Ugrás a tartalomhoz

Sigray István

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sigray István
Született1888. augusztus 20.
Budapest
Elhunyt1963. július 27. (74 évesen)
Vác
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Tisztségemagyarországi parlamenti képviselő (1939–1944)
SablonWikidataSegítség

Sigray István (Budapest, 1888. augusztus 20.Vác, 1963. július 27.) magyar gépészmérnök, gyárigazgató, országgyűlési képviselő.

Élete

[szerkesztés]

Református vallású, régi Szepes vármegyei eredetű családban született; egyik őse volt az a Sigray János, aki az 1240-es években felépíttette Zsigra község ma is álló templomát. A család 1733-ban költözött az ország belsőbb részeibe, majd Pest és Fejér vármegye területén is több birtokot szerzett. Nemességüket Szabolcs vármegyében 1730-ban, Pest megyében 1736-ban, Fejérben pedig 1818-ban hirdették ki.

Ő maga a középiskolái elvégzése után a budapesti József Műegyetemen tanult tovább, ott szerzett gépészmérnöki oklevelet. 1907-ben a MÁV gépgyárnál kezdett dolgozni, majd a Ganz Elektromos művekhez került. 1909-ben nagyobb európai tanulmányutat tett, ekkor több nagy, német és angol gyárban tanulmányozta a korszerű gyártási folyamatokat.

Hazatérve, 1910-ben a műegyetem fizikai tanszékén kapott tanársegédi állást Wittmann Ferenc professzor mellett. 1911-ben elnyerte a Telefongyár egyik főmérnöki tisztségét is, e minőségében a gyár műszaki irodáját és üzemszervezési központját vezette. 1912-ben a berlini Deutsche Telephonwerke vállalatnál működött és a berlini kereskedelmi főiskola rendkívüli hallgatója volt.

1913–1914-ben a Földművelésügyi Minisztérium megbízásából hosszabb tanulmánykörutat tett az Amerikai Egyesült Államokban, ahol elsősorban az elektromosságnak a mezőgazdaságban való hasznosítási lehetőségeit tanulmányozta, de vizsgálta – a kereskedelemügyi miniszter megbízásából – az üzemvezetés ott bevált rendszereit is, és mint első magyar mérnök dolgozott Frederick Winslow Taylor philadelphiai gyárában.

Beutazta Mexikót és Kaliforniát, illetve Kanada egy részét is, a nagy öntözőtelepek, illetve az ottani mezőgazdálkodási rendszerek tanulmányozása céljából. Később hasonló célból spanyolországi, egyiptomi és olaszországi öntöző műveket is felkeresett. Mivel a tengerentúlon nagy számban találkozott kivándorolt magyarokkal, törekedett az ő szociális helyzetük és anyagi ügyeik megismerésére és foglalkozott esetleges visszaköltöztésük lehetőségével is.

1914-ben az egyik nagy hazai lőszergyárban dolgozott, ahol több új osztályt szervezte meg. Az első világháború kitörését követően katonai szolgálatra is hadiüzemhez osztották be. 1918-ban hites törvényszéki szakértőnek nevezték ki, majd Erdély gazdasági újjáépítésénél Ugron Gábor királyi biztos mellett dolgozott műszaki vezetőként, a román megszállásig.

1919-ben megalapította a Martin és Sigrai Rt. műszergyárat, amely saját konstrukciójú precíziós műszereket gyártott, és amely a hazai műszeripar egyik megalapozójává vált. A kis műhelyként induló vállalkozást néhány 150 munkást foglalkoztató gyárrá fejlesztette fel, amely az 1920-as évek végén már szerte Európába exportálta termékeit – többek között az olasz elektromos vasutak számára is.

Szakértői minőségében részt vett a magyar vidék villamosításában. Nevéhez fűződik a Nagykunsági Villamossági Szövetkezet és a Veszprémmegyei Villamossági Szövetkezet megszervezése – előbbi az első, egyedül községekből alakult ilyen szövetkezet volt. Szerepet vállalt az Elektrotechnikai Egyesületben és a Mérnökök Nemzeti Szövetségében, de még az egyházi életben is kivette részét, mint a budapesti Kálvin téri Református Egyházközség presbitere.

1930-ban megvált a gyár vezetésiétől, mérnöki irodáját is feloszlatta és agárdi birtokára vonult vissza gazdálkodni; ebben az időben végezte el a közgazdasági tudományegyetem mezőgazdasági karát. Igen fontosnak ítélte a vidék társadalmi és gazdasági felemelését, amihez egyik fő célravezető útnak a gazdakörök megszervezését tartotta. Ennek érdekében sok előadást tartott a környék településein és számos ottani civil szerveződésben vállalt kezdeményező, vezető szerepet.

Gárdonyban Zöldkereszt egészségvédelmi szolgálatot szervezett és célul tűzte ki a Velencei-tó körüli falvak és fürdők fejlesztését. A Velencetavi Országos Szövetségben elnöki, az Agárdi Fürdő és Sportegyesületben alelnöki funkciót vállalt. Az egész vármegyében élére állt a népművészet és háziipar újjáélesztését és támogatását, értékesítési lehetőségeik szélesítését célzó törekvéseknek. Alapítója volt a Gárdonyi Gazdakörnek és a Fejér megyei Gazdák Nemzeti Szövetségének, elnöke ezek mellett a Fejér megyei Központi Járási Mezőgazdasági Bizottságnak is, továbbá tagja volt a vármegyei közjóléti bizottságnak és a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamarának.

Az 1930-as évek vége felé az országos politikai életbe is bekapcsolódott. Először 1938-ban, időközi választáson indult el országgyűlési képviselőjelöltként, a lovasberényi kerületben, de akkor még kisebbségben maradt a nemzetiszocialista Hubay Kálmánnal szemben. Az 1939. évi általános választáson azonban már sikerült mandátumot szereznie, a Magyar Élet Pártja színeiben, a székesfehérvári járási választókerületben.

Gyászjelentése szerint életének 75., házasságának 42. évében hunyt el, 1963. július 27-én; temetése július 30-án történt a váci alsóvárosi temetőben, a református egyház szertartása szerint.[1]

Magánélete

[szerkesztés]

Felesége Bárczay Ida volt, házasságukból egy fiuk született, Sigray Pál.[1]

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]