Ugrás a tartalomhoz

Back II Black

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Back II Black
Információk
EredetBudapest magyar
Aktív évek1996-
Műfajpop/funky
KiadóSony Music
Warner-Magneoton
Tagok
Csejtei Tamás
Erdélyi András
Somody Zoltán
Korábbi tagok
Glatz Gábor
Bársony Bálint
Abebe Dániel (Bebe)
Kató Zoltán

A Back II Black weboldala
SablonWikidataSegítség
Back II Black – Siófok, 2006
Back II Black – 2014
Bebe
Back II Black – 2014

A Back II Black egy magyar könnyűzenei együttes.

Története

[szerkesztés]

Az együttes 1996 novemberében alakult, alapító tagjai Glatz Gábor, Kató Zoltán, Somody Zoltán, Csejtei Tamás, Erdélyi András. Csejtey a kilencvenes évek elején az R-GO együttes tagja volt, Erdélyi előzőleg a Love együttesben játszott, annak feloszlásáig, Kató pedig a Bikini, később a Frakció, ezt követően az R-GO együttesekben zenélt. Még alakulásuk évében eMeRTon-díjat kaptak a Magyar Rádiótól. 1997 októberében jelent meg bemutatkozó albumuk, a Szerelembomba. Együtt játszottak Charlie-val, Solti János-sal.

2000 elején Somody Zoltán helyett a Picasso Branch korábbi tagja Abebe Dániel (Bebe), Kató Zoltán helyére pedig Bársony Bálint került. Az új formáció debütáló kislemeze 2000. április közepén jelent meg, Úgy vártalak címmel, majd ezt követte az Ülünk a téren című album.

2003-ban, több mint másfél év után a zenekar új albumot jelentetett meg, 2003 májusában megnyerték a magyar filmes szakma által rendezett VOXCar-díj átadásán A legjobb magyar filmbetétdalért járó díjat a Szentiván napja c. filmhez készült A zene nélkül mit érek én című dallal. 2004 májusában – hazánk EU-csatlakozása alkalmából nemzetközi dokumentumfilm készült Magyarország kultúrájáról a Deutsche Welle televízió megbízásából, a Back II Black képviselhette ebben a dokumentumfilmben Magyarországot.

2004 őszén az Argo című magyar filmhez készített több dalt is. Az egyik a Kincset keressél-t Bebe Nagy Feróval közösen énekelték fel. 2005 májusában megjelent a Tevagyazakitalegjobban című kislemez. 2005 októberében jelent meg a Back II Black új nagylemeze, Tevagyazaakitalegjobban címmel, amely a megjelenés hetében a MAHASZ Top 40-es listáján a 17. helyen debütál és hosszú heteken át az élbolyban marad. Majd ezt követte 2006-ban a Sodor a funky című album. 2007-ben felléptek a Fonogram-díjkiosztó gálán.

2016-ban, miután Abebe Dániel (Bebe) otthagyta a zenekart, visszatért Somody Zoltán (Guru) alapító tag.

Diszkográfia

[szerkesztés]

Albumok

[szerkesztés]
Év Album Legmagasabb helyezés Minősítés
MAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez MAHASZ DVD Top 20 lista
1997 Szerelembomba
  • 1. stúdióalbum
  • Megjelenés: 1997
16
2000 Ülünk a téren
  • 2. stúdióalbum
  • Megjelenés: 2000
-
2001 Örökké akarok élni -
2003 Zene nélkül mit érek én?
  • 4. stúdióalbum (1. válogatásalbum)
  • Megjelenés: 2003
-
2005 Tevagyazakitalegjobban 17
2006 Sodor a funky - 6
2009 Funkybiotikum 2

Slágerlistás dalok

[szerkesztés]
Év Dal Legmagasabb helyezés Album
VIVA Chart MAHASZ Editors' Choice MAHASZ Rádiós Top 40 MAHASZ Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200
2003 Zene nélkül mit érek én? ? 16 21 8 Zene nélkül mit érek én?
2005 Tevagyazakitalegjobban ? 3 11 4 187 Tevagyazakitalegjobban
Micsoda nő ez a férfi (Oroszlán Szonja & Bebe Featuring Back II Black) 4 2 2 4 115
Mindentől távol ? 25 8 7 196
Sodor a Funky ? 22
2008 Papírkutyák feat. Kovács Áron 3 Papírkutyák
2009 Nem kell 21 3 Funkybiotikum
2010 Azt akarom 19
Tekered, tekered 21
Összesítés
1. helyezett számok ?
Top 10-be bekerült ? 2 3 1 3
Top 40-be bekerült ? 5 8 1 3

Források

[szerkesztés]