopronkőhidáig[12] 826 ISBN 9632706943
19. 1978 Domokos József Két per egy kötetben 438 ISBN 963270696X
20. 1978 Karinthy Ferenc Dialógus 250 ISBN 9632707079
21. 1978 Táncsics Mihály Életpályám[13] 614 ISBN 9632707346
22. 1978 Szántó Zoltán Egy per – ötven év távlatából 100 ISBN 9632708091
23. 1978 Rózsa Ágnes Nürnbergi lágernapló 1944–45 308 ISBN 9632708229
24. 1978 Lussu, Emilio A Marcia su Roma – és a háttere (fordította: Székely Éva) 214 ISBN 9632708288
25. 1979 Megyery Sári Én is voltam jávorfácska... 476 ISBN 9632708598
26. 1979 Sallai Elemér Mozgó vesztőhely 234 ISBN 9632708989
27. 1979 Fazekas György Miskolc–Nyizsnyij-Tagil–Miskolc 224 ISBN 9632709071
28. 1979 (A Church-bizottság, valamint az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága) Vádirat – Tanúnak idéztük az USA Szenátusi Bizottságát, az ENSZ Emberi Jogok Bizottságát[14] (fordította: Lajos Mária és Szénási Ferenc) 364 helytelen ISBN kód: 9632709350 [15]
29. 1979 Longo, Luigi A nemzeti felkelés útján (fordította: Varga-Haszonits István) 516 ISBN 9632709454
30. 1979 Dékán IstvánD. Kardos Éva Utak és ösvények[16] 656 ISBN 9632709659
31. 1979 Fehér Lajos Így történt[17] 550 ISBN 9632709780
32. 1979 Hidas Antal Szólok az időhöz (Visszaemlékezések) 524 ISBN 9632709918
33. 1979 Meeropol, Robert és Michael[18] A fiaitok vagyunk (fordította: V. Bársony Erzsi) 582 ISBN 963271010X
34. 1979 Adamovics, Alesz – Granyin, Danyiil Fejezetek a blokád könyvéből[19] (fordította: Gellért György) 314 ISBN 9632710983
35. 1980 Bessie, Alvah Újra Spanyolország (fordította: Veres Júlia) 290 ISBN 9632711815
36. 1980 Jókai Mór Emléksorok – Napló 1848–49-ből[20] 268 ISBN 9632711882 EKǃ
37. 1980 Prats, Carlos A törvényesség szolgálatában[21] (fordító: Koroncz Ágnes) 150 ISBN 9632712137
38. 1980 Marosán György Az úton végig kell menni[22] 474 ISBN 9632712374
39. 1980 Marosán György Tüzes kemence[23] 654 ISBN 9632712382
40. 1980 Kuby, Erich Az én háborúm
Már csak füstölgő romok[24] (fordította: Soltész Gáspár és Miklós Judit)
496 ISBN 9632712609
41. 1980 Vas Zoltán Viszontagságos életem 756 ISBN 9632714229
42. 1981 Szilágyi András A halhatatlan fűkaszás[25] 350 ISBN 9632713346
43. 1981 Engelmann, Bernt A Nagy Szövetségi Érdemkereszt (fordította: Imre Katalin) 244 ISBN 9632713532[26]
44. 1981 Kovács Endre Korszakváltás (Emlékiratok) 394 ISBN 9632713540
45. 1981 Fehér Lajos Így történt[27] 550 ISBN 9632713702
46. 1981 Kováts István Egy szegény pórfiú önéletrajza 442 ISBN 9632714008
47. 1981 Indira Gandhi Az én igazságom (fordította: Déva Mária és Ferch Magda) 264 ISBN 963271444x
48. 1981 Sergova, Galina Feljegyzések egy téli dácsán (fordította: B. Fazekas László) 138 ISBN 9632714520
49. 1981 Kosáry Domokos Széchenyi Döblingben[28] 306 ISBN 9632714628
50. 1981 Kereszty András Piramis és Dávid-csillag[29] 256 ISBN 9632714733
51. 1981 Bárczy János (katonatiszt) Zuhanóugrás[30] 654 ISBN 9632714814
52. 1981 Idős Váci Mihályné Legyen munkátokon áldás! 160 ISBN 9632714822
53. 1981 Balogh Edgár Hét próba – Egy nemzedék története 1924–1934
Szolgálatban – Egy nemzedék története 1935–1944
844 ISBN 9632715292
54. 1981 Székely Éva Sírni csak a győztesnek szabad![31] 236 ISBN 9632716604
55. 1982 Gerend László Kiűzettünk városunkból 158 ISBN 9632715853
56. 1982 Trifonov, Jurij Máglyafény (fordította: V. Tóth Erzsébet) 210 ISBN 9632716523
57. 1982 Balázs Béla Napló (1903–1914) 716 ISBN 9632716779
58. 1982 Balázs Béla Napló (1914–1922) 568 ISBN 9632716787[32]
59. 1982 Máté György Pol Pot 302 ISBN 9632717422
60. 1982 Székely Éva Sírni csak a győztesnek szabad![33] 236 ISBN 9632717619
61. 1982 Vas Zoltán Akkori önmagunkról – Önéletírás II. 694 ISBN 9632718003
62. 1983 Pilnyak, Borisz OKÉ (fordította: Soproni András) 344 ISBN 9631400131
63. 1983 Boldizsár Iván Don – Buda – Párizs 410 ISBN 9631400581
64. 1983 Szabó Borbála Budapesti napló (1944. november – 1945. január) 220 ISBN 9631400662
65. 1983 Benamy Sándor Állampolgár voltam Közép-Európában 174 ISBN 9632718127
66. 1983 Asztalos István Író a Hadakútján 154 ISBN 9632718135
67. 1983 Chantal, Suzanne Szívszorongva (Josette Clotis – André Malraux) (fordította: Margittai Ágnes) 366 ISBN 9632718585
68. 1983 Dombi Kiss Imre Pokoljárásom 132 ISBN 9632718658
69. 1983 Bárczy János (katonatiszt) Zuhanóugrás[34] 654 ISBN 9632718747
70. 1983 Kellner György Magyar antifasiszták Angliában 1940–1945 276 ISBN 9632719301
71. 1983 Ránki György (szerkesztő) Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939–1944 I-II. (fordította: Soltész Gáspár) 944 ISBN 9632719581
72. 1983 Schifferné Szakasits Klára Magamról és másokról 472 ISBN 9632719859
73. 1984 Kállai Gyula Életem törvénye I-II.[35] 740 ISBN 9631400956
ISBN 963140126X
74. 1984 Kádár Gyula A Ludovikától Sopronkőhidáig[36] 826 ISBN 9631402096
75. 1984 Erdős László Böllérbicskák éjszakája 554 ISBN 9631402738 EK
76. 1984 Almásy Pál Sopronkőhidai napló (1944-1945)[37] 318 ISBN 9631402916
77. 1984 Bálint Endre Életrajzi törmelékek 372 ISBN 9631402975
78. 1985 Máté György Mandarinok útja 496 ISBN 9631403432
79. 1985 Engelmann, Bernt Menet, indulj: lépést tarts! (fordította: Szaszovszky József) 310 ISBN 9631403548
80. 1985 Germanusné Kajári Kató Kelet vándora (Visszfény) 590 ISBN 9631403661
81. 1985 Szekeres-Varsa Vera Szalamandra a tűzben 328 ISBN 9631404323
82. 1985 Tóth Eszter Családi emlékek Tóth Árpádról[38] 304 ISBN 9631404617
83. 1985 Kiss Károly Nincs megállás[39] 488 ISBN 9631404749
84. 1985 Goldziher Ignác Napló 406 ISBN 9631404757
85. 1985 Erdei Mihály Pusztától az Országházig (Emlékezés) 356 ISBN 9631404846
86. 1985 Reviczky Ádám Vesztes háborúk – megnyert csaták (Emlékezés Reviczky Imre ezredesre)[40] 776 ISBN 9631404927
87. 1985 Kacsó Sándor Virág alatt, iszap fölött
Fogy a virág, gyűl az iszap
Nehéz szagú iszap fölött[41]
618, 732, 683 ISBN 9631405117
ISBN 9631405125
ISBN 9631405133
88. 1985 Schifferné Szakasits Klára Fent és lent 1945–1950 364 ISBN 9631405346
89. 1985 Benedek István Benedek Marcell[42] 668 ISBN 9631405516
90. 1985 Adamovics, Alesz – Granyin, Danyiil A blokád könyve II.[43] (fordította: Gellért György) 388 ISBN 9631405613
91. 1986 Haraszti Sándor Befejezetlen számvetés 252 ISBN 9631404420
92. 1986 Kun Béláné[44] Kun Béla 512 ISBN 9631406490
93. 1986 G. Beke Margit Történetünk: történelem 152 ISBN 9631406512
94. 1986 Ábel Olga Egy újságírónő magánjegyzetei 326 ISBN 9631406652
95. 1986 Zolnay László Hírünk és hamvunk 734 ISBN 963140689x
96. 1986 Balogh Edgár Férfimunka 416 ISBN 9631406970
97. 1986 Fenyő Miksa Az elsodort ország[45] 550 ISBN 9631408183
98. 1986 Lőrincz Imre A bukovinai Istensegítstől a völgységi Majosig 624 ISBN 9631408299
99. 1986 Zsiray Károly Visszatekintés bölcsőre és középosztályra 354 ISBN 9631409023
100. 1987 Kemény Simon Napló (1942–1944) 554 ISBN 9631409945
101. 1987 Kállai Gyula Két világ határán [46] 322 ISBN 9631410528
102. 1987 Vince József Évek és küzdelmek nyomában 376 ISBN 9631410579
103. 1987 Gallyas Ferenc Hősi halálom után 302 ISBN 9631410757
104. 1987 Újpétery Elemér Végállomás Lisszabon (Hét év a magyar királyi külügy szolgálatában) 546 ISBN 9631410846
105. 1987 Tolnai Gábor Szóbeli jegyzék – Róma 1949-1950 510 ISBN 9631410935
106. 1987 Boglári Békés István Népi írók, ifjú kommunisták és más rebellisek (Emlékirat) 408 ISBN 9631411249
107. 1987 Normai Ernő Beatrice egyik apródja 408 ISBN 9631411346
108. 1987 Taylor BranchEugene M. Propper Labirintus (fordította: Falvay Mihály) 662 ISBN 9631411524
109. 1988 Csohány Endre Ha ég a ház 320 ISBN 9631412164
110. 1988 Németh András Tétova esztendő [47] 322 ISBN 9631412199 EKǃ
111. 1988 Kodolányi Júlia Apám 282 ISBN 9631412830
112. 1988 Szenti Tibor Vér és pezsgő – Harctéri naplók, visszaemlékezések, frontversek, tábori és családi levelek az első világháborúból 390 ISBN 9631412954 EK
113. 1988 Zsolt Róbert Sportpáholy 594 ISBN 9631413632
114. 1989 Repka János Életem 150 ISBN 9631413969
115. 1989 Lohr Ferenc Hallom a filmet 290 ISBN 9631414280
116. 1989 Cséri Lili Elhallgatott éveink 200 ISBN 9631414582
117. 1989 Goda Gábor Szülőföldem, Budapest 188 ISBN 9631416127
118. 1989 Demény Pál Rabságaim I-II. 870 ISBN 9631416267
119. 1989 Keményfi Béla Magyar leventék a sarkkörön túl (Az AR 87-es emlékeiből)[48] 156 ISBN 9631416534
120. 1990 Katona Szabó István A nagy remények kora I-II. (Erdélyi demokrácia. 1944-1948) 954 ISBN 9631416194
121. 1990 Román József Távolodóban (Életrajzi vázlat) 540 ISBN 9631416933
122. 2015 Réz Pál Bokáig pezsgőben (hangos memoár) ISBN 9789631432831
123. 2015 Zimándi Pius István Egy év története naplójegyzetekben ISBN 9789631432503
124. 2016 Réz Pál Bokáig pezsgőben (hangos memoár)[49] ISBN 9789631433371
125. 2016 Orbán Ottó Színpompás ostrom (életműinterjú)[50] ISBN 9789631433852
126. 2016 Dr. Nyiszli Miklós Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban ISBN 9789631434651
127. 2016 Kis Pál Csillaggal nem jó járni most (Kis Pál budapesti fényképész naplója, 1944 október–december) ISBN 9789631434668
128. 2016 Bertók László Priusz ISBN 9789631434682
129. 2016 Szálasi Ferenc Szálasi Ferenc naplói (1942-1946) ISBN 9789631433753
130. 2017 Márványi Judit Kapaszkodók ISBN 9789631435313
131. 2017 Király István Napló 1956-1989 ISBN 9789631435122
132. 2017 Szabad György Aradtól az Országgyűlésig ISBN 9789631435108
133. 2017 Heltai Jenő Négy fal között ISBN 9789631435320
134. 2017 Vajda Mihály Szög a zsákból ISBN 9789631435337
135. 2018 Agneša Kalinová – Jana Juráňová Hét életem ISBN 9789631436716
136. 2018 Csalog Zsolt – Heltai György Hogyan kell forradalmat csinálni? 400 ISBN 9789631436792
137. 2018 Szarvas JózsefBérczes László Könnyű neked, Szarvas Józsi... ISBN 9789631437232
138. 2018 Máté Gábor Színházi naplók ISBN 9789631437553
139. 2019 Radnóti Sándor Sosem fogok memoárt írni ISBN 9789631438390
140. 2019 Karig Sára A szerencse lánya – Feljegyzések a Sztehlo-gyermekmentésről 684 ISBN 9789631439144
141. 2019 Varga Ibolya Levél fiamnak 352 ISBN 9789631438772
142. 2020 Tolnainé Kassai Margit Óvoda az óvóhelyen – Feljegyzések a Sztehlo-gyermekmentésről 496 ISBN 9789631440003
143. 2020 Molnár Gál Péter Coming out 400 ISBN 9789631440256
144. 2020 Kolosi Tamás Polgárnak lenni – Beszélgetések Ferneczi Borbálával 225 ISBN 9789631426342
145. 2021 Hargittai István Jeremiás nyomában – Beszélgetések Komoróczy Gézával 724 ISBN 9789631435399
146. 2021 Illés Klára Megtartó erő – Egy parasztcsalád vége 312 ISBN 9789631438710
147. 2021 Granasztói Pál Egy patrióta élete 522 ISBN 9789631441086
148. 2021 Fillenz, Marianne Temesvártól Új-Zélandig – Karl R. Popper és Marianne Fillenz levelezésével 288 ISBN 9789631441222
149. 2022 Békés Itala Hogyan lettem senki? 544 ISBN 9789631441604
150. 2022 Pándi Pál Teherpróba. Egy irodalomkritikus pályájának kritikus pontjai 663 ISBN 9789631435450
151. 2022 Sztehlo Gábor Háromszázhatvanöt nap. Emlékek a magyarországi zsidómentésről 1944-ben 583 ISBN 9789631441697

Források

[szerkesztés]
  • A listáhozː hazai online antikváriumok, könyvtárak online adatbázisai.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A jelek szerint a kiadó nem számozza a köteteket.
  2. A kötet megjelent a Magvetőnél 1979-ben (ISBN 9632708865) és 1984-ben is (ISBN 963140093X).
  3. A kötet teljes, 120 oldallal bővebb kiadása (ISBN 9789639373761) 2004-ben jelent meg az Írók Alapítványa és a Széphalom Könyvműhely gondozásában. (A konkrét oldalszám csak mintegy 40 oldallal több.)
  4. A kötet 1980-ban is megjelent a Magvetőnél (ISBN 963271153X).
  5. A kötet 1964-ben jelent meg először a Kossuth Könyvkiadónál.
  6. A kötet 1975-ben jelent meg először a Magvetőnél (ISBN 9632700627), majd kiadták 2003-ban is (ISBN 9631423352). 2014-ben pedig a Magyar Elektronikus Könyvtárért Egyesület gondozásában jelent meg (ISBN 9786155406485).
  7. A kötet 1971-ben jelent meg először a Magvetőnél.
  8. A kötet 1985-ben jelent meg újra a sorozatban (ISBN 9631405516).
  9. A kötetet 1978-ban közösen adta ki a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó (ISBN 9632707729), majd megjelent az Európánál is 1982-ben (ISBN 9630725339) és 2013-ban (ISBN 9789630793599. Egy kiadás adatai nem világosak az adatbázisokban.).
  10. A kötet 1969-ben megjelent a Magvetőnél, majd a sorozatban 1986-ban ismét.
  11. A kötet 1948-ban jelent meg először a Szikra kiadásában.
  12. A kötetet 1984-ben újra kiadták a sorozatban.
  13. A kötet 1949-ben már megjelent a Révai kiadónál. Hozzáférhető e-könyvként is (fapadoskönyv.hu).
  14. Covert Action in Chile, 1963–1973 Staff Report of the Select Committee to study governmental operations..., 1976
  15. Hibás ISBN szám. Több forrásban is. Pl. MOKKÁban is.
  16. A kötet először 1975-ben megjelent meg a Magvetőnél ISBN 9632700120.
  17. A kötet megjelent a sorozatban 1981-ben is.
  18. A Rosenberg-házaspár fiai
  19. (A blokád könyve 1.) A második kötetet ld. 90.-nél.
  20. A kötetet 2003-ban a Magyar Könyvklub adta ki.
  21. Később újra megjelent a sorozatban???
  22. A kötet korábban, 1972-ben és 1973-ban már megjelent a Magvetőnél.
  23. A kötet korábban, 1968-ban és 1974-ben már megjelent a Magvetőnél.
  24. A két mű egy kötetben
  25. A kötetet 1977-ben és 1988-ban adta ki a bukaresti Kriterion Könyvkiadó.
  26. Moly.hu: 9632711532
  27. A kötet megjelent a sorozatban 1979-ben is.
  28. A kötetet újra kiadták a Magvetőnél a sorozaton kívül 1991-ben ISBN 9631418448.
  29. A kötetet megjelent magánkiadásban is 2018-ban ISBN 6610000111404.
  30. A kötetet újra kiadták a sorozatban 1983-ben.
  31. A kötetet újra kiadták a sorozatban 1982-ben, illetve megjelent kétszer (1987-ben és 2005-ben) magánkiadásnan, valamint 2018-ban a Helikon Kiadó gondozásában ISBN 9789634792307.
  32. Moly.hu: 9632716787, antikvarium.hu: 9632716760.
  33. A kötetet már kiadták a sorozatban 1981-ben, illetve megjelent kétszer (1987-ben és 2005-ben) magánkiadásban, valamint 2018-ban a Helikon Kiadó gondozásában ISBN 9789634792307.
  34. A kötet először 1981-ben jelent meg a sorozatban.
  35. A kötet először a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg 1980-ban ISBN 9630917718.
  36. A kötetet 1978-ban adták ki először a sorozatban.
  37. Illusztrálta: Révay Kálmán.
  38. A kötet 2007-ben a Széphalom Könyvműhely gondozásában jelent meg (ISBN 9789637486722)
  39. A kötet először 1974-ben jelent meg a Kossuth Könyvkiadónál (ISBN 963090070x)
  40. A kötetet 2008-ban újra kiadta a Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó (ISBN 9789639512368).
  41. Korábban megjelentek már a bukareti Kriterionnál is 1974-ben és 1984-ben.
  42. A kötet 1977-ben jelent meg először a sorozatban (ISBN 9632704304).
  43. Első kötetet ld. 34.-nél.
  44. A kötet 1969-ben már megjelent a Magvetőnél, 1976-ban pedig a sorozatban is.
  45. A kötet 2014-ben és 2016-ban a Park kiadó gondozásában is megjelent. (ISBN 9789633550526 és ISBN 9789633553022)
  46. Korábban, 1984-ben a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg ISBN 9630924013.
  47. A kötet a szegedi Agora gondozásában is megjelent.
  48. A kötet 1996-ban (MOKKA adatbázisa egyik bejegyzése szerint 1998-ban) is megjelent szintén a Magvető gondozásában (ISBN 9638193069).
  49. Harmadik, javított kiadás.
  50. Kabdebó Lóránt