Ugrás a tartalomhoz

Testamentum (Omega-album)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Omega
Testamentum
stúdióalbum
Megjelent2020. november 26. (CD) (H), 2021. december 8. (LP) (H),, külföld
Stílusrock
Nyelvmagyar
Hossz65 perc (CD), 80 perc (2LP)
KiadóGrundRecords
ProducerKóbor János, Földi Albert, Trunkos András
Omega-kronológia
Égi jel: Omega
(2006)
Testamentum
(2020)
SablonWikidataSegítség

A Testamentum az Omega együttes 2020 novemberében megjelent tizenhetedik, egyben utolsó nagylemeze. Az albumon rajta van egy-két régi dal is újra hangszerelve. A Hangyanép a 200 évvel az utolsó háború után más szöveggel,[1] ez volt az a dal, amely 1972-ben politikai okokból nem kerülhetett fel az abban az évben megjelent Élő Omega című albumra.

Az album hatalmas sikert ért el a rajongók körében, alig egy hónappal a megjelenést követően háromszoros platinalemez lett.[2] 2021 nyarára pedig négyszeres platinalemez lett.[3] 2022-re pedig már ötszörös platinalemez.[4]

Ez az utolsó Omega-album, amelyen a 2020 novemberében elhunyt Benkő László közreműködött. Kóbor János ugyanakkor utalt arra is, hogy a szintén 2020 novemberében elhunyt Mihály Tamás basszusgitáros is játszik a lemezen[5] (a 2021-es LP-kiadáson a közreműködők részletes felsorolásánál az ő neve is szerepel).

2021. december 8-án az album dupla hanglemezként is megjelent, a CD-változathoz képest három plusz dallal (Égi jel, Búcsúztató, Elfújta a szél). A CD-kiadást kiegészítendő utóbbi három dal CD-formátumban, kislemezen is (Omega: Testamentum – Búcsúztató) megjelenik. A dupla hanglemeznek gyűjtői kiadása is készült, limitált példányszámban, sorszámozva.

A dupla hanglemezes változat megjelenését már Kóbor János sem érte meg, ugyanis 2021. december 6-án koronavírus-fertőzésben elhunyt.

Az album dalai

[szerkesztés]

CD változat

[szerkesztés]
  1. A Sötétség kapuja (Nyitány)
  2. A Föld árnyékos oldalán
  3. A lángoló huszadik század
  4. Varázslatos, fehér kő
  5. Mennyben az angyal
  6. Huszadik századi városlakó
  7. Jöjj, Szabadító!
  8. Álom XXI. század
  9. A holló
  10. A démon (Lilith)
  11. Ideje a pontot kitenni
  12. Hangyanép (Szörnyű porszemek)
  13. Gloria et honor Deo
  14. A Látogató
  15. Légy hű magadhoz!
  16. Álomszínház
  17. Halotti beszéd
  18. Utolsó ítélet

2 LP változat

[szerkesztés]

Első lemez (Ótestamentum)

[szerkesztés]
  1. A Sötétség kapuja (Nyitány)
  2. A Föld árnyékos oldalán
  3. Varázslatos, fehér kő
  4. A holló
  5. Hangyanép (Szörnyű porszemek)
  6. Huszadik századi városlakó
  7. Égi jel
  8. Búcsúztató
  9. Elfújta a szél

Második lemez (Újtestamentum)

[szerkesztés]
  1. Jöjj, Szabadító!
  2. A lángoló huszadik század
  3. Mennyben az angyal
  4. A démon (Lilith)
  5. Ideje a pontot kitenni
  6. Álom XXI. század
  7. Gloria et honor Deo
  8. A Látogató
  9. Légy hű magadhoz!
  10. Álomszínház
  11. Halotti beszéd
  12. Utolsó ítélet

Közreműködők

[szerkesztés]
  • Benkő László – zongora
  • Debreczeni Ferenc- dob
  • Kóbor János- ének, hangszerelés, zenei rendezés, hangmérnök, producer
  • Mihály Tamás- basszusgitár
  • Molnár György - gitár
  • Szöllösy Katalin "Katy Zee"- basszusgitár
  • Küronya Miklós - basszusgitár
  • Szekeres Tamás - gitár
  • Vámos Zsolt – gitár
  • Földi Albert – szintetizátorok, hangszerelés, producer
  • Csordás Levente – vokál
  • Bárkányi Mónika – vokál
  • a nyíregyházi Cantemus Kórus (karnagy: Turcsány András) -ének, vokál
  • Molnár Gábor – hangszerelés
  • Trunkos András – dalszövegek (kivéve 1, 2, 4, 6, 9, 12, 14), producer
  • Sülyi Péter – dalszövegek (1, 2, 4, 6, 9, 12, 14, 2. LP 8.szám)
  • Bánffy György – próza (Halotti beszéd)

Jegyzetek

[szerkesztés]

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap