Ugrás a tartalomhoz

Ibn Ruszta

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ibn Ruszta
Életrajzi adatok
Született9. század vége
Isfahan környéke
Elhunytnem ismert
nem ismert
Ismeretes mintföldrajzi író
Nemzetiségperzsa
Pályafutása
Jelentős munkáiA becses drágagyöngyök könyve

Ibn Ruszta (arab betűkkel ابن رستة – Ibn Rusta), eredeti nevén Abu Ali Ahmad ibn Umar (perzsa nyelven: احمد ابن رسته اصفهانی; arabul أبو علي أحمد بن عمر – Abū ʿAlī Aḥmad ibn ʿUmar; Iszfahán, 9. század vége – ?) perzsa földrajzi író. Legjelentősebb munkája arab nyelven íródott, és „A becses drágagyöngyök könyve” (Kitáb al-aalák an-nafísza) címet viseli.[1]

Életével kapcsolatban két évszámot lehet megemlíteni: a 903-as mekkai zarándoklatát, és a 913-as Rusz támadás említésének a hiányát. Emiatt fő művét e két időpont közé szokás datálni, azonban mindkét adattal szemben komoly kritikák merültek fel.[2]

A műről

[szerkesztés]

Eddig a műnek csak a VII. könyve került elő. A kelet-európai sztyepp népeivel és államaival (Kazár Birodalom, Volgai Bolgárország, Kijevi Rusz) foglalkozó szöveg azonban kiemelkedő fontosságú forrás a magyar őstörténet vonatkozásában. Forrásai között az elveszett Dzsajháni-hagyomány, illetve Ibn Hurdádzbih munkájának egy ma már nem ismert, bővebb változata is szerepelt. Művében a magyarokra használt elnevezések: al-muğf.rïya, al-m.ğf.rïya, al-m.hf.rïya[3] (a pontok a magánhangzók helyét jelölik). Az egyetlen kézirat a British Museumban maradt fenn egy 1254-es másolatban. A mű eleje Mekkát és Medinát, az Iszlám szent helyeit írja le. Az ezt követő rész az ismert világot mutatja be: a tengereket, folyókat és a hét égövet. Ezt egyes területek részletes ismertetése követi: Irán, Arábia, majd Egyiptom. Ezt követi Konstantinápoly és Róma leírása Hárún ibn Jahjától. Ezután India, azután Kelet-Európa jön, majd Szallám tolmács útjának[4] rövid említése következik, a részt pedig Tabaresztán és Iszfahán leírása zárja. A következő nagy fejezet a fontosabb útvonalak leírását tartalmazza - ezek között Kelet-Európa már nem szerepel.[5]

Kutatástörténet

[szerkesztés]

Elsőként a Kelet-Európát leíró rész jelent meg orosz fordításban.[6] A teljes kritikai kiadását a holland orientalista, Michael Jan de Goeje tette közzé elsőként.[7] Francia nyelvre Gaston Wiet fordította le.[8] A Kelet-Európára vonatkozó részeket Tadeusz Lewicki tette közzé lengyel fordítás és kimerítő kommentár kíséretében.[9] Ugyanezen fejezetek teljes magyar fordítását Kuun Géza[10] és Kmoskó Mihály[11] közölték a 20. század elején. Czeglédy Károly[12] a magyar, kazár, volgai bolgár és szláv fejezetet fordította le a Györffy György[13] által összeállított forrásgyűjtemény számára. Czeglédy fordítását vette és dolgozta át Zimonyi István 'A honfoglalás korának írott forrásai'-ba,[14] és ugyanezt dolgozta át 'A honfoglaláskor írott forrásai című kiadványban is.[15]

Boris Nikolaevich Zahoder hívta fel a figyelmet arra, hogy Ibn Ruszta művében a kelet-európai rész India és Tabarisztán leírása között szerepel, ráadásul semmilyen alcím nem utal rá. Ebből ő arra következtetett, hogy ez a rész eredetileg nem volt benne Ibn Ruszta művében, csupán a másoló vagy szerkesztő szerkesztette bele máshonnan.[16]

A magyarokról szóló szövegrész

[szerkesztés]

„A besenyők országa és a bulgárok [volgai bolgárok] közé tartozó '.sk.l-ek [szlávok] országa között van a magyarok határai közül az első határ. A magyarok a turkok egyik fajtája. Főnökük 20 ezer lovas élén vonul. Főnöküket k.nd.h-nek [kendének] nevezik. Ez a név királyuk címe, ugyanis annak az embernek a neve, aki a királyi hatalmat gyakorolja fölöttük, Ğ.l.h [Gyula]. Minden magyar azt teszi, amit Ğ.l.h-nak [Gyulának] nevezett főnökük parancsol nekik a háború dolgában, a védelemben és más dolgokban. Sátraik vannak. Együtt vándorolnak a friss és bőséges fűvel. Országuk széles. Egyik határa a Rüm-tenger [Fekete-tenger]. Ebbe a tengerbe két folyó ömlik. E kettő közül az egyik nagyobb, mint a Ğayhün [Amu-darja]. Szállásaik a két folyó között vannak. Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikük a két folyó közül a hozzá közelebb levő folyónál telepszik meg. Ott töltik a telet, halakat fogva a folyóból. Ott a legmegfelelőbb számukra a téli szállás. A magyarok országa fában és vízben gazdag. Talaja nedves. Sok szántóföldjük van. Az összes velük szomszédos Șäqáliba ['szakláb'] fölött győzelmet aratnak. Súlyos élelmiszer-ellátmány nyújtására kötelezik őket, és rabokként tartják őket. A magyarok tűzimádók. Megtámadják a Șäqálibákat [szaklábokat], s addig viszik a foglyokat a tengerparton, amíg a Rüm országának [Bizáncnak] egy kikötőjéhez el nem jutnak, amelyet K.r.h-nek [Kercs-nek/Herszon-nak] neveznek. Azt mondják, hogy a kazárok régebben árokkal vették körül magukat a magyarok és más, az országukkal szomszédos népek ellen. Amikor a magyarok a foglyokat K.r.h-be [Kercs-be/Herszon-ba] viszik, a rüm(-ok) [bizánciak] elébük mennek, s ott vásárt tartanak. A rabszolgákért cserébe rümí [bizánci] brokátot, gyapjúszőnyeget és más rüm [bizánci] árut vesznek.”

– Ibn Ruszta, A becses drágagyöngyök könyve[17]

A szakláb (Șäqáliba) szó általában erdőlakót jelent, és nem köthető szorosabban etnikumhoz.. A különböző szerzőknél a szaklábok lehetnek szlávok, bolgárok, és ruszok is.[18] Más források szerint a fehér bőrű, világos hajú észak-európaikra értették, akiket a muszlim források megkülönböztettek a déli, mediterrán típusú görögöktől és rómaiaktól.[19] A szövegben 'K.r.h.'-nak nevezett település nem egyértelmű. Jelentheti Kercset, Herszont, de egyszerűen kereskedelmi lerakatot is.[20]

Új elméletek

[szerkesztés]

Sudár Balázs és B. Szabó János történészek álltak elő két új elmélettel, melyek Ibn Ruszta, és Gardízi műveinek újraértelmezésén alapulnak.

2019-es tanulmányukban[21] részletesen újra megvizsgálták és elemezték azt az Ibn Rusztánál szereplő mondatot,[22] amely a korabeli magyarok hatalmi berendezkedéséről, - a kettős fejedelemségről - szól. Véleményük szerint, a mondatot korábban hibásan fordították, és az ebből levont következtetések nem felelnek meg a valóságnak. Amellett érvelnek, hogy a helyes értelmezés a következő: "a kndh [kende] címet viselő uralkodó személyneve Dzslh [Gyula]."[23][24] Személyes véleményük szerint, "Ibn Ruszta egyetlen vezető többféle - cím és személynév szerinti - megnevezését hagyományozta ránk, a nála szereplő magyarokat Dzslh kndh („Gyula kende”) vezette."[25]

2022-es tanulmányában[26] a szerzőpáros az előző gondolatmenetüket folytatva újabb elmélettel állt elő. Véleményük szerint, e szövegrész magyarázata már a 19. században félresiklott, és tévútra vezette a magyar kutatók generációit.[27] Ibn Ruszta és más korabeli muszlim szerzők földrajzi leírásait elemezve megállapították, hogy a korabeli íróknak csak azokról a kelet-európai területekről volt ismerete, amikkel valamilyen közvetlen kereskedelmi kapcsolatban álltak. Még a Kijevi Rusz területéről is csak minimális információval rendelkeztek, mivel alig "láttak túl" a Volgán. Az attól jóval nyugatabbra eső területek teljesen ismeretlenek voltak a korabeli muszlim szerzők számára. A kutatók érvelése szerint, az Ibn Rusztánál szereplő 'madzsgarok' leírása emiatt semmiképpen sem vonatkozhat az Árpád-ház vezette magyarságra. Ehelyett, a leírás, az akkor a Volga mentén nyugatra élő, keleti-magyarokra vonatkozik, akik egy - négy Türk népből álló - törzsszövetségnek voltak a tagjai.[28] Előző tanulmányukból kiderült, hogy a keleti-magyarokat ekkoriban egy Gyula nevű kende vezette, akinek a serege 20 ezer lovasból állt. Ez valószínűleg jelentős katonai erőnek számított a térségben, ugyanis a muszlim szerzők a bolgár Almis, és valamelyik morva Szvatopluk mellett, őt is kellően fontosnak tartották, hogy név szerint megemlítsék. Valószínű, hogy Gyula rendelkezett a legnagyobb ismert katonai potenciállal, ami a volgai bolgárok tőszomszédságában kétségkívül figyelemre méltó, hasznos ismeret lehetett a muszlimok számára, hiszen egy olyan népről volt szó, akikkel szemben – Ibn Ruszta szerint – még a térség vezető hatalmát jelentő kazárok is „elárkolták” magukat.[29]

Sudár és B. Szabó szerint a 'baskirdok' és a 'madzsgarok' soha nem szerepelnek együtt ugyanannál a szerzőnél, ami arra utal, hogy a két népnevet egymás szinonimájaként használták, és ugyanazt az etnikumot jelöli.[30][31] Eszerint, a keleti-magyarok további sorsa nyomon követhető más források újraértelmezésével. A kb. fél évszázaddal később, 950 táján Bíborbanszületett Konstatin császár által összeállíttatott szöveggyűjteményre, - A birodalom kormányzásáról (DAI) - alapozva, a két történész amellett érvel, hogy a négy Türk nép törzsszövetségében, a besenyők átvették a vezető szerepet. Ezután az úzok lettek a terület új domináns népe. Az addig itt még mindig jelentős szerepet játszó keleti-magyarok vagy elhagyták ezt a területet, vagy a korábbi lakhelyükön maradó besenyőkhöz hasonlóan csatlakoztak a térség új uraihoz.[31]

Arra, hogy a besenyők és a keleti-magyarok között szorosabb kapcsolatok is lehettek, éppen a besenyőknél megjelenő Jula (Gyula) név használata mutat rá: az egyébként szinte ismeretlen név a történeti forrásokban a magyarokon kívül éppen a besenyőknél kerül elő, személy- és törzsnévként is. Véleményük szerint: "nem lehetetlen, hogy Etelköz besenyő megszállása hozott olyan átrendeződést a térségben, amely a keleten maradt madzsgarok egy részét éppen a nyugati végekre – a Magyar Fejedelemség tőszomszédságába – sodorta. És talán az sem véletlen, hogy a 10. század közepétől több hullámban besenyők is költöztek a Kárpát-medencébe." További érdekesség, hogy a magyar krónikáshagyomány szerint ebből az irányból a 11. században érkező támadások besenyő/úz/kun vezérei csupa olyan nevet viseltek (Gyula, Akus, Kapolcs, K[a]rul), amelyek a Kárpátokon belül is ismertek és használtak voltak.[31]

Az elmélet új megvilágításba helyezi a szláv őskrónika,a 'Régmúlt idők elbeszélésének' eseményeit is. Az abban szereplő "fekete ugorokat" eddig Árpád fejedelem magyarjaival azonosították, azonban lehetséges, hogy az valójában a keleti-magyarok, nyugati irányú vándorlását írja le. Amennyiben ez igaz, akkor egy több lépcsős Honfoglalással kell számolni, kitolódott időponttal.[31]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Király; 710. o. (1975)
  2. Zimonyi, 21. o. (2005)
  3. Zimonyi, 50. o. (2005)
  4. eredetileg Ibn Hordadbeh művében
  5. Sudár; B. Szabó, 131. o. (2022)
  6. D. A. Hvol'son - lzvestija o hozarah, burtasah, bolgarah, mad'jarah, slavjanah i russkah Abu-Ali Ahmeda ben Ibn-Dasta. Sankt-Peterburg (1869)
  7. Michael Jan de Goeje - Bibliotheca geographorum Arabicorum I-VIII, Lugduni-Batavorum (1870-1894) 1–229. o.
  8. Gaston Wiet - Ibn Rusteh, Les Atours précieux. Trad. ~ Le Caire. (1955)
  9. Tadeusz Lewicki - Źródła arabskie do dziejów Słowiańszczyzny I-IV, Wroclaw-Krakow (1956, 1969, 1977, 1985)
  10. Kuun Géza - Keleti kútfők (In: A magyar honfoglalás kútfői) 152–194. o. (1900)
  11. Kmoskó Mihály I/1, I/2 = Mohamedán írók a steppe népéiről. Földrajzi irodalom, Szerkesztő: Zimonyi I. Magyar Őstörténeti Könyvtár 10. 13. Budapest (1997), (2000)
  12. Czeglédy Károly - Magyar őstörténeti tanulmányok . Budapest (1985). Magyar nyelvű cikkeinek gyűjteménye. 36–37. o.
  13. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk. Györffy György Budapest (1958), (1986). 86–94. o.
  14. Olajos T., H. Tóth I., Zimonyi I. - A honfoglalás korának írott forrásai; szerkesztette: Kristó Gyula,. Szeged (1995). 32–34. o.
  15. Zimonyi István - A 9. századi magyarokra vonatkozó arab források. A Dzsajháni-hagyomány. (In: Kovács L.–Veszprémy L. (szerk.) A honfoglaláskor írott forrásai. (Honfoglalásról sok szemmel 2.) Budapest, 58–58. (1996)
  16. Zahoder, B. N. (1962, 1967) Kaspijskij svod svedenij o Vostocnoj Evrope, I-II. Moskva. 69. o.
  17. Zimonyi, 35. o. (2005)
  18. Sudár; B. Szabó, 136. o. (2022)
  19. Golden, P.B., Bosworth, C.E., Guichard, P. and Meouak, Mohamed, “al-Ṣaḳāliba”, in: Encyclopaedia of Islam, Second Edition, Edited by: P. Bearman, Th. Bianquis, C.E. Bosworth, E. van Donzel, W.P. Heinrichs. ISBN: 9789004161214, 1960-2007
  20. Sudár; B. Szabó, 138. o. (2022)
  21. B. Szabó János, Sudár Balázs - Kende és gyula? A magyar kettős fejedelemség teóriájától a forrásokig (2019)
  22. "Főnöküket kndh-nek nevezik. Ez a név királyuk címe, ugyanis annak az embernek a neve, aki a királyi hatalmat gyakorolja fölöttük, Glh."
  23. B. Szabó; Sudár, 946–947. o. (2019)
  24. B. Szabó; Sudár, 963. o. (2019)
  25. B. Szabó; Sudár, 948. o. (2019)
  26. Sudár Balázs, B. Szabó János - Gyula népe - Madzsgarok a 10. századi muszlim földrajzi irodalomban (2022)
  27. Sudár; B. Szabó, 121. o. (2022)
  28. Sudár; B. Szabó, 142. o. (2022)
  29. Sudár; B. Szabó, 142–144. o. (2022)
  30. Sudár; B. Szabó, 139. o. (2022)
  31. a b c d Sudár; B. Szabó, 144–145. o. (2022)

Források

[szerkesztés]